Férfi vízi BL: rendkívül nagy győzelemmel továbbjutott az OSC

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2017.09.15. 21:56
Két mérkőzést játszani egyetlen nap alatt a vízilabda Bajnokok Ligájában alapvetően nem könnyű feladat, az OSC játékosainak azonban nem kellett erőnléti problémáktól tartaniuk, hiszen egyrészt a péntek délelőtti – előzetesen nehezebbnek várt –, Terrassa elleni találkozó sem okozott problémát, másrészt az esti, a házigazda Banja Luka elleni „összecsapás” edzésnek is csak nagy jóindulattal minősíthető.

Az előző idény magyar bajnoki bronzérmese a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében szerepel Bosznia-Hercegovinában, s a nívót (vagy inkább nívótlanságot…) már az első napon, a Portuense ellen aratott 22–3-as siker is tökéletesen jelezte, majd a pénteki két találkozó sem bizonyult emberpróbáló feladatnak. Ugyan Petik Attila edző jó kis csapatnak nevezte a Terrassát, a végül négy gólig jutó Erdélyi vezetésével gyors 4–0-s sorozattal rögzítette az erőviszonyokat az OSC, amely 11–5-re győzte le a spanyolokat.

A lelkes házigazda Banja Luka még ennyi gondot sem tudott okozni a sokat cserélő újbudaiaknak, akik a 30–2-es gázolással gyakorlatilag a BL-selejtező második körében érezhetik magukat. Mert bár matematikailag lehetséges, valójában nehezen képzelhető el olyan forgatókönyv, hogy az OSC ne végezzen a csoport továbbjutást érő első vagy második helyén. A szombati pihenőnap után vasárnap a legerősebbnek tartott rivális, az orosz Kazany ellen zárják a magyarok a tornát.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐTORNA, BANJA LUKA
A-HÍD-OSC-Újbuda– CN TERRASSA (spanyol) 11–5
(4–1, 1–1, 4–2, 2–1)
Banja Luka. V: Colombo (olasz), Savinovic (horvát)
OSC: Bisztritsányi – Salamon 2, Erdélyi 4, Randjelovics, Seman 1, Tóth M. 1, Drasko Brguljan
Csere: Barabás – Hegedüs, Juhász, Bundschuh 1, Ubovics 2, Kolozsi
Edző: Petik Attila
TERRASSA: Aguilar, Albacate – Pérez Piris, Mora 1, Alarcón 1, Aguilar, De la Fuente, Sánchez, Salvador, Pérez Polonio 1, Galeev 2, Rodríguez
Edző: Dídac Cobacho
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 12/1
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
Kipontozódott: Kolozsi (27.), Hegedüs (32.)
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Nagyon jól kezdtük a meccset, négy nullás sorozattal el is döntöttük, ezért gratuláltam is utóbb a fiúknak. Jó csapat a Terrassa, de a jó nyitással könnyűvé tettük magunknak a mérkőzést, pedig a délelőtti időpont miatt nyögvenyelősebb is lehetett volna. A házigazda elleni találkozóig van időnk regenerálódni.

A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–Banja Luka (bosnyák) 30–2 (11–1, 3–0, 10–0, 6–1)
Banja Luka. V:
Radu (román), Colombo (olasz)
OSC: Barabás – Salamon 3, Hegedüs 3, Bundschuh 1, Seman 4, Tóth M. 2, Kolozsi 2
Csere: Bisztritsányi – Drasko Brguljan 1, Randjelovics 1, Erdélyi 7, Juhász 1,
Ubovics 5
Edző: Petik Attila
BANJA LUKA: Milovanovics, D. Sztevandics – Amidzsics, Babics, Jolics, Poljak, Djukics 1, Kecman, Sobics, Maletics, Sz. Sztevandics 1, Dmitrasinovics, Vujkovics
Edző: Szlobodan Grabovac
Gól – emberelőnyből: 3/2, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Érdemi értékelést nem lehet adni erről a mérkőzésről, igazából edzésnek volt jó, sérülés sem történt szerencsére. Minden játékos próbált hozzátenni valamit, szép gólokat lőttünk. Szombaton edzünk egyet, majd megnézzük a Kazany meccsét, vasárnap pedig az oroszok ellen zárjuk a selejtezőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik