nemzetisport.hu 2019.12.13 20:19 Frissítve: 2019.12.13 21:48

Férfi vízi BL: szorosan indult, aztán magabiztos szolnoki győzelem

Négygólos győzelmet aratott péntek este a Szolnoki Dózsa idegenben a férfi vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában, ezzel pedig továbbra is továbbjutást érő helyen áll. A berlini Spandau sokáig megnehezítette a magyar csapat dolgát, a végére azonban nem maradt kérdés (14–10).

 

Péntek este Berlinben ugrott medencébe a Szolnoki Dózsa a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, hogy megmérkőzzön a Spandau Berlinnel. A magyar csapat négy ponttal előzte meg német ellenfelét a meccset megelőzően, és a negyedik, továbbjutást érő helyen állt csoportjában.

Bár az összecsapás esélyese egyértelműen a szolnoki együttes volt, könnyű találkozóra senki sem számított előzetesen. Döcögősen kezdett Zsivko Gocics legénysége, és meggyűlt a baja az emberfórokkal is, de a gyors hátrány után fordítani tudott, majd 3–3-mal zárta az első negyedet.

A folytatásban már végig a Tisza-parti gárda irányított, jóval pontosabb volt a berlinieknél, így a félidőre háromgólos vezetéssel fordulhatott (5–8). A harmadik játékrészben úgy tűnt, akár még jobban elhúzhat, ám a németek az utolsó másodpercekben villantak (8–10).

A záró negyedet gyors góllal kezdte a Szolnok, majd Bátori Bence révén immár négy gólra növelte a két fél közti különbséget öt perccel a vége előtt. Nem sokkal később Szatmári Kristóf a harmadik találatát szerezte, ezzel pedig gyakorlatilag eldöntötte a meccset. Ezt követően az eredmény ugyan még módosult, de a különbség már nem, így idegenben 14–10-es győzelmet arattak a szolnokiak, amivel továbbra is a csoport negyedik helyén állnak.

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR

7. FORDULÓ

A-CSOPORT
SPANDAU 04 (német)–SZOLNOKI DÓZSA 10–14 (3–3, 2–5, 3–2, 2–4)
Berlin. V:
Franulovic (horvát), De Jong (holland)
SPANDAU: Baksa L. – Dedovics, NEGREAN 4, HOLOD 2, Mateo Cuk, Jüngling 1, Restovic. Csere: Saudadier 1, Gielen, Strelezkij 1, M. Stamm, Pjesivac 1. Edző: Petar Kovacsevics
SZOLNOK: NAGY V. – SZUBOTICS 3, Bátori 2, Jansik D., D. PIJETLOVICS 2, V. Rasovics 1, Angyal 1. Csere: Várnai, D. Lazics, Drasovics 1, Dőry 1, SZATMÁRI 3. Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 11/9
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Jüngling (22. p.), Várnai (23. p.), Gielen (28. p.), Jansik D. (29. p.), Restovic (31. p.), Drasovics (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Petar Kovacsevics:
– Rengeteg problémánk akadt Dusko Pijetloviccsal, akit nem bírtunk tartani. Az emberhátrányos védekezésünk egyáltalán nem működött, nagy árat fizettünk érte. A Szolnok a második negyedtől kezdve irányította a mérkőzést, és jobb volt nálunk.
Zsivko Gocics: – Elégedett vagyok a látottakkal, nem is beszélve a három pontról, amellyel növeltük a különbséget a mögöttünk álló csapatokhoz képest. Kemény, férfias küzdelem zajlott a vízben, az első pillanattól az utolsóig jól játszottunk és megérdemeltük a győzelmet.

A csoport másik mérkőzésén
Jadran Split (horvát)–CNA Barceloneta (spanyol) 5–13

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Olympiakosz (görög) 7 6 1 73–54 +19 19
2. CNA Barceloneta (spanyol) 7 5 1 1 95–73 +22 16
3. Jug Dubrovnik (horvát) 7 5 2 87–66 +21 15
4. SZOLNOKI DÓZSA 7 4 3 74–72 +2 12
5. Jadran Carine (montenegrói) 7 2 1 4 71–71 0 7
6. Spandau 04 Berlin (német) 7 1 2 4 66–82 –16 5
7. Jadran Split (horvát) 7 1 1 5 58–86 –28 4
8. Szintyez Kazany (orosz) 7 1 6 76–96 –20 3

 

2020.03.19 10:51:20

Vízilabda H. D.

„Szeretnénk elismerésünket és tiszteletünket kifejezni az egészségügyben dolgozóknak.”

2020.03.09 18:13:50

Vízilabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

A legutóbbi vb-n és két Eb-n ezüstérmes vízilabda-válogatott edzője elárulja azt is, mitől ennyire jók a spanyolok a csapatsportágakban.

2020.03.11 11:35:52

Vízilabda H. Á.

A FÉRFI OB I KÖZÉPSZAKASZÁNAK MENETRENDJE, EREDMÉNYEI, ÁLLÁSA.

2020.02.01 00:07:12

Vízilabda CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Ezért is tetszik szebb helynek a világ, amikor a vízilabdás srácok aranyéremmel a nyakukban vigyorognak a dobogó tetején.

2020.01.28 00:16:41

Vízilabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Hodie mihi, cras tibi, azaz ma nekem, holnap neked.