Férfi vízi BL: Varga Dénes négy gólja ellenére ikszelt a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.26. 19:37
null
Nagy csatában ikszelt a Szolnok a Rijekával (Fotó: Mirkó István)
A vízilabda Bajnokok Ligája-főtáblára kerülésért folyó párharc első meccsén a Szolnok hazai környezetben 10–10-et játszott a Primorje Rijekával. A horvát csapatban Varga Dénes négy gólt szerzett.

 

A Bajnokok Ligája főtáblára kerülésért szállt harcba a Szolnok. A csapatok négy oda-visszavágós párharcban küzdenek meg egymással. A magyar csapatnak a világ egyik legjobbja, a Primorje Rijeka jutott. No meg ma az első meccs – Szolnokon.

Az első negyed igazi tűzijátékot hozott, a csapatok felváltva vezettek, de egy góllal többel egyszer sem. Vámosnak a játékrész vége előtt szerzett találatával a Szolnok vezetett 4–3-ra az első szünetben. A második negyedben aztán már védekeztek is a csapatok. Varga Dénes góljának ezúttal nem örülhettünk, ugyanis ez azt jelentette, hogy egyenlített a rijekai csapat, de Kis Gábor góljával a nagyszünetre helyreállt az egygólos szolnoki vezetés.

Sajnos a harmadik negyed elején érkezett egy kisebb hullámvölgy a magyar csapat játékába: Sukno, Varga Dénes és Obradovics találatával 7–5-re meglépett a Primorje. A horvát csapat végül 8–6-os vezetéssel vágott neki a negyedik etapnak.

Alekszics egyre zárkóztatta a Szolnokot, de ismét jött Varga Dénes – ezúttal egy értékesített ötméteressel. Négy perccel a vége előtt 10–8-ra vezettek a vendégek, ám a Szolnok parádés hajrát produkált: előbb Vámos volt eredményes, majd nem egész egy perccel a vége előtt Hosnyánszky egyenlített. A vége: 10–10.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC–Primorje Rijeka (horvát) 10–10 (4–3, 1–1, 1–4, 4–2)
Gólszerző: Mitrovic 3, Alekszics 2, Vámos 2, Pásztor, Kis, Hosnyánszky, ill. Varga Dénes 4, Setka 2, Buljubasic, Sukno, Obradovic, Krapic

A TÖBBI NEGYEDDÖNTŐ
Pro Recco (olasz)–Crvena Zvezda (szerb) 9–5 (2–2, 2–1, 4–2, 1–0)
Digi-Oradea (román)–Kazany (orosz) 13–8 (4–3, 5–2, 1–0, 3–3)
Radnicski Kragujevac (szerb)–Vouliagmeni (görög) 11–5 (3–0, 2–2, 4–3, 2–0)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik