Férfi vízi Ek: nem tudott fordítani a Szolnok, döntős a Sabadell

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2012.03.14. 19:31
null
A szolnoki Cseh Sándor edző (középen) magyaráz játékosainak időkérés közben (Fotó: MTI)
Címkék
Nem tudta tovább írni történelmét a Szolnok férfi vízilabdacsapata, a hazai visszavágón nagy csatában 10–10-es döntetlent játszott a spanyol Sabadell-lel az Európa-kupa elődöntőjében, így 19–18-as összesítéssel búcsúzott.

 

 

Az ibériai ország kupagyőztes alakulata a február 25-i első összecsapást egyetlen góllal, 9–8-ra nyerte meg, ennél fogva ledolgozható volt a hátránya a magyar ob I-ben jelenleg ötödik együttesnek, amely már a négy közé jutással is története legnagyobb nemzetközi sikerét érte el.

A végül három gólig jutó Pásztor Mátyás jóvoltából a Szolnok 73 másodperc alatt ledolgozta a Spanyolországban összeszedett hátrányt, csakhogy ez a mérkőzés elején és nem a végén történt. A szívós vendégek egészen 3–3-ig tartották a lépést a Szolnokkal, sőt, az első szünetre kétgólos, a második negyed elején pedig háromgólos előnyre tettek szert (3–6).

Az olimpiai bajnok Kis Gábor révén, majd Marnitz Gergőnek köszönhetően visszakapaszkodott a hazai gárda (5–6), ám a rivális megőrizte jó lövőformáját, és rendre egy-két találattal vezetett.

Így volt ez a záró negyedhez érve is, a Szolnok azonban öt perccel, illetve a véghajrában is ki tudott egyenlíteni, a hosszabbítás kiharcolásához szükséges találat azonban nem jött össze. Az utolsó támadás a Sabadellé volt, amely emberelőnyben is inkább megtartotta a labdát, bebiztosítva döntőbe jutását.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Szolnoki Dózsa-Közgép–CN Sabadell (spanyol) 10–10 (3–5, 1–1, 3–3, 3–1)
Szolnok, 400 néző. V: Van Der Loo (holland), Neszterov (bolgár)
SZOLNOK: Decker A. – PÁSZTOR 3, Nyéki, Komlósi, KIS G. 1, Marnitz 2, Gocics 2. Csere: Gárdonyi (kapus), Hangay Z., Negrean 2, Regős, Süveges, Kovács O. Edző: Cseh Sándor
SABADELL: I. AGUILAR – Nastran, Carrilo 2, Soler, PÉREZ 1, MA. CSUK 4, Marsal 1. Csere: Carabi 1, C. Sánchez, Millan, Motos, Echenique 1. Edző: Gabriel Hernández
Gól – emberelőnyből: 14/5, ill. 13/4
Gól – ötméteresből: 3/1, ill. –
Kiállítva (végleg cserével): Carrilo (27. p.)
Sárga lap: Cseh Sándor (16. p.)

Továbbjutott: a Sabadell, 19–18-as összesítéssel

MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: – A Sabadell megmutatta, hogy jó csapat, megérdemelten jutott a fináléba. Mi is mindent megtettünk a továbbjutásért, a fantasztikusan szurkoló közönségünk előtt.
Gabriel Hernández: – Fantasztikus közönség előtt végig remek mérkőzést játszott a két csapat. Bárki győzhetett volna, ami ezúttal egyiknek sem sikerült, de nekünk a döntetlen is elég volt a döntőbe jutáshoz. Nagyon örülünk a sikernek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik