Férfi vízi MK: a 0–3-as kezdés megpecsételte az OSC sorsát; Eger–Szolnok döntő

Vágólapra másolva!
2016.12.17. 17:21
null
Erdélyi remekül játszott, döntőben az Eger (Fotó: Földi Imre)
Az egyik ágról az Eger jutott be a férfi vízilabda Magyar Kupa fináléjába, miután az első elődöntőben legyőzte az OSC-t. A címvédő – amelyben a válogatott Erdélyi Balázs három gólig jutott – a mai másik elődöntőben a Honvédot megverő Szolnokkal játszik a holnapi fináléban.

 

„Kupát akarok nyerni” – jelentette ki Vincze Balázs, az OSC edzője a szombati elődöntőt megelőzően. A korábban a szövetségi kapitányi posztra is pályázó szakember vágyát azonban az egri játékosok „semmibe vették”. Vagy fogalmazhatunk úgy, hogy ők is kupát akarnak nyerni.

Az első elődöntőben ugyanis villámrajtot vett az Eger. A címvédő Erdélyi Balázs és Bedő Krisztián emberelőnyös, valamint Hosnyánszky Norbert bombagóljával az első negyedben háromgólos előnyre tett szert. Két ilyen remek csapat összecsapásán pedig gyanítható volt, hogy ez a hátrány végzetes is lehet a Vincze-csapat számára.

Ráadásul a második negyedben, Milos Csuk gólja után már 5–1-re, a harmadik negyed elején Erdélyi találatával már 6–2-re, azaz négy góllal is vezetett Dabrowski Norbert csapata. Mielőtt azonban teljesen elúszott volna a hajó a fővárosiak számára, Drasko Brguljan vállalt két gólt. A harmadik negyed vége előtt 7–3-ról hirtelen 7–5-re jött fel az OSC.

Élt még a remény...

A negyedik negyedre az Eger ismét rendezte sorait, jól menedzselte a mérkőzést, nem hagyta kibontakozni az utolsó szalmaszálba kapaszkodni próbáló OSC-t. Olyannyira nem, hogy Csuk a negyed közepén visszaállította a háromgólos különbséget.

Zalánki Gergő 8–6-ra ugyan felhozta övéit két és fél perccel a vége előtt, de közelebb már nem tudott zárkózni az OSC. Sőt Erdélyi a harmadik találatával tulajdonképpen tejesen feleslegessé tette az utolsó másfél percet.

„Nem érkeztünk meg a mérkőzésbe” – mondta Vincze a találkozót követően.

És valóban, az Egernek adott háromgólos „előny" túl soknak bizonyult.

A Szolnoknak nem okozott gondot a Honvéd legyőzése (Fotó: Földi Imre)
A Szolnoknak nem okozott gondot a Honvéd legyőzése (Fotó: Földi Imre)

 

A SZOLNOK A MÁSIK DÖNTŐS

Nem történt meglepetés a másik elődöntőjében, a Szolnok könnyedén legyőzte a Honvédot.

Az elején megadta az alaphangot a Szolnok: Fülöp Bence gólja után már 4–1-re vezetett. A második negyedben aztán 7–3 után ugyan feljött két gólra a Honvéd, de ekkor volt utoljára, hogy némi esély mutatkozott a meglepetésre.

Olyannyira nem volt esélye a folytatásban Vad Lajos együttesének, hogy gólt sem szerzett. A Szolnok a harmadik és a negyedik játékrészt is 2–0-ra nyerte meg, s végül 11–5-ös győzelemmel jutott a holnapi fináléba, amelyben az Eger lesz az ellenfele.

FÉRFI VÍZILABDA MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ

ZF-EGER–A-HÍD-OSC-ÚJBUDA 9–6 (3–0, 2–2, 2–3, 2–1)
Tüske uszoda, 600 néző. V: Németh András, Mucskai
EGER: B. MITROVICS – ERDÉLYI 3, MILOS CSUK 2, Hosnyánszky 1, Hárai, Lőrincz, Decker Á. 1. Csere: Kovács Gergő 1, Bedő 1, Vapenszki, Csucskovics, Biros B. Edző: Dabrowski Norbert
OSC: Bisztritsányi – Salamon F. 1, Hegedüs G., DRASKO BRGULJAN 2, Seman, Bátori 1, Bundscuh. Csere: Kovács Gábor, Gór-Nagy, Nikics 1, Zalánki 1, Nagy Á., Juhász Zs. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 11/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Nagy Á. (31. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Hegedüs G. (20. p.)
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert:
– Máskor is megesett már velünk, ami most: amikor az Eger nagy bajban van, összekapja magát. Megígértem Angyal Daninak, hogy viszünk neki valamit a kupadöntőről.
Vincze Balázs: – Csalódott vagyok, mert elhittem, hogy döntőbe jutunk, és a hétvége nem egy mérkőzést tartogat a számunkra, hanem kettőt és akár kupagyőzelmet is. Az Eger jól védekezett, mi pedig gyengébben teljesítettünk támadásban. Voltak lehetőségeink, emberelőnyeink is, amelyeknél nem éreztem a partról a magabiztosságot.

SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–RACIONET-HONVÉD 11–5 (4–2, 3–3, 2–0, 2–0)
Tüske uszoda, 500 néző. V: Székely Balázs, Marosvári
SZOLNOK: NAGY V. – VARGA DÉNES 1, Prlainovics, Younger 1, Mezei, VÁMOS 2, Gocics 1. Csere: M. Alekszics 1, Kis G., FÜLÖP B. 3, Hangay, Jansik D. 1, Szatmári 1. Edző: Cseh Sándor
HONVÉD: DECKER A. – Kiss B., Simon R., Szivós M. 1, FEJŐS 3, Kiss G., Gyárfás 1. Csere: Irmes P., Simizu, Fazekas T., Simon A., Steinmetz B., Acusi. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 8/3
Kipontozódott: Simon A. (14. p.)
Piros lap: Vad L. (24. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor:
– Mindenképpen győzni szerettünk volna, ez volt a célunk, illetve az, hogy amennyire csak lehet, gyorsan játsszunk és pörögjünk, mert a döntőben is erre lesz szükség az Eger ellen. Az első negyedben ez megvalósult, utána kicsit belealudtunk a meccsbe, aztán a második félidőre már újból gyorsítani tudtunk.
Vad Lajos: – Kikérem magamnak, hogy a Németh nevű ellenőr azt mondja nekem, húzzak el innen!

DÖNTŐ
Vasárnap, 18.00, Tüske uszoda: Eger–Szolnok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik