Férfi vízi Európa-kupa: a Fradi győzelemmel kezdett Nápolyban

MTI MTIMTI MTI
2016.10.28. 21:25
Megnyerte első mérkőzését a Ferencváros a férfi vízilabda Európa-kupa második selejtezőkörében.

A Fradi jó nyitással kézben tartotta a mérkőzést (Fotó: Huszár Márk)
A Fradi jó nyitással kézben tartotta a mérkőzést (Fotó: Huszár Márk)
A Fradi jó nyitással kézben tartotta a mérkőzést (Fotó: Huszár Márk)
A Fradi jó nyitással kézben tartotta a mérkőzést (Fotó: Huszár Márk)
A Fradi jó nyitással kézben tartotta a mérkőzést (Fotó: Huszár Márk)

 

A magyar csapat a nápolyi négyes tornán pénteken két góllal megverte a CN Terrassa csapatát úgy, hogy a spanyol együttes a második negyed vége előtt 11 másodperccel, 4–0-s hátrányban talált először a kapuba.

Az FTC az utolsó nyolc percet elvesztette ugyan, de mivel a harmadik szakasz után négy góllal vezetett, így is nyert.

A BVSC négygólos vereséget szenvedett a Posillipo Napolitól Zágrábban. A magyar csapat a második negyed végéig jól tartotta magát, akkor csak egytalálatnyi hátrányban volt, de a harmadik szakaszban egymás után három olasz gól következett, ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. A Napoli a folytatásban magabiztosan őrizte előnyét.

FÉRFI VÍZILABDA, EURÓPA-KUPA
F-CSOPORT (NÁPOLY)
FTC-PQS–CN TERRASSA (spanyol) 8–6 (2–0, 2–1, 3–2, 1–3)
Nápoly. V:
Vlasic (horvát), Hadzianasztasziu (görög)
FERENCVÁROS:
Gárdonyi – Nyéki 1, Sz. Mitrovics 1, Katonás, Szirányi 1, Avramovics 1, Madaras N. 2. Csere: Varga Dániel, Jansik Sz., Dőry, Marko Csuk 1, Tóth M. 1. Edző: Varga Zsolt
TERRASSA:
I. Aguilar – Serra, Pericas 1, Alarcón 1, O. Aguilar, De La Fuente, F. Sánchez, Granados 3, J. Pérez 1, Galejev, O. Rodríguez, Salvador. Edző: Didac Cobancho
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 9/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– Az első két negyedben nagyon jól védekeztünk, egyetlen gólt kaptunk, szinte tökéletesen működött a csapat hátul. Amikor elmentünk négy góllal, úgy éreztem, kiengedtünk a koncentrációból, kicsit könnyelművé, lazává váltunk, ezt nem lett volna szabad. Összességében nem volt ez annyira szoros mérkőzés, mint ahogyan azt az eredmény mutatja, lehetett volna nagyobb is az olló, ezért van hiányérzetem, mert úgy többet pihentethettem volna a játékosokat.

A csoport másik mérkőzésén
Canottieri Napoli (olasz)–Pays D'Aix Natation (francia) 13–11

E-CSOPORT (ZÁGRÁB)
POSILLIPO NAPOLI (olasz)–
BVSC-ZUGLÓ 12–8 (3–1, 2–3, 3–1, 4–3)
Zágráb. V:
Obradovics (montenegrói), Mercier (francia)
POSILLIPO:
Negri – Cuccovillo 1, Rossi 1, Foglio, Klikovac, Mattiello, Renzuto Iodice 1, Szubotics 5, Vlahopulosz 1, Marziali, Derviszisz 3, Saccoia. Edző: Mauro Occhiello
BVSC:
Györke – Czigány K., Csapó, Szabó Bence 2, Várnai 1, Török, Létay, Ambrus F., Kovács P. 1, Pásztor 4, Sugár P., Szabó L. Edző: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből:
9/5, ill. 7/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 2/1

A csoport másik mérkőzésén
Mladost Zagreb (horvát)–Posk Split (horvát) 8–8

A csoportokból az első két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe, ahol majd a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében alulmaradó csapatokkal sorsolják össze őket.

Legfrissebb hírek

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Férfi vízilabda: Horvátországból Isztambulba igazolt Német Toni

Vízilabda
2026.08.20. 15:05

Tíz játékossal hosszabbított a Ferencváros BL-ezüstérmes vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.08.05. 11:43

Bő két hét alatt lejátsszák a férfi vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
2026.07.28. 18:03

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
2026.07.26. 11:25