Férfi vízi MK: kiütéses siker – megvédte címét a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.03. 18:57
null
Szolnoki öröm: megvédték címüket a Magyar Kupában (Fotó: Dömötör Csaba)
A Szolnok megvédte címét a férfi vízilabda Magyar Kupában, a vasárnapi döntőben 13–4-re legyőzte az OSC-t a Komjádi-uszodában.

 

A Szolnok ötméteresekkel jutott túl az FTC-n az elődöntőben, míg az OSC három góllal bizonyult jobbnak a tavalyi döntős Egernél. A Szolnok sorozatban hatodszor játszhatott finálét, az elmúlt öt döntőjéből hármat elveszített, vasárnap viszont címvédőként szállhatott medencébe.

Ehhez méltóan kezdett a Szolnok: Bátori Bence emberelőnyből nyitotta a gólok sorát az első negyedben, majd sorrendben Zalánki Gergő, Andrija Prlainovics és Milan Alekszics is betalált az első játékrészben, az OSC Tóth Márton révén szépített. A második nyolc percben folytatódott a szolnoki henger: Prlainovics két büntetőt is gólra váltott, valamint a vb-ezüstérmes Zalánki ismét beköszönt, így a nagyszünetben gyakorlatilag már el is dőlt a finálé (7–1).

A harmadik negyedben sem lassított a Szolnok: Milos Csuk és Aaron Younger is feliratkozott a góllövőlistára (mindketten emberelőnyből voltak eredményesek), a túloldalon csak Hegedűs Gábor tudott gólt lőni – 10–2-vel várhatta az utolsó játékrészt a Szolnok. Az utolsó nyolc perc kiegyenlítettebb játékot hozott, Zalánki, Csuk és Bátori góljaira Tóth duplával felelt, így alakult ki a 13–4-es végeredmény.

A Szolnok megvédte címét a Magyar Kupában, és fantasztikus évet produkál: megnyerte a magyar bajnokság és a Bajnokok Ligája 2016–2017-es kiírását, valamint az európai Szuperkupát is.

FÉRFI VÍZILABDA, MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
SZOLNOKI DÓZSA–A-HÍD-OSC-ÚJBUDA 13–4 (4–1, 3–0, 3–1, 3–2)
Budapest,
Komjádi uszoda, 1000 néző. Vezette: Székely B., Németh A.
SZOLNOK:
NAGY – Jansik D., BÁTORI 3, PRLAINOVICS 3, Mezei, ZALÁNKI 3, Gocics. Csere: Kardos (kapus), Alekszics 1, Younger 1, Milos Csuk 2, Kis G., Fülöp. Edző: Kovács István
OSC:
Bisztritsányi – Bundschuh, Hegedüs 1, Kovács Gábor, Ubovics, Drasko Brguljan, Erdélyi. Csere: Barabás (kapus), Gór-Nagy, Randjelovics, Salamon, Seman, Juhász Zs., TÓTH M. 3. Edző: Petik Attila
Gól – emberelőnyből:
8/4, ill. 12/3
Gól – ötméteresből:
3/3, ill. –
Kipontozódott:
Bundschuh (22.), Fülöp (22.), Erdélyi (27.), Zalánki (28.), Gór-Nagy (28.)
Kiállítás, cserével:
Drasko Brguljan (28.)
MESTERMÉRLEG
Kovács István:
– Ugyebár én most beugró vagyok az edzői székbe, de a csapat profi, mindent megbeszéltünk, mindent betartottunk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy lesz a különbség. Örülök, hogy a csapat megmutatta, még mindig motivált, hogy a játékosok ennyire összeszedetten tudnak játszani.
Petik Attila:
– Elfogytunk sajnos. Próbáltunk erőt meríteni a szombati győzelemből, a meccs előtt úgy éreztük, hogy sikerült, de kijött a fizikai fáradtság, ráadásul a mentális fáradtság miatt nagyon sok rossz döntést hoztunk. Mindenre lassabban reagáltunk, és ezt a Szolnok könyörtelenül kihasználta. Tanulnunk kell ebből a vereségből is.

A MAGYAR KUPA VÉGEREDMÉNYE
Győztes: Szolnoki Dózsa (Younger Aaron, Milan Alekszics, Bátori Bence, Bodoróczki Tamás, Milos Csuk, Fülöp Bence, Zivko Gocics, Hangay Zoltán, Jansik Dávid, Kardos István Gergely, Kis Gábor, Mezei Tamás, Nagy Viktor, Andrija Prlainovics, Szeghalmi Zsombor Levente,
Zalánki Gergő), 2. OSC, 3. FTC-PQS és ZF-Eger

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik