Férfi vízi ob I: a 4. negyed döntött az OSC-Honvéd meccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.07. 20:11
null
Salamon Ferenc (balra) két góllal járult hozzá az OSC győzelméhez (Fotó: Mirkó István)
Az OSC hazai környezetben 8–6-ra nyert a Honvéd ellen a férfi vízilabda ob I 2014–2015-ös idényének nyitó mérkőzésén.

 

Gyakorlatilag telt ház fogadta a csapatokat a Nyéki Imre Uszodában, ahol az OSC a Honvédot fogadta. A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy a nyáron alaposan megerősített hazaiak könnyedén érvényesítik a papírformát, Bundschuh Erik második góljával a 4. percben már 3–0-ra vezettek.

Ezután azonban a Honvéd felnőtt a feladathoz, a második negyedet már ikszre hozta, a harmadikban pedig egyenlített, így 5–5-ös állásról indult a záró játékrész.

Ebben Bundschuh harmadik találatával került ismét előnybe az OSC, 25 másodperccel a vége előtt pedig a mérkőzés másik több gólos játékosa, a duplázó Salamon Ferenc döntötte a találkozót, beállítva a 8–6-os végeredményt. Az OSC 1/11-es emberelőny-kihasználással tudott győzni.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
1. FORDULÓ
A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–RACIONET-HONVÉD 8–6 (3–1, 1–1, 1–3, 3–1)
Nyéki Imre Uszoda, 1000
néző. Vezette: Vogel G., Székely Balázs
OSC: BISZTRITSÁNYI – Bátori 1, Hegedüs G., Decker Á. 1, Kayes, Graham, Juhász Zs. Csere: BUNDSCHUH 3, SALAMON F. 2, Kovács Gábor 1, Drasko Brguljan, Jávor, Szentesi Á.
HONVÉD: LÉVAI – Fülöp 1, Illés S. 1, Simon A., Sztojcsics 1, Szőke, Kiss G. 1. Csere: Simon R., Fazekas 1, Steinmetz B. 1, Mátyás, Korbán
Gól – emberelőnyből: 11/1, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Simon A. (13. p.), Bátori (20. p.), Mátyás (24. p.), Hegedüs G. (25. p.)
MESTERMÉRLEG
VINCZE BALÁZS, az OSC edzője:
– Magunknak tettük nehézzé ezt a mérkőzést. Olyan lehetőségeink voltak, amelyekkel már korábban nyugodtabbá tehettük volna a légkört. Nyilván egy szurkoló számára ez a mérkőzés izgalmasabb, mint egy sima találkozó. Mindenki hangoztatta, hogy az ob I nagyon kiegyensúlyozott és a mostani talán a világ legerősebb bajnoksága, és ez most igazolódni látszott: mindenkinek meg kell küzdenie a három pontért. Abban a pillanatban, ahogy jutalomjátéknak tűnt a meccs, rögtön lecsapott ránk a bárd, tanulság, hogy minden pillanatban komolyan kell venni a mérkőzést.
VAD LAJOS, a Honvéd edzője: – Ez a mérkőzés is azt mutatta, hogy ebben a szezonban is jó közösség alakult ki a Honvédban, egymásért küzdenek a srácok. Vannak olyan szituációk, helyzetek, amelyeket viszont meg kell élni, hogy tanuljunk belőlük – például megint hat új emberünk van. Ha két éve együtt lennénk már, akkor lehet, megnyerhetnénk egy ilyen mérkőzést, de mivel rendre hat új ember érkezik, ezeken az időszakokon mindig keresztül kell menni. Nálunk csak Lévai Márton válogatott kerettag, mégsem vallottunk szégyent a válogatottakkal felálló OSC ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik