Férfi vízi BL: veretlenül lett csoportelső a Szolnok

Vágólapra másolva!
2017.04.26. 20:29
null
A Szolnok nem talált legyőzőre a csoportkörben (Fotó: Szabó Miklós)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a Szolnok 10–8-ra legyőzte az OSC-t, így veretlenül végzett az A-csoport élén. Az Eger a B-csoportban 6–5-re legyőzte a Jug Dubrovnikot, és másodikként végzett.

 

Az OSC jobban kezdte a mérkőzés, hiszen 3–2-re vezetett is. Sőt, még az utolsó negyed előtt is megtartotta ezt a különbséget. A negyedik nyolc percben azonban a Szolnok jobb volt, 5–2-vel megnyerte a játékrészt, és vele együtt a meccset.

A találkozó legeredményesebb játékosa Varga Dénes volt három góllal. A Szolnok az A-csoport élén végzett, ezért egyből az elődöntőbe jutott.

A másik, a továbbjutásban még érdekelt Eger számára már a forduló előtt biztos volt, hogy továbbmegy. A címvédő Jug Dubrovnik elleni csata egyetlen kérdése az volt, hogy a második vagy a harmadik pozícióban jut a hatos döntőbe. A második helyhez mindenképpen győznie kellett Dabrowski Norbert együttesének.

A végig nagyon szoros csata végén az Eger örülhetett: Braniszlav Mitrovics és Erdélyi Balázs remeklése 6–5-ös győzelmet, három pontot és második helyet jelentett.

Az Eger a Bresciával küzd meg a budapesti hatos döntőben a négy közé jutásért. A győztesre a Szolnok vár.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 10. FORDULÓ

Szolnoki Dózsa-Közgép–A-Híd-OSC-Újbuda 10–8 (2–3, 1–1, 2–2, 5–2)
Szolnok, 500 néző. V: Severo (olasz), Buch (spanyol)
SZOLNOK: KARDOS G. – Jansik D., PRLAINOVICS 2, FÜLÖP B. 1, Mezei 1, VARGA DÉNES 3, Vámos 1. Csere: Hangay Z., Crousillat, Szatmári K., Younger 2, Kis G. Edző: Cseh Sándor
OSC: BISZTRITSÁNYI – Salamon 1, Bátori, DRASKO BRGULJAN 2, Seman, Gór-Nagy, ZALÁNKI 2. Csere: Kovács G. 1, Hegedűs G., Német T., Bundschuh, Nikics 2. Edző: Tóth László
Gól – emberelőnyből: 8/7, ill. 8/0
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: – Furcsa meccs volt, szokatlan téttel. Az utolsó negyedben változtattunk a taktikánkon és a hozzáállásunkon is, ezzel győztünk.
Tóth László: – Ez a mérkőzés is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint a szombati bajnoki összecsapás, a végén ismét a szolnoki csapat akarata érvényesült. Van két napunk arra, hogy rendezzük sorainkat, mert következik a bronzcsata.

További eredmények
AN Brescia (olasz)–Olympiakosz Pireusz (görög) 13–10 (2–2, 4–3, 1–1, 6–4)
Spandau 04 (német)–Olympic Nice (francia) 11–6 (2–1, 4–2, 4–1, 1–2)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. SZOLNOK
10
9
1101–62
28
2. Olympiakosz 10
7 1 2
90–63
22
3. Brescia 10
5
2
3
91–7817
4. OSC10
3
3
4
79–7412
5. Spandau 10
2
1 7
75–65 7
6. Nice 10
10
60–124
0

 

B-CSOPORT

ZF-EGER–JUG DUBROVNIK (horvát) 6–5 (1–1, 2–1, 1–1, 2–2)
Eger, 700néző.V:Alexandrescu (román), Naumov (orosz)
EGER:
B. MITROVICS – ERDÉLYI3,Milos Csuk1,Lőrincz, Hárai1,Hosnyánszky, Decker Á. Csere:Csucskovics, Bedő, Vapenszki, Kovács Gergő, Angyal1. Edző:Dabrowski Norbert
DUBROVNIK:Bijac – L. Fatovic1,Perrone1,Macan, J. Vrlic, X. García1,Jokovic. Csere:Markovic, BENIC2,Loncar, Obradovic, Pavlicevic. Edző:Vjekoslav Kobescak
Gól – emberelőnyből:6/1, ill. 10/3
Gól – ötméteresből:1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert:
– Annyi problémám volt csak, hogy az első két negyedben Braniszlav Mitrovics volt jobb a Jugnál, utána viszont már mi voltunk jobbak a Jugnál. Az utolsó egy percig három gólt kaptunk, ehhez sok minden kellett, örülök, hogy sikerült. Jól védekeztünk, de nem játszottunk jól, és nagyon fegyelmezettek voltunk. Ami tetszett, hogy mi irányítottuk a meccset. Egy-két szituációban kapkodtunk csak az elején, viszont azért nem egy harmadosztályú csapat, hanem a Dubrovnik volt az ellenfél, ha ennyi hiba van csak, az nekem belefér.
Vjekoslav Kobescak:– A védekezésünk rendben volt, azzal elégedett voltam, támadásban viszont többször is előfordult, hogy nem azt csináltuk, amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk. Többször is döntetlenre állt a meccs, a végén azonban az Eger élt a lehetőségeivel, teljesen megérdemelt a magyar csapat győzelme. Nem játszottunk úgy, ahogy tudunk, gyengék voltak a támadásaink, és egyébként is rossz napok fogtunk ki egy remek csapattal szemben.

Partizan Beograd (szerb)–CNA Barceloneta (spanyol) 4–8 (0–1, 1–2, 2–3, 1–2)
Waspo Hannover (német)–Pro Recco (olasz) 7–10 (0–1, 0–1, 2–4, 5–4)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Recco 10
10
116–63
30
2. EGER
10
6

4
78–84
18
3. Dubrovnik10
523
110–8617
4. Barceloneta
10
4
2
4
89–81
14
5. Partizan10
1
18
76–124
4
6. Hannover 10
3
7
98–128 3

 

FINAL SIX (május 25–27.)
Negyeddöntő (május 25.)

Olympiakosz–Jug Dubrovnik
Eger–Brescia

Elődöntő (május 26.)
Pro Recco–Jug Dubrovnik vagy Olympiakosz
Szolnok–Eger vagy Brescia

Döntő (május 27.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik