Férfi vízi ob I: a Movember jegyében – remek OSC–Debrecen meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.02. 22:11
A férfi vízilabda ob I 6. fordulójában az OSC remek mérkőzésen 14–12-re nyert a Debrecen ellen. A szezonban eddig jól teljesítő Miskolc nem tudta megszorongatni a Ferencvárost. A Szolnok húsz gólig jutott a Szentes ellen.

A waterpolo.hu beszámolója szerint az OSC–Debrecen bajnoki meccset a Movember Hungary mozgalom szellemében is rendezte az újbudai klub. A meccs teljes jegybevételét a prosztatarák megelőzésére alakult mozgalom kapja. A kilátogató nézők nem csak hogy „jót cselekedtek”, de elég látványos mérkőzést is láthattak.

A debreceniek igyekeztek tartani a lépést a Bajnokok Ligája-selejtezőre hangoló házigazdával, amely a nagyszünetre 8–4-es előnyt alakított ki. A mérkőzés második felében állandósult a négygólos különbség – egészen a végéig. A Debrecen viszont remek hajrával „csak” 14–12-es vereséget szenvedett a jóval esélyesebb ellenfelétől.

Ahogy az várható volt, a Szolnok hazai környezetben rendkívül magabiztos játékkal könnyedén nyert a Szentes ellen. A találkozón – amelyen az első negyed után 6–0-ra vezetett a Szolnok – Varga Dénes öt gólt dobott, amivel a legeredményesebb volt a mezőnyben.

Miután a Ferencváros a férfi vízilabda Európa-kupa legjobb nyolc együttese közé jutott, a bajnokságban is folytatta remek szereplését. A Miskolcnak esélye sem volt a Népligetben.

A Fradi gyakorlatilag az első negyedben eldöntötte a három pont sorsát. Az első öt meccsükből csupán egyet elvesztő miskolciak ezúttal az első szünetre 5–1-es hátrányba kerültek, a félidőben pedig már 9–1 volt a zöld-fehéreknek.

A találkozón Sztefan Mitrovics és Tóth Márton egyaránt három gólig jutott. A Fradi 12–4-re nyert, s hat mérkőzés után továbbra is veretlen a bajnokságban.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, 6. FORDULÓ
A-CSOPORT

SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–METALCOM-SZENTES 20–6 (6–0, 2–3,7–3, 5–0)
Szolnok, 300 néző. V: Marosvári, Knézy J. M.
SZOLNOK: Nagy V. ­– Jansik D. 1, VARGA DÉNES 5, FÜLÖP 3, Mezei 2, Gocics, Crousillat. Csere: Kardos G. (kapus) Vámos 2, Hangay Z., M. ALEKSZICS 3, Younger 3, Szatmári 1, Kis G. Edző: Cseh Sándor
SZENTES: Horváth T. – Somogyi B. 1, Albert, Van Mil, VÖRÖS V. 3, Reuten 1, Werner. Csere: Farkas K., Kókai, Pellei K., Takács J. Kiss K. 1. Edző: Pellei Csaba
Gól – emberelőnyből: 1/1, ill. 2/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: – Retro érzésem támadt, amikor az ellenfél kapujában Horváth Tamást felfedeztem, aki egyébként jó védett a mérkőzésen.
Pellei Csaba: – Azt kaptuk, amire számítottunk, meglőttük a magunk hat gólját Szolnokon, sajnos sok kapott gól nem tudtuk elkerülni.

A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–DVSE 14–12 (3–2, 5–2, 3–2, 3–6)
Nyéki uszoda, 200néző.V:Csanádi, Kovács Cs. T.
OSC:Bisztritsányi – Hegedüs G., Bátori1,BUNDSCHUH2,SEMAN1,ZALÁNKI2,Drasko Brguljan1. Csere:Barabás (kapus), Nikics2,Kovács Gábor2,Salamon F.1,Nagy Á.1,Német T., Szabó Balázs1. Edző:Vincze Balázs
DEBRECEN:Lévai M. – Fekete G.1,Mora1,Süveges, Busilacchi1,SZŐKE2,Somlai. Csere:Kaszanyi (kapus), Müller1,Smitula, DURÍK3,TÓTH P.2,Kuncz1. Edző:Komlósi Péter
Gól – emberelőnyből:10/5, ill. 12/5
Gól – ötméteresből:1/1, ill. 1/1
Kipontozódott:Somlai (9. p.), Hegedüs G. (18. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– Három negyeden keresztül úgy játszottunk, ahogy kell. Az utolsóban az addigi produkciónkat alulmúltuk, támadásban, de különösen védekezésben teljesítettünk gyengén.
Komlósi Péter:– Büszke vagyok a csapatra. A második negyed első percétől kezdve balkezes nélkül játszottunk, de hatalmas szívvel és mezőnymunkával.

KSI SE–PVSK-MECSEK FÜSZÉRT 10–14 (2–3, 5–6, 2–1, 1–4)
Hajós uszoda. V:Székely Balázs, Rubos
KSI:Bányai – Kardos A., Zerinváry1, Kósa1, Teleki1, Lévai A.1, Balla1. Csere:Leposa (kapus), Bóbis1, Horváth Á.1, Schmölcz, Baj, Marnitz M., Berki3. Edző:Horváth János
PÉCS:Barát – Csacsovszky A.3, Gogov2, Kriszán1, Macsi1, Rakonjac3, Kolozsi2. Csere:Horváth Zs., Csaba M.1, Csacsovszky E.1, Safrankó, Lajkó, Opacak. Edző:Lukács Gergely
Gól – emberelőnyből:7/1, ill. 9/6
Gól – ötméteresből:–, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Horváth János:
– Lelkesen játszottunk, mégis azt kell mondanom, ez nem volt elég. Ez volt talán az eddigi leggyengébb teljesítményünk. Buta hibáinkkal magunkat vertük meg, mindez persze semmit sem von le a Pécs érdemeiből.
Lukács Gergely:– Szezon eddigi talán legnehezebb meccsén vagyunk túl. Nagyon hullámzó volt a játék. A negyedik negyedben csapatként funkcionáltunk, és talán mi voltunk a higgadtabbak is, jól használtuk ki a helyzeteinket.

B-CSOPORT
FTC PQS WATERPOLO–PANNErgy MVLC 12–4 (5–1, 4–1, 0–1, 3–1)
Népliget, 250 néző. V: Molnár Péter, Mucskai Péter
FTC: GÁRDONYI – NYÉKI, S. MITROVICS 3, TÓTH M. 3, Katonás, Avramovics 1, MADARAS 2. Csere: Szirányi 1, Dőry 1, Varga Dániel, Jansik Sz. 1, Cuk, Pohl. Edző: Varga Zsolt
MISKOLC: Csoma – Lukács D., BOWEN 2, Vadovics, Milicsics, Halek, Hornyák. Csere: Lukács Á., Miklós L., Szedmák D., Kincses, Jakab D., MISICS 2. Edző: Sike József
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 6/0
Gól – ötméteresből: 3/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Vadovics (12. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– Az első két negyed összességében jó volt, a harmadikban viszont volt egy kis belassulásunk. Ezt mi nem engedhetjük meg magunknak. Örülök, hogy aztán a negyedikben ismét sikerült begyújtani a rakétákat.
Sike József: – Az FTC lendületből, a kupából jött, és ledarálta az első két negyedet, amivel el is dőlt a mérkőzés. Talán most játszottunk a leggyengébben, még szerencse, hogy nem a szombati, BVSC elleni mérkőzésen jött ki ez a forma.

EBP-TATABÁNYA–UVSE 11–11 (3–1, 2–4, 4–4, 2–2)
Tatabánya, 250néző.V:Petik András, Marnitz Miklós
TATABÁNYA:
Jászberényi – Kolarik, Szabó Botond2,Popovics, Kiss Gy.1,FRANCSICS3,SALAMON A.2. Csere:Mocsári, Máthé, Vukszanovics1,Rábavölgyi, Sebestyén, Hoppál2. Edző:Zantleitner Tamás
UVSE:Laboncz – Tóth Z., Dávid Z.2,Márkus1,Szentesi D., KOVÁCS R.2,Korényi2. Csere:Varga V. (kapus), SÉLLEY RAUSCHER3,Major, Tiba, Keresztúri1,Hertzka, Szentesi Á. Edző:Németh Zsolt
Gól – emberelőnyből:8/0, ill. 11/4
Gól – ötméteresből:2/1, ill. 2/2
Kiállítva (végleg cserével):Tóth Z. (12. p.), Dávid Z. (14. p.), Popovics (20. p.), Sélley Rauscher (25. p.), Kolarik (29. p.)
Kipontozódott:Mocsári (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Zantleitner Tamás:
– Nagyon hullámzó mérkőzés volt. Az elején úgy tűnt, minden rendben. Az UVSE a mi gyengélkedésünk miatt vette át a vezetést, így a végén nekünk kellett örülnünk az iksznek, de mi ennél többet szerettünk volna.
Németh Zsolt:– Azért elismerés illeti a Tatabányát, hogy kiharcolta a döntetlent, de büszke vagyok a csapatomra, amely három játékosom végleg cserés kiállítása után is teljes odaadással harcolt. Le a kalappal előttük. Úgy érzem, győzelmet érdemeltünk volna.

BVSC-ZUGLÓ–RACIONET-HONVÉD 8–9 (1–2, 1–2, 2–2, 4–3)
Laky uszoda, 400néző.V:Vogel G., Kun Gy.
BVSC:
Györke – Czigány K.1,Pásztor M., TÖRÖK B.3,KOVÁCS P., Létay1,Csapó M. Csere:Ambrus F., Szabó Bendegúz1,VÁRNAI1,Szabó Bence, Mátyok, Sugár P.1. Edző:Märcz Tamás
HONVÉD:DECKER A. – SZIVÓS M.3,Fazekas T.1, Kiss G.1,Fejős, GYÁRFÁS T.4,Simon A. Csere:Steinmetz B., Simizu, Simon R., Kis B., Irmes P., Borsós. Edző:Vad Lajos
Gól – emberelőnyből:13/4, ill. 8/2
Gól – ötméteresből:–, ill. 1/0
Kipontozódott:Simon R. (28. p.), Steinmetz B. (32. p.),
Piros lap:Vad Lajos (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Märcz Tamás:
– Mindkét csapat nagyon jól küzdött, amiért elismerés illeti őket. Szerintem négy szabálytalan gólt kaptunk, és ami ezen a meccsen történt, arról jobb, ha nem nyilatkozom, mert biztosan következményei lennének. Úgyhogy nem is akarok ennél többet mondani.
Vad Lajos:– Európa-kupa-csapatot győztünk le, ami óriási fegyvertény, főleg annak tükrében, hogy erős volt a szél az uszodában egy ember irányából...

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. A-Híd OSC Újbuda 6 5 1 79–52 +27 16
2. Szolnoki Dózsa Közgép 6 5 1 95–42 +53 15
3. Contitech Szeged 6 3 2 1 71–50 +21 11
4. Vasas Plaket 6 3 1 2 56–64 –8 10
5. PVSK Mecsek Füszért 6 3 3 54–64 –10 9
6. Debreceni VSE 6 2 4 55–68 –13 6
7. Metalcom-Szentes 6 1 5 40–69 –29 3
8. KSI SE 6 6 38–79 –41 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FTC PQS Waterpolo 6 5 1 71–35 +36 16
2. ZF-Eger 5 4 1 56–36 +20 13
3. RacioNet Honvéd 6 3 1 2 62–57 +5 10
4. PannErgy Miskolci VLC 6 2 2 2 56–57 –1 8
5. BVSC Zugló 5 2 3 39–46 –7 6
6. EBP Tatabánya 6 1 1 4 41–69 –28 4
7. Kaposvári VK 5 1 4 46–51 –5 3
8. UVSE 5 2 3 41–61 –20 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik