Férfi vízi BL: harmadikként zárt a Tbilisziben nyerő Eger

Vágólapra másolva!
2013.02.27. 17:55
null
Az Eger a hármas holtverseny miatt csoportharmadikként zárt (Fotó: Korponai Tamás, archív)
Az utolsó fordulóra kerül sor a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. Az A-csoportban a már korábban továbbjutó ZF-Eger nyolc ifistával 12–4-re nyert a grúz Tbiliszi otthonában, de mivel a Volgográd is legyőzte a Vuliagmenit, a magyar csapat harmadikként zárt.  

Kötelező volt a győzelem az Eger számára a hazai 27–5-ös eredmény után, a legnagyobb nehézséget az utazás és a mérkőzés helyszíne okozta. A csapat kedd este indult útnak Budapestről Isztambulba, de onnan nem tudott továbbmenni Tbiliszibe a köd miatt. A csapat így a török városban éjszakázott, és hat óra késéssel csak hajnalban érkezett meg Grúziába, a játékosoknak így nem sok idejük maradt a regenerálódásra.

Gerendás György csapata nagy részét itthon hagyta, és lehetőséget adott a fiataloknak. A fiatalítás mértékének érzékeltetésére annyit, hogy az utazó keret két legrutinosabb pólósa a válogatottban az idén bemutatkozó Bisztritsányi Dávid és Mezei Tamás volt, míg a két legtöbbre hivatott ifjonc, a balkezes Zalánki Gergő és a Benedek Tibor által is figyelt Lőrincz Bálint is lehetőséget kapott.

A fáradtságnak nyoma sem volt a mérkőzésen. A két ország pólókultúrája közötti nagy különbség gyorsan jelentkezett és megmutatkozott az eredményben. Az ifisták közül nagy lehetőséget kapott a bizonyításra Halmos Péter, Hornyák Olivér, Kovács Zoltán, Józsa Bence, Tomas Kostelnik és Sándor Dávid kapus is. A fejlődés szempontjából dicséretes, hogy az egriek bátran nyúltak a fiatalokhoz, de ehhez szükséges volt a klubnál az elmúlt években folyó eredményes nevelőmunka. A ZF-Eger tíz mérkőzésből nyolc győzelemmel 24 ponttal zárt, és hármas holtverseny után (a Volgográd 9–7-re megverte a Voluliagmenit) a harmadik helyen jutott a BL-nyolcaddöntőjébe.

A nyolcaddöntő sorsolását február 28-án tartják Rómában.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 10. FORDULÓ
Ligamusz Tbiliszi (grúz)–ZF-Eger 4–12 (2–4, 0–3, 1–1, 1–4)

Tbiliszi , 200 néző. V: De Jong (holland), Schlunz (német)
Tbiliszi: Kapanadze – GEGELASVILI 1, Lajtadze, Burua, Kvedelani, Rusisvili, BAGHATURJA 2. Cs: Csumburidze (kapus) Csikvinadze, Kenkadze 1, Kazakisvili, Urusadze. Edző: Giorgi Kartvelisvili
ZF-Eger: BISZTRITSÁNYI – KOVÁCS G. 3, Lőrincz 1, Gerritse 1, MEZEI 3, Józsa, CHILKÓ 2. Cs: Sándor D. (kapus) ZALÁNKI 2, Hornyák, Halmos, Kovács Z., Kostelnik. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 8/1, ill. 9/4
Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Maximálisan elégedett vagyok a csapat játékával. A viszontagságos utazás után kialvatlanul, fáradtan is fegyelmezetten pólóztak pólósaim. Örülök az ifistáink jó teljesítményének, bizonyították számíthatunk rájuk. Várjuk a nyolcaddöntős ellenfelet.

Szpartak Volgográd (orosz)–Vuliagmeni (görög) 9–7 (1–1, 2–2, 4–3, 2–1)
Hannover (német)–Schuurman (holland) 3–7 (0–3, 1–2, 0–0, 2–2)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
M GY D V L–K Gk P
1. Vuliagmeni (görög) 10 8 2 128–55 +73 24
2. Volgográd (orosz) 10 8 2 108–65 +43 24
3. EGER 10 8 2 131–64 +67 24
4. Schuurman (holland) 10
4
6 65–108 –43 12
5. Hannover (német) 10
1 1 8
44–109 –65 4
6. Tbiliszi (grúz) 10 1 9 58–133 –75 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik