Férfi vízi ob I: a végén vezetett először a Szeged, és ezzel nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.14. 18:43
A végén vezetett először az A-Híd Szeged VE férfi vízilabdacsapata a TEVA-Vasas elleni bronzpárharc első meccsén, és ezzel 9–8-ra nyert. Vincze Balázs együttese négygólos hátrányban is volt a találkozó során, de többek között az 5–2-re megnyert záró játékrésszel végül maga javára fordította a találkozót.

Az eddig négy bajnoki bronzérmet szerzett szegediektől hiányzott az eltiltott Szivós Márton, míg a Vasasból Hárai Balázs nem volt ott. Az ingyenesen megtekinthető találkozón a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, 2–0-ra elhúztak.

A második negyedben már négy találat is volt a Vassa fórja (1–5), amelyből kettőt a záró játékrészre is megőrzött az angyalföldi csapat.

A negyedik negyed elején azonban 6–5-re feljöttek a hazaiak. A Szeged nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de a piros-kékek olimpiai bajnok centere, a másodszor is eredményes Steinmetz Ádám révén fővárosi gól született a negyedik játékrész derekán (5–7). A vendéglátók háromszoros ötkarikás aranyérmes centere, a szintén duplázó Molnár Tamás zárkóztatta közelebb csapatát, majd az ő gólpassza nyomán lett 7–8, szűk két perccel a vége előtt pedig utol is érte ellenfelét a Szeged Decker Ádám révén (8–8).

A csattanót a hazaiak légiósának, Aljosa Kunacnak a gólja jelentette, így a Szeged várhatja előnnyel a folytatást. A második meccset pénteken játsszák a Komjádi uszodában (19.30).

FÉRFI VÍZILABDA OB I
A 3. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
A-HÍD SZEGED–TEVA-VASAS 9–8 (1–3, 2–2, 1–1, 5–2)

Szeged, 500 néző. V: Marosvári, Marjay
SZEGED: BAKSA – Hegedüs G. 1, Török, KUNAC 2, Kayes 1, YOUNGER 2, Kiss Cs. Csere: Juhász Zs., MOLNÁR T. 2, Decker Á. 1, Varga P. Edző: Vincze Balázs
VASAS: NAGY V. – KATONÁS 1, ÖLER 2, Takács Bálint 1, STEINMETZ Á. 2, Drasko, Brguljan, Vámos 2. Csere: Angyal, Hőna, Fazekas, Csapó M. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Kiss Cs. (18. p.)
Kiállítva (cserével végleg): Kayes (16. p.)
A egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szeged javára
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Egy–öt után az a csapat küzdött, amellyel az alapszakaszban dolgoztam.
Földi László: – Őrült egy meccs volt...

A 9-11. HELYÉRT, 4. FORDULÓ:
Juniorválogatott–OSC 6–10 (3–3, 1–3, 0–2, 2–2)

Legjobb góldobók: Kovács G., Dőry 2-2, illetve Tiba 3
Az állás: 9. OSC 6 (27–23, 4 mérk.), 10. Juniorválogatott 6 (26–27, 3), 11. EKF 0 (13–16, 2)

A 12-14. HELYÉRT, 4. FORDULÓ:
Kaposvár–FTC-Waterpolo 8–4 (3–1, 2–1, 2–0, 1–2)

Legjobb góldobók: Burburan 3, illetve Illés 2
Az állás: 12. Pécs 4 (12–11, 2), 13. FTC 4 (18–18, 3), 14. Kaposvár 3 (25–26, 3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik