Férfi vízi BL: az Eger visszavágott a Spandaunak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.14. 19:46
null
Az Eger nagyon jól játszott a második félidőben (Fotó: waterpolo.hu/Madar Dávid)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája B-csoportjában a Szolnok nagyon simán és fölényesen nyert a holland Alphen ellen. Az Eger is győzött, méghozzá a Spandau ellen, amelytől az „odavágón” kikapott. Az A-csoportban az OSC 10–7-es vereséget szenvedett az Olympiakosztól.

 

A B-csoportban az „odavágók” során a német Spandau bebizonyította, hogy nem kutyaütő csapat, mivel 10–9-re legyőzte az Egert. A szerdai „visszavágón” is jól kezdett az ellenfél, hiszen két negyed után 4–3-ra vezetett.

A mérkőzés második felében viszont az egriek akarata érvényesült: 4–4 után Uros Csucskovics két gólt dobott, és az utolsó percekben a német gárda teljesen összeomlott. Kovács Gergő és Sztrahinja Rasovics is bevette a Spandau kapuját, ezzel az Eger 8–4-re győzött. A berliniek egyetlen gólt sem dobtak a második félidőben…

A szolnoki játékosok aligha életük meccsére készültek az Alphen ellen. Míg a magyar együttes a harmadik helyen állt 18 ponttal, addig a holland csapatot utolsóként, pont nélkül jegyezték a játéknap előtt.

Meglehetősen egyhangúan alakult a mérkőzés. Ugyan az Alphen minden negyedben szerzett gólt – pontosan egyet –, a hazaiak közben alaposan letesztelték a rivális hálóját. Cseh Sándor együttese 17 gólt termelt, és újabb lépést tett a továbbjutás felé, amely most már matematikailag is nagyon közel van.

A Szolnok a harmadik, az Eger a második helyről várhatja a folytatást.

Az A-csoportban az OSC-nek egy ideje már csak a tisztes helyállás lehet a célja, mivel a negyedöntőt érő első négy pozíció elérhetetlen távolságba került.

Az újbudai gárda a csoport éllovasához, az Olimpiakoszhoz látogatott. Az első két negyed nem ígért semmit jót Erdélyi Balázséknak, mivel a görögök 7–1-re elhúztak. Azonban a folytatásban az OSC volt a jobb, a harmadik és a negyedik játékrészt is megnyerte, és végeredményben csak három góllal kapott ki.

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportkör, 10. forduló
A-csoport

Olympiakosz (görög)–A-Híd OSC-Újbuda 10–7 (4–0, 3–1, 2–3, 1–3)
Pireusz. V: Radicevic (horvát), Vojevogyin (orosz)
Olympiakosz: Pavic – Milonakisz 1, Delakasz, Geniduniasz 1, Funtulisz 2, Nikolaidisz, Derviszisz 1, Buslje, Murikisz 2, Gunasz 2, Argiropulosz, P. Obradovic 1
Edző: Theodorosz Vlahosz
OSC: Bisztritsányi – Seman 2, Randjelovics 1, Burián, Gór-Nagy 1, Erdélyi 2, Salamon F., Tóth M., Hegedüs G., Juhász Zs., Bundschuh, Ubovics 1
Edző: Tóth László
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 10/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Delakasz (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Tóth László:
– Ugyanazt a hibát követtük el, mint a Ferencváros ellen: nagyon rosszul kezdtünk. A mérkőzés második felére helyreállt a játékunk, de az már egy másik szituáció volt. Mindenesetre akkor már nemcsak hajtottunk, hanem eredményesen is vízilabdáztunk, így tudtunk kozmetikázni az eredményen.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olympiakosz 10 8
1 1 106–73 25
2. Barceloneta 10
6
3 1 106–69 21
3. Dubrovnik 10
6
1
3
102–78 19
4. Bescia 10
5 2
3 81–74 17
5. Dinamo Moszkva 10
4 4 2
91–90 16
6. Hannover 10
3
0
7
91–102 9
7. OSC 10
2 1
7 70–90 7
8. Partizan Beograd 10
0
0
10
69–140 0

B-csoport
Szolnoki Dózsa–AZC Alphen (holland) 17–4 (4–1, 6–1, 3–1, 4–1)
Szolnok, 400 néző. V: Ivanovszki (montenegrói), Petronilli (olasz)
SZOLNOK: KARDOS G. – Bátori 2, Prlainovics 1, MEZEI 2, Jansik D., Milos Csuk 3, Gocics
Csere: ZALÁNKI 4, M. Alekszics, YOUNGER 3, Hangai 1, Fülöp 1
Edző: Cseh Sándor
ALPHEN: Urosevics – INDJICS 2, Miralis 1, M. Filipovics 1, S. van Mil, Csorics, T. de Mey
Csere: Nagy L., N. de Zwaan, Tim van Gulik, Smith
Edző: Nemanja Sztevanovics
Gól – emberelőnyből: 9/5, ill. 3/1
Kipontozódott: S. van Mil (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor:
– Azt kell mondanom, hogy a holland csapat nagyon szimpatikus benyomást kellett. Összességében azt adta a mérkőzés, amit szerettem volna, sok lőtt és kevés kapott gólt. Voltak lassabb támadásaink, és emberelőnyös helyzetkihasználásaink.
Nemanja Sztevanovics: – Vasárnap este még a Holland Kupa döntőjében játszottunk, tehát ezen a meccsen nem voltunk túl frissek, az más kérdés hogy Európa egyik legjobb együttese ellen szerepeltünk, és megpróbáltuk nagyobb erőkifejtésre késztetni, de ez nem mindig sikerült. Összességében nem vagyok csalódott csapatunk játékát nézve.

ZF-Eger–Spandau Berlin (német) 8–4 (2–2, 1–2, 2–0, 3–0)
Eger, 1000 néző. V.: Buch (spanyol), Peris (horvát)
EGER: B. MITROVICS – Avramovics 1, Vlahopulosz, HÁRAI 1, CSUCSKOVICS 2, Rasovics 1, HOSNYÁNSZKI 1. Csere: Lőrincz, Angyal 1, Bedő, Kovács G. 1, Decker Á.
Edző: Dabrowski Norbert.
SPANDAU: BAKSA – Restovic, DEDOVICS 3, Gielen, Pjesivac 1, Negrean, Stamm. Csere: Korbel, Saudadier, Jüngling, Küppers, Reibel.
Edző:
Petar Kovacsevics.
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 8/2.
Kipontozódott: Gielen (29.),
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – Küzdelmes csatában nagyon nehéz szülés volt, de ezt tudtuk előre. A jól kezdő németek ellen végig türelmesek voltunk és ez meghozta az eredményét. Örülök, hogy kijöttünk az elmúlt heti gödörből.
Petar Kovacsevics: – Az első két negyedben az történt, amit elterveztünk. A folytatás miatt nem lehetek elégedett. Az Eger ránk erőltette az akaratát, minden tekintetben kontrollálta a meccset. Fordulópontot jelentett, hogy a legnagyobb helyzetekből sem tudtunk betalálni, az ellentámadásból pedig gólt kaptunk.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pro Recco 10
9
1 127–58 27
2. EGER 10
7
1 2 93–53 22
3. SZOLNOK 10
7
3 124–70 21
4. Spandau 10
6 4
87–86 18
5. Herceg Novi 10
4 1 5
80–88 13
6. Steaua Bucuresti 10
4
6 75–94 12
7. Sabadell 10
2 8
79–120 6
8. Alphen 10
10
53–149 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik