Férfi vízi MK: a Szolnok és az OSC küzd meg a trófeáért

Vágólapra másolva!
2014.12.05. 18:51
null
Az egri Milos Csuk (jobbra) megvizsgálja Varga Dénes állkapcsát (Fotó: Kurucz Árpád)
A Szolnok és az OSC jutott be a férfi vízilabda Magyar Kupa döntőjébe. A szentesi négyes döntő nyitó napján az elődöntő első mérkőzésén az OSC 8–1-re nyert a Honvéd ellen, majd a szolnokiak 6–5-ös diadalt arattak az Eger ellen.

 


A bajnokság nyitó fordulójában 8–6-ra nyert az OSC a Honvéd ellen, most viszont közel sem hozott ilyen kiélezett küzdelmet a két fővárosi csapat csatája. A Honvéd a harmadik negyedben, 5–0-s hátrányban lőtte az első gólját, amely az utolsó is volt egyben.

Az OSC 8–1-re győzött, edzője, Vincze Balázs sorozatban a negyedik MK-döntőjére készülhet – és mint két óra múlva kiderült, egymás után a harmadikra a Szolnok ellen.

A Honvéd ilyen mértékben vérszegény támadójátéka is meglepetés volt, az viszont még inkább, hogy sokáig a nap második találkozója is hasonló forgatókönyv szerint zajlott. Ezen a meccsen a nagyszünetben a Szolnok vezetett 2–0-ra, Vámos Márton második találatával pedig már háromgólos volt a Tisza-partiak előnye.

Nagy Viktort végül Milos Csuk avatta fel a harmadik negyedben, és ezzel el is kapta a fonalat az Eger. Olyannyira, hogy a záró játékrészben többször is az egyenlítésért támadhatott, ám hiába, mert 6–5 után már nem változott az eredmény, a Szolnok egymás után harmadszor is finálét játszik a Magyar Kupában.

A döntő vasárnap este 7 órakor kezdődik.

VÍZILABDA THEODORA MAGYAR KUPA,
NÉGYES DÖNTŐ, SZENTES
FÉRFIAK, ELŐDÖNTŐ
A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–RACIONET-HONVÉD 8–1 (2–0, 0–0, 4–1, 2–0)
Szentes, 150
néző. V: Petik András, Csizmadia
OSC: BISZTRITSÁNYI – Hegedüs G. 1, Salamon F. 1, Bundschuh, KAYES 2, Gór-Nagy 1, Graham. Csere: Decker Á., Kovács Gábor 1, Drasko Brguljan, BÁTORI 2, Juhász Zs., Szentesi Á. Edző: Vincze Balázs
HONVÉD: Lévai – Szőke, Kodzsi, Simon A., Juszuke, Kiss G., Fülöp. Csere: Simon R., Illés S., Steinmetz B., Fazekas 1, Sztojcsics. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 12/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Decker Á. (27. p.), Illés S. (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– A védekezésünkkel nyertük meg a mérkőzést, mert a támadásainkban azért voltak hibák, a találkozó első felében az emberelőnyöket is rosszul lőttük. A kimagasló kapusteljesítmény mellé társult olyan fegyelmezett és alázatos védekezés, amelynek köszönhető volt, hogy ezt a remek csapatot, a Honvédot, egyetlen lőtt gólon tudtuk tartani.
Vad Lajos: – Aki tökös, az ilyenkor beleáll a helyzetekbe és belövi azokat. Ha valaki válogatott akar lenni, fel kell vállalnia a fontos helyzeteket: magyarul nincs válogatott játékosunk, még a közelben se... Sokáig jól játszottunk, két negyedig csak kettő nulla volt az OSC-nek és úgy kaptuk a második gólt, hogy az időkérésünket követően adtuk el a labdát – ilyet még nem láttam. De ne felejtsük el, óriási dolog, hogy egyáltalán bekerültünk a négyes döntőbe, amiért dicséret illeti a csapatot.

SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–ZF-EGER 6–5 (0–0, 2–0, 3–2, 1–3)
Szentes, 250
néző. V: Dodog, Németh András
SZOLNOK: NAGY V. – Varga Dénes, SZ. MITROVICS 2, Jansik D., Kis G., Madaras, Gocics. Csere: Varga Dániel, VÁMOS 2, M. ALEKSZICS 2, Tóth M., Mezei, Hangay Z. Edző: Cseh Sándor
EGER: B. Mitrovics – MILOS CSUK 2, Szivós M. 2, Vapenszki, Bedő, Hosnyánszky, Angyal. Csere: Csucskovics, HÁRAI 1, Erdélyi, Zalánki, Lőrincz. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 9/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Angyal (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor:
– Az első három negyedben szenzációsan játszottunk. Nem volt annyira látványos, de pontosan azt tettük, amit kellett. Fantasztikusan fegyelmezettek voltak a játékosok. A negyedik negyedben az Eger minden mindegy alapon kezdett támadni, mi pedig háromszor is nagyon furcsa döntést hoztunk emberelőnyben. Talán ha azokat a fórokat nyugodtabban végigjátsszuk, és belőjük, hamarabb eldőlhetett volna a találkozó.
Dabrowski Norbert: – Minden csapat annyit tud játszani, amennyit a másik enged. Nagyon jól védekezett a Szolnok, látszott, hogy felkészült belőlünk. Amennyire rossz volt a meccs az első két negyedben, annyira jó lett a második kettőben. A végjáték apró dolgokon múlott, a Szolnok megérdemelte a győzelmet. A célunkat elértük, mert Európa egyik legerősebb csapata, a Szolnok és a Barceloneta ellen is bizonyítottuk, hogy az Eger is az egyik legjobb. Annyi a kívánságom, hogy egyszer szeretném megnézni, mi történik, ha mi vezetünk, és utánunk jön az ellenfél...

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik