Férfi vízi ob I: a Debrecen jutott utolsóként a felsőházba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.21. 21:56
Utolsóként a Debrecen jutott a férfi vízilabda ob I középszakaszának felsőházába, miután 9–9-es döntetlent játszott a Kaposvár vendégeként, a Vasas pedig egy góllal kikapott a BVSC otthonában. A Szeged pont nélkül zárta az alapszakaszt.

Az alapszakaszt követően a két csoport 1–4. helyezettjei a középszakasz felső-, az 5–8. helyezettjei pedig az alsóházában folytatják. Az együttesek az alapszakasz mérkőzésein szerzett összes pontjukat magukkal viszik, a lőtt és kapott gólokat viszont törlik.

A középszakaszban nyolc fordulót rendeznek, s a végeredmény alapján következhet majd a bajnoki rájátszás, amelyben a legjobb négy folytatja az érmekért. A középszakasz legjobbja a negyedikkel, a második a harmadikkal játszik.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
ALAPSZAKASZ, 14. (UTOLSÓ) FORDULÓ
A-CSOPORT
MKB-EUROLEASING BVSC-ZUGLÓ–VASASPLAKET 9–8 (1–3, 3–2, 3–0, 2–3)

Szőnyi út, 250 néző. V: Petik A., Berki
BVSC: Györke – Mészáros, PÁSZTOR 4, Czigány K. 1, Kovács P., LÉTAY 2, Török B. Csere: Ambrus 1, Várnai, Csapó M., Szabó Bence 1, Szabó Bendegúz, Sugár. Edző: Szűcs Levente
VASAS: Jónás – BENCZ 2, Babay 2, Bóbis 1, Simon 1, Takács B., Burián 1. Csere: Marnitz G., Steinmetz Á., Sélley-Rauscher 1, Hőna. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 7/1
Gól – ötméteresből: 2/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Hőna (26. p.), Takács B. (28. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Mészáros (22. p.), Csapó M. (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Szűcs Levente: –
Várható volt, hogy nehéz meccs lesz, de az nem, hogy ennyire. Aki kilátogatott, biztos jól érezte magát, én kevésbé. Erre mondják azt, hogy örüljünk a három pontnak, és minden mást felejtsünk el, mert nyakunkon a következő mérkőzés.
Földi László: – Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz. Küzdős, harcos, kevés gólos mérkőzést szoktunk játszani a BVSC-vel. A mentalitásért és a küzdőszellemért elismerésem a csapatomnak, amely mélyről jött fel, és nagyot harcolt.

AVUS SZOMBATHELYUVSE 9–4 (3–1, 4–3, 2–0, 0–0)
Szombathely, 50 néző. V: Bereczki M., Dodog Sz.
AVUS: KOVÁCS B. – Ukumanov 1, Kiss Cs., Takács K., Polovic, Garancsy 3, Basara 3. Csere: Ekler 2, Baj, Hajmási, Kurucz. Edző: Matajsz Márk
UVSE: Laboncz – Keresztúri, Korényi, Major M., Vogel Simon 1, Tóth Z. 1, Baksa 1. Csere: Knézy M. 1, Rábavölgyi, Korbács, Dala D., Szentesi D., Németh D. Edző: Németh Zsolt
Gól – emberelőnyből: 5/1, ill. 4/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Matajsz Márk: –
Erre a találkozóra készültünk. Számunkra a győzelem megszerzése volt a cél, és ezt sikerült megvalósítanunk. Nagyon jól védekeztünk, és a támadásainkat is nagyszerű gólokkal tudtuk befejezni. Nagyon örülök a győzelemnek, játékosaim nagyszerű teljesítményt nyújtottak, és végig koncentráltan játszottak.
Németh Zsolt: – Gyengén kezdtük a mérkőzést, mert rosszul védekeztünk. A második negyedben visszakapaszkodtunk, de a folytatásban már a hazai csapat okos, taktikus játéka érvényesült.

KAPOSVÁRI VKDEBRECENI VSE 9–9 (2–3, 4–2, 1–2, 2–2)
Kaposvár, 700 néző. V: Mucskai, Homonnai
KAPOSVÁR: KRÉMER – Kovács O., Giga, Pataki, Varga Zs., VINDISCH 3, JUHÁSZ-SZELEI 2. Csere: Lukács Á. 1, Palotás, Dobos D. 1, Tóth K., SÁNTAVY 2. Edző: Berta József
DEBRECEN: LÉVAI – KÁLLAY 2, VIDOVICS 3, Fejős, Macsi 1, Szőke Sz., Obradovics. Csere: Smitula, DURIK 2, Somlai, Süveges, Boros T. 1, Fekete G. Edző: Komlósi Péter
Gól – emberelőnyből: 12/2, ill., 13/2
Kipontozódott: Obradovics (25. p.), Sántavy (26. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Pataki (32. p.), Durik (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Berta József: –
Bár ebben az évben még veretlenek vagyunk, mégis nagyon szomorú és csalódott vagyok. Türelmetlenek voltunk, többször is rossz döntést hoztunk. Nincs más hátra, megcélozzuk a kilencedik helyet.
Komlósi Péter: – Többéves munkánk érett be ezzel a roppant értékes kaposvári döntetlennel – nüanszokon múlt a felsőházi tagság, ám most, hogy ott vagyunk, már nyugodtabban dolgozhatunk.

CSÜTÖRTÖK
Szolnoki Dózsa–FTC-PQS Waterpolo 19.15

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szolnoki Dózsa 13 13 214–76 +138 39
2. FTC-PQS Waterpolo 13 12 1 221–80 +141 36
3. BVSC-Zugló 14 8 1 5 146–123 +23 25
4. Debreceni VSE 14 5 2 7 135–159 –24 17
5. Kaposvári VK 14 5 1 8 105–157 –52 16
6. VasasPlaket 14 4 3 7 107–152 –45 15
7. AVUS Szombathely 14 3 11 114–192 –78 9
8. UVSE 14 1 1 12 86–189 –103 4

B-CSOPORT
CONTITECH-SZEGED
PANNERGY-MISKOLCI VLC 5–18 (2–4, 0–3, 0–5, 3–6)
Szeged, 100 néző. V: Marnitz M., Csizmadia
SZEGED: Leposa – FODOR R. 1, Szilvasán P., Baróthy, Berki R. 1, KORBÁN 3, Vidovics. Csere: Farkas K., Sikter, Börcsök, Irmes, Mickics, Zsigri. Edző: Varga Péter
MISKOLC: Kósik – Nagy Á., BOWEN 5, Milicsics 1, MISICS 5, VADOVICS 1, Halek. Csere: Berta 2, SÁNTA 2, Hornyák, Kuzmenko 2, Jakab D., Lukács D. Edző: Sike József
Gól – emberelőnyből: 6/1, ill. 5/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/0
Kipontozódott: Baróthy (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Péter: –
A két csapat nincs azonos súlycsoportban. A középső két negyed gyengécskére sikerült. Az utolsó játékrészben jól támadtunk, a védekezésünkön viszont akad javítanivaló.
Sike József: – Játékosként öt emlékezetes idényt töltöttem Szegeden, sajnálom, hogy ide jutott a város nagy múltú csapata. Elsősorban a védekezésünkkel vagyok elégedett, amely három negyeden át jól működött.

RACIONET-HONVÉDPVSK-MECSEK FÜSZÉRT 9–9 (1–3, 3–1, 2–4, 3–1)
Kőér utca, 120 néző. V: Molnár P., Fodor R.
HONVÉD: Decker A. – SZIVÓS M. 4, Kiss B., Balakirjov, ILLÉS S. 2, Simon R. 1, Gyárfás T. 1. Csere: Vad Levente, KISS G. 1, Irmes, Simon A., Manhercz Á. Edző: Vad Lajos
PÉCS: Józsa – CHILKÓ 2, Rakonjac 1, LAJKÓ 2, CSACSOVSZKY A. 2, Csaba, Horváth Zs. Csere: Zerinváry, Safrankó, Szatmári 1, Krizsán 1, Opacak. Edző: Lukács Gergely
Gól – emberelőnyből: 7/1, ill. 8/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: –
Nem volt igazságos döntetlen, a Pécs megérdemelte volna a győzelmet. Amúgy gratulálok csapatomnak a felsőházba jutáshoz és Szivós Marcinak a remek teljesítményéhez.
Lukács Gergely: – Az utolsó három percig szinte mindent megcsináltunk, amit szerettünk volna. Jól vízilabdáztunk, szép gólokat lőttünk. Nem először fordult elő velünk, hogy nyert helyzetből pontokat veszítettünk. Ezt a meccset meg kellett volna nyernünk.

METALCOM-SZENTESTATABÁNYAI VÍZMŰ 8–8 (2–1, 1–3, 2–3, 3–1 )
Szentes, 200 néző. V: Vogel G, Kovács Cs. Tamás
SZENTES: MEIXNER – Kiss K., Nagy M. 2, VÖRÖS V. 2, Visnjakov 1, Pellei F., Somogyi B. Csere: Kókai, Pellei K., Palotás G. 2, Werner, Tóth Gy., TAKÁCS J. 1. Edző: Pellei Csaba
TATABÁNYA: JÁSZBERÉNYI – KALANOVICS 3, Katonás, FRANCSICS 2, Márkus, Fazekas T., Szentesi. Csere: Szabó B., Kuncz, Hoppál, Kistamás., KOLARIK 3, Máthé. Edző: Zantleitner Tamás
Gól – emberelőnyből: 13/1 ill. 15/4
Gól – ötméteresből: 1/1 ill. –
Kipontozódott: Kiss K. (17. p.), Márkus (20. p.), Pellei F. (29. p.), Kuncz (31. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Hoppál (32.p.)
MESTERMÉRLEG
Pellei Csaba: –
Ezen a roppant fontos meccsen nem játszottunk jól, rengeteget hibáztunk, elsősorban az elején. A mérkőzés végén azonban nagyot küzdöttünk, és megérdemelten gyűjtöttük be a sokat érő pontot.
Zantleitner Tamás: – Vegyes érzéseim vannak. Mi irányítottuk a játékot, jobban játszottunk, nyert meccset adtunk döntetlenre, éppen ezért nagyon sajnálom a pontvesztést.

CSÜTÖRTÖK
ZF-Eger–A-Híd OSC-Újbuda 17.30

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. ZF-Eger 13 12 1 167–70 +97 37
2. A-Híd OSC-Újbuda 13 11 2 146–75 +71 33
3. PannErgy-Miskolci VLC 14 8 2 4 139–97 +42 26
4. RacioNet-Honvéd 14 7 2 5 125–117 +8 23
5. PVSK Mecsek-Füszért 14 5 2 7 114–118 –4 17
6. Metalcom-Szentes 14 4 1 9 105–141 –36 13
7. Tatabánya 14 3 2 9 93–134 –41 11
8. Contitech Szeged 14 14 60–197 –137 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik