Férfi vízi ob I: a Honvéd egy gólra volt a bravúrtól Szegeden

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 20:13
null
Molnár Tamás (szemben) két góllal járult hozzá a Szeged győzelméhez (Fotó: Korponai Tamás, archív)
A listavezető Szeged hazai pályán csak egy góllal, 7–6-ra tudta megverni a Honvédot a férfi vízilabda ob I szerdai játéknapján. A ZF-Eger–BVSC mérkőzés 8–1-es végeredménnyel zárult, a zuglóiak 1 perc 15 másodperccel a vége előtt dobták egyetlen góljukat.

A Szeged már az első negyedben kétgólos előnyre tett szert, de a harmadik játékrész elején a vendégek egyenlítettek (4–4). Az éllovas ezután egy 3–0-s sorozattal ellépett, úgy tűnt, eldönti a mérkőzést, de a záró negyedben egyszer sem vette be Gergely István kapuját, így veszélybe került a győzelme. A fővárosiak egy gólra zárkóztak fel, és az utolsó előtti percben emberelőnyben támadhattak az egyenlítésért. Ez azonban nem sikerült nekik, így a Szeged viszonylag gyenge játékkal is otthon tartotta a három pontot.

A ZF-Eger 8–1-re nyert a BVSC ellen – a zuglóiak 1:15-tel a vége előtt lőtték becsületgóljukat –, a hazai csapatot irányító Gerendás György azonban felettébb elégedetlen volt fiaival.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
21. FORDULÓ

A-HÍD SZEGED–GROUPAMA HONVÉD 7–6 (2–1, 2–2, 3–1, 0–2)
Szeged, 300 néző. V: Fekete B., Marjay Zs.
SZEGED: MOLNÁR D. – Hegedűs G. 1, TÖRÖK 1, Younger 1, MOLNÁR T. 2, JUHÁSZ ZS. 1, Szivós. Cs: Kayes, Kunac 1, Decker Á., Varga P. Edző: Vincze Balázs
HONVÉD: Gergely – Fülöp, Jansik D., MÁTYÁS 2, Tóth Bengedúz, KISS G. 1, STEINMETZ B. 1. Cs: Jakab L., HANGODY L. 1, Hangody Gy., Marnitz M. 1. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 4/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Gyengén pólóztunk, csupán a győzelemnek örülhetünk.
Vad Lajos: – Első számú centerünk Kovács Péter nélkül is helyt álltunk. A csapatépítés tekintetében a startvonalról indulunk.

ZF-EGER – BVSC-ZUGLÓ 8–1 (1–0, 1–0, 3–0, 3–1)
Eger, Bitskey-uszoda, 400 néző. V.: Dodog Sz., Juhász Gy.
EGER: BISZTRITSÁNYI - BÁTORI 2, Biros, Mezei, Salamon 1, Gór-Nagy 1, Graham. Cs: Gerritse, Seman 1, Varga Zs. 1, Chilkó, LŐRINCZ 1, Bundschuh 1. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
BVSC: GYÖRKE - Czigány, Létay, Rajna, Borsós, Ambrus, Szűcs 1. Cs: Kotszidisz, Nagy S., Zsoldos, Mészáros, Telegdi, Szabó B. Edző: Dabrowski Norbert.
Gól – emberelőnyből: 8/1, ill. 5/1.
MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – A fölényes győzelem ellenére bosszant, hogy lélektelenül tompán pólóztunk. Borzalmas volt végignézni, hogy egy csapat ennyire nem tud felpörögni Ha három nap múlva Belgrádban így játszunk, történelmünk legcsúnyább zakóját szenvedjük el.
Dabrovski Norbert: – Ehhez a vízilabdához túl hosszú volt a pálya.

OSC–PVSK-FŰSZÉRT 14–7 (2–3, 4–1, 6–1, 2–2)
Hajós uszoda, 100 néző. V: Kun, Székely
OSC: ÁTS – Benczúr 1, DÁVID 6, Simon A., Szentesi 1, SZŐKE 2, Korényi 1. Cs: Zentai 1, Pecz 1, Császár, Tiba 1, Szécsi, Cserdi. Edző: Becsey Péter
PÉCS: Barát – Kistamás 1, Ágner, Bóbis 2, DRAGIC 2, Monostori A. 2, De Blasio. Cs: Tihanyi (kapus), Krizsán, Bertha, Lukács, Safrankó, Monostori B. Edző: Bereczki Miklós
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 8/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 0
Kipontozódott: Krizsán (22. p.)
MESTERMÉRLEG
Becsey Péter: – Igazi csapatmunka volt, amit ma a vízben mutattunk. Ha lehetne, minden játékosomat vastag betűvel kiemelném.
Bereczki Miklós: – Félidőig fegyelmezetten játszottunk, utána elfáradtunk, elfogytunk, és jöttek a hibák.

DEBRECEN–KAPOSVÁRI VK 14–7 (3–2, 3–2, 5–1, 3–2 )
Debrecen, 700 néző. V: Mucskai, Petik Attila
DEBRECEN: B. MITROVICS – GIORGETTI 6, Vindisch 3, Varga T, Misics 1, HALEK 2, Letica 2. Cs: Nébald (kapus), Palotás, Süveges, Macsi. Játékos-edző: Varga Tamás
KAPOSVÁR: NAGY P. – Papp G. 1, Berta J. 1, BURBURAN 3, Horváth D., Benic 1, Hoppál. Cs: Prikidánovics, Gyurováth 1, Juhász-Szelei, Kutasi, Bakó. Játékos-edző: David Burburan
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 7/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG

Varga Tamás: – Játékosaim jól teljesítettek, annak külön örülök, hogy a fiatalok is. Csapatmunkával nyertünk, fontos győzelem volt!
David Burburan: – Nagyon elégedett vagyok a kezdéssel, de hat négy után sajnos nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk.

KORÁBBAN

EKF-EgerFood-Imola–FTC Waterpolo 5–5 (0–1, 2–1, 3–0, 0–3)

AZ ÁLLÁS
1. A-HID Szeged VE 21 20 1 251–152 +99 61
2. ZF-Eger 21 19 1 1 277–119 +158 58
3. TEVA-Vasas 18 15 2 1 191–121 +70 47
4. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 20 15 1 4 238–118 +120 46
5. Debrecen 20 13 2 5 216–161 +55 41
6. Groupama Honvéd 21 12 1 8 170–165 +5 37
7. BVSC-Zugló 20 10 10 184–177 +7 30
8. Orvosegyetem Sport Club 20 7 3 10 162–213 –51 24
9. Szentesi VK 19 8 11 170–206 –36 24
10. Junior Válogatott 20 4 1 15 167–236 –69 13
11. EKF-EgerFood-Imola 19 3 1 15 120–194 –74 10
12. PVSK-Füszért 19 3 16 151–238 –87 9
13. FTC Waterpolo 19 2 1 16 126–196 –70 7
14. Kaposvári VK 21 1 20 136–263 –127 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik