Férfi vízi ob I: az Eger nyerte a forduló rangadóját

Vágólapra másolva!
2013.11.08. 22:07
A férfi vízilabda ob I kilencedik fordulójában a listavezető ZF-Eger hazai pályán gyakorlatilag végig vezetve 12–10-es győzelmet aratott a RacioNet Honvéd ellen, így egyedüli csapatként továbbra is veretlen, míg a Teva-Vasas hozta a kötelezőt, és kilenc góllal bizonyult jobbnak az Ybl Waterpolo Clubnál.

A Honvéd elleni mérkőzésen a címvédő egriek szereztek vezetést, majd az első negyedet egygólos előnnyel zárták. A második játékrész elején a fővárosi alakulat egyenlített ugyan, de aztán sorozatban négy hazai gól következett, így a találkozó feléhez érve komoly hátrányba került a Honvéd, amely a hátralévő időben csak közelebb zárkózni tudott.Honvéd elleni mérkőzésen a címvédő egriek szereztek vezetést, majd az első negyedet egygólos előnnyel zárták. A második játékrész elején a fővárosi alakulat egyenlített ugyan, de aztán sorozatban négy hazai gól következett, így a találkozó feléhez érve komoly hátrányba került a Honvéd, amely a hátralévő időben csak közelebb zárkózni tudott.

Az Eger – egyedüli csapatként – továbbra is hibátlan a bajnokságban, előnye öt pont a BVSC-t otthon két góllal felülmúló A-Híd Szeged előtt.

A Teva-Vasas győzelme nem sokáig forgott veszélyben az Ybl Waterpolo Club elleni mérkőzésen. Az angyalföldiek 3–3 után faképnél hagyták ellenfelüket, és végül magabiztos, 14–5-ös győzelmet arattak. A hazai sikerhez nagyban hozzájárult az öt gólt szerző Angyal Dániel.

A Debrecen az utolsó öt percben döntötte el az Újbuda elleni meccset, amikor 7–7 után sosorozatban három gólt szerzett, míg a Kaposvár már az első negyedben a PVSK tudtára adta, hogy ezen az estén nincs sok keresnivalója.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
9. FORDULÓ

ZF-Eger–RacioNet Honvéd 12–10
(3–2, 4–1, 1–3, 4–4)
Bitskey Uszoda, 1200 néző. V.: Mucskai Péter, Horváth Csaba
ZF-Eger: Bisztritsányi – Graham 1, BUNDSCHUH 2, Hárai, Salamon 2, BIROS 2, BÁTORI 3. Cserék: Varga Zs., Sántavy, Bedő 1, Gór-Nagy 1, Lőrincz. Edzők: Gerendás György, Dabrowski Norbert.
RacioNet Honvéd: Gergely – Kiss G. 2, Steinmetz B. 1, Kovács P., Szőke, Mátyás, KOJI TAKEI 3. Cserék: FÜLÖP 2, Boros, Demeter, Illés, Simon, Tóth B 2. Edző: Vad Lajos
Emberelőny/gól: 8/3, illetve 8/3
Kettős előnyből: 1/1, illetve 0
Ötméteresek: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Mátyás (26.)
Kiállítva végleg cserével: Graham (24.), Kiss G. (30.)
Mestermérleg
Gerendás György:
– Olyan mérkőzés volt, amit jóval hamarabb befejezhettük volna. Nem aggódom, mert kemény 4 hétenvagyunk túl, a hibákba belejátszott a fáradtság és fáultság is. Ezen a meccsen nem kellett jó játszanunk, ezen nyernünk kellett. Csináltunk azért szép dolgokat és november 20-án kell majd nagyot alakítanunk a Bajnokok Ligájában.
Vad Lajos: – Úgy érzem, hogy nagyon komoly tartása van a csapatomnak és jó játékvezetés mellett játszhattunk ma este.

A-Híd Szeged–BVSC-Zugló 9–7 (2–1, 2–2, 3–2, 2–2)
Szeged, 300
néző. V: Marosvári, Dodog
SZEGED:
Molnár D. – Jansik Sz. 1, Szivós 1, Kunac, MOLNÁR T. 2, Tóth M., JUHÁSZ ZS. 2. Csere: HEGEDŰS G. 3, Sánta, Decker Á., Vincze M. Edző: Vincze Balázs
BVSC:
GYÖRKE – Borsós, Kotszidisz, Telegdy, MEZEI T. 2, Létay 2, NYÉKI 2. Csere: Nagy S. 1, Tatár, Ambrus F., Hajek, Szabó Bendegúz, Nagy Á. Edző: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből: 5/2, ill. 9/5
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Ha a szerdai csapatépítő házi páros-teniszbajnokságunknak van jótékony hatása, az biztosan nem most jött ki.
Märcz Tamás: – Izgalmas mérkőzés volt, hiszen a negyedik negyed közepén hét hatos állásnál mi támadtunk. Örülök csapatom jó teljesítményének.

Teva-Vasas–Ybl Waterpolo Club 14–5 (3–0, 4–2, 3–2, 4–1)
Komjádi uszoda, 150
néző. V: Madarasi A., Marnitz M.
VASAS:
Bendes – Katonás, STEINMETZ Á. 2, ANGYAL 5, Takács Bálint, Drasko Brguljan 2, Csapó M. 1. Csere: Fazekas 1, Sedlmayer 1, Manhercz Á., HŐNA 2, Várnai. Edző: Földi László
YBL WATERPOLO:
Juhász Z. – Ádám, Nagy S. 1, Kibédi, Hartman 1, KISS Á. 2, Cserdi. Csere: Békési, Rex-Kiss, Pecz G., Gyarmathy, Szilágyi Zs., Kórós 1. Edző: Köllő Attila
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 4/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Takács B. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi László: – A meccs előtt fegyelmezett védekezést és azt kértem a fiúktól, tartsuk kevés gólon az ellenfelet. Ezt a mérkőzés nagy részében teljesítette a csapat.
Köllő Attila: – Fegyelmezetten játszottunk, így a Vasasnak végig küzdenie kellett a góljaiért.

KSI SE–Valdor-Szentes 10–8 (3–4, 5–1, 1–2, 1–1)
Széchy uszoda, 50
néző. V: Vogel G., Fekete B.
KSI: Kardos – HANGODY L. 3, Hangody Gy. 2, Márkus, Fejős, Miklós, KALANOVICS 3. Csere: KRÉMER (kapus), Székely Bulcsú 1, Szedmák, Marnitz M. 1, Kovács Gergő, Hullmann. Edző: Horváth János
SZENTES: Horváth T. – Kolarik, Kiss Gy., KISTAMÁS 3, Hegedűs I. 1, Németh D. 1, Hegedűs B. 2. Csere: Werner, Keresztes, Pellei, Józsa 1, Szabó I L. Edző: Fülöp Tibor
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 6/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
MESTERMÉRLEG
Horváth János: – A szív diadala volt, mindenki átérezte a mérkőzés fontosságát. Szeretném külön kiemelni cserekapusunkat, aki szenzációsan védett.
Fülöp Tibor: – Rengeteg sérültünk van, ennek ellenére egészen a végéig nyílt volt a mérkőzés, ezért büszke vagyok csapatomra.

OSC Újbuda–Debrecen 7–10 (4–2, 1–0, 1–5, 1–3)
Nyéki uszoda, 50
néző. V: Németh András, Petik András
OSC-ÚJBUDA: ÁTS – Simon A., Szécsi D., KORÉNYI 1, Regős, Gyárfás 1, Suti. Csere: Tóth Z. 1, Tiba, Szentesi Á. 1, Jávor 1, Császár Gy. 1, DEUTSCH 1. Edző: Becsey Péter
DEBRECEN: B. Mitrovics – HALEK 4, Jokics, Busila 1, Misics, Marnitz G., Chilkó. Csere: Kállay 1, Süveges, WESZELOVSZKY 3, Vindisch 1, Palotás. Edző: Varga Tamás
Gól – emberelőnyből: 8/1, ill. 8/3
MESTERMÉRLEG
Becsey Péter: – Négygólos vezetésünknél úgy éreztem, megnyerhető a mérkőzés, aztán a harmadik negyedben jött egy rövidzárlat. Amíg nem képes minden játékosom kellő fegyelemmel játszani, nem fogunk fejlődni.
Varga Tamás: – Két negyedbe telt, mire kihevertük a buszunk lerobbanását és a két és félórás várakozást. Hatalmas szívvel játszottunk, külön köszönöm Braniszlav Mitrovicsnak az évet, és várjuk vissza tavasszal.

PVSK-Füszért–Kaposvári VK 7–13 (1–6, 2–2, 2–3, 2–2)
Pécs, 300
néző. V: Marjay, Kun Gy.
PVSK: Barát – Krizsán, Czigány K. 2, Müller, Pataki, De Blasio, ÁGNER 3. Csere: Tihanyi (kapus), Kuncz, Besenyei, Hoppál 2, Práczky, Csacsovszky A. Edző: Bereczki Miklós
KAPOSVÁR: SZÉCSI – KOVÁCS O. 3, Berta, Dőry 1, SURÁNYI 2, Juhász-Szelei 2, Benic 2. Csere: Szilvasán, Prikidánovics, Kincses A. 2, Kutasi, Gros 1. Edző: Fekete Szilveszter
Gól – emberelőnyből: 9/–, ill. 11/5
Kipontozódott: Kuncz (22. p.)
MESTERMÉRLEG
Bereczki Miklós: – Látszott, hogy sokat költött a csapatra a kaposvári vezérkar, idén biztos nem lesznek kiesési gondjaik. Gratulálok a vendégeknek, és sok sikert nekik a Magyar Kupa négyes döntőjéhez.
Fekete Szilveszter: – Túl vagyunk egy nehéz szakaszon, bár ez is háromesélyes mérkőzés volt. Jól játszottunk, ez a siker önbizalmat adhat a kupa négyes döntőjére.

AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 9 9 138–72 +66 27
2. A-HÍD Szeged 9 7 1 1 124–66 +58 22
3. Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 8 7 1 93–64 +29 21
4. RacioNet Honvéd 9 6 1 2 112–81 +31 19
5. TEVA-Vasas 9 4 2 3 93–76 +17 14
6. Debrecen 9 4 1 4 92–83 +9 13
7. PVSK-Füszért 9 4 1 4 86–91 –5 13
8. BVSC-Zugló 9 4 5 103–96 +7 12
9. Széchenyi Bank-FTC 8 3 1 4 83–68 +15 10
10. OSC Újbuda 9 3 6 88–98 –10 9
11. Kaposvári VK 9 3 6 83–107 –24 9
12. KSI SE 9 3 6 79–114 –35 9
13. Valdor-Szentes 9 1 1 7 70–129 –59 4
14. Ybl Waterpolo Club 9 9 68–167 –99 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik