Férfi vízi: nézeteltérés, Tojás rugalmatlan volt - indokok

Vágólapra másolva!
2013.02.07. 15:08
A Debrecen férfi vízilabdacsapata közleményben tudatta, hogy miért menesztették Gyöngyösi András edzőt. Alább a közlemény teljes szövegét változtatás nélkül olvashatja.

Február 6-tól nem Gyöngyösi András irányítja a DVSE szakmai munkáját. A debreceni pólóegyesület elnöksége közleményben tudatja: ellehetetlenülni látszik az együttműködés az edzővel, aki nem hajlandó alkalmazkodni a DVSE teherbíró-képességéhez.



Az utóbbi hetekben folyamatos tárgyalássorozat zajlik a DVSE hátterének stabilizálása, kiszélesítése érdekében. Az egyesületet 2012 decembere óta új elnökség irányítja – a testület azon dolgozik, hogy töretlen maradjon a cívisváros pólósportjának fejlődése. A DVSE programjának stratégiai része az utánpótlásképzés és – nevelés feltételeinek biztosítása, és természetesen a felnőtt csapat versenyeztetése.

Az utóbbi időszakban súlyos nézeteltérés alakult ki az egyesület elnöksége és Gyöngyösi András vezetőedző között a rendelkezésre álló erőforrások beosztásáról. A vezetőedző nem fogadta el az egyesület finanszírozási feltételeit, a személyes javadalmazásának megállapításában is rugalmatlan volt. A nézetkülönbségek nem csupán az irodákban okoztak feszültséget, hanem a medence partján is, ezért a DVSE elnöksége felfüggesztette a vezetőedző megbízatását. A pólóklub szakmai munkájáért ideiglenesen Varga Tamás, a DVSE elnöke felel.

dvse.hu

Korábban megírtuk, hogy a tegnapi Európa-kupa-mérkőzásen már nem Gyöngyösi András ült a debreceni kispadon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik