Férfi vízi BL: egri döntetlen a Primorje Rijekával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.30. 21:40
null
A vízilabda szépsége: a képen két játékos „látható” (Fotó: Lénárt Márton)
Az Eger döntetlent játszott a Primorje Rijekával a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 9. fordulójában.



Az Olypiakosz biztosan a csoport élén végez, de az Eger és a Barceloneta is továbbjutott. Utóbbi kettő között az utolsó forduló dönt, hogy melyikük lesz a második, illetve a harmadik.

A B-csoport magyar összecsapásán a már biztos továbbjutó Szolnok esélyeshez méltóan diadalmaskodott a csoportból búcsúzó OSC vendégeként.

A tízmérkőzéses csoportkör után a Bajnokok Ligája hatos döntőjét, az úgynevezett final sixet Budapesten rendezik június 2–4-én. A finálénak – mint leendő házigazda a hatos csoportjában elért eredményétől függetlenül – automatikusan résztvevője az Eger.

A hevesiek csoportjából éppen ezért csak két csapat juthat be a BL záró szakaszába, míg a B-csoportból három együttes szerepelhet majd a magyar fővárosban.

FÉRFI VÍZILABDA BL
A-CSOPORT
ZF-EGER–PRIMORJE RIJEKA (horvát) 12–12 (5–3, 2–2, 2–4, 3–3)
Eger, 1700
néző. V: Koryzna (lengyel), Voevogyin (orosz)
EGER: B. Mitrovics – Szivós M., Biros P., Csucskovics 1, HÁRAI 3, Hosnyánszky 1, ZALÁNKI 2. Csere: Angyal, Bedő 1, Milos Csuk, ERDÉLYI 3, Vapenszki 1. Edző: Dabrowski Norbert
PRIMORJE: Vican – MUSLIM 3, SETKA 2, Buric, Radu, ECHENIQUE 2, Dedovics 1. Csere: Jelovina (kapus), Boskovic 2, Petrovics 1, Krapic 1, Vukicevic, Buljubasic. Edző: Ivan Asic
Gól – emberelőnyből: 14/4, ill. 12/2
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Angyal (21. p.), Buljubasic (26. p.), Buric (28. p.), Hosnyánszky (28. p.), Petrovics (31. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Csucskovics (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert:
– Hét háromig jó volt a védekezésünk, tökéletes meccs volt, utána viszont nem voltunk elég élesek a gólhelyzeteinkben, nem lőttük be őket, illetve azért ne felejtsük el, hogy a túloldalon a Primorje Rijeka játszott. A horvátok könnyű gólokat lőttek, amelyekkel meccsbe hoztuk őket. A végén még egy kicsit pontosabb védekezés kellett volna, nehéz szituációkban kivédekeztük a hátrányokat, és amikor egy pici plusz kellett volna az előnyünk megtartásához, akkor az nem volt meg. A Primorje nagyon jó csapat, ebben az évben egyszer kaptunk ki, pont tőlük. Nem örültem, hogy a félidőben bemondták, nyert a Barceloneta, mert ettől a vendégek még tüzesebbek lettek. Az első labdát elvesztettük az elődöntőbe jutáshoz, Budapesten a hatos döntőben lesz erre a következő lehetőség.
Ivan Asic: – Nagyon elégedetlen vagyok, hiszen nekünk semmit sem ér a döntetlen, a továbbjutási esélyeink életben tartásához nyernünk kellett volna. A harmadik negyedben remekül játszottunk, fordítani tudtunk, az Egernek pedig elismerésem, mert nem adta fel, és megszerezte az egyik pontot.

A 9. forduló további eredményei: Olympiakosz Pireusz (görög)–Spandau 04 Berlin (német, Baksa László) 12–3, Jadran Herceg Novi (montenegrói)–CNA Barceloneta (spanyol, Szirányi Balázs sérült) 5–6

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olympiakosz 9 6 3 87–52 21
2. EGER 9 4 4 1 83–72 16
3. Barceloneta 9 4 3 2 71–66 15
4. Rijeka 9 3 3 3 78–76 12
5. Spandau 9 4 5 67–98 4
6. Herceg Novi 9 3 6 70–91 3

 

B-CSOPORT
A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 6–12 (1–3, 2–3, 2–3, 1–3)
Nyéki uszoda, 300
néző. V: Margeta (szlovén), Ivanovszki (montenegrói)
OSC: Bisztritsányi – Bátori, Salamon F., Gór-Nagy 1, Német T., Graham, Drasko Brguljan. Csere: Juhász Zs. 1, Bundschuh 1, HEGEDÜS G. 2, Kovács Gábor 1, Decker Á. Edző: Vincze Balázs
SZOLNOK: NAGY V – Sz. Mitrovics 1, VARGA DÉNES 4, Gocics 1, Mezei, Jansik D. 1, Madaras N. Csere: VARGA DÁNIEL 2, M. Alekszics 1, Kis G., Younger 1, Vámos 1. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 10/1, ill. 9/4
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– A 0–3-as kezdés erősen meghatározta a végkimenetelt, a múlt héten fel tudtunk jönni, ezúttal nem. Távol vagyunk ettől a Szolnoktól, ahogy az Egertől is, egy hét múlva azt kell bebizonyítanunk a bajnoki bronzmeccsen, hogy pozitív értelemben távol vagyunk a magyar mezőny többi csapatától is.
Cseh Sándor: – Az előző heti bajnokihoz képest sokkal keményebbek és agresszívabbak voltak az OSC játékosai. Bár az eredmény alakulása és a vége sima győzelmet sejtet, de fizikailag nagyon nehéz mérkőzés volt, amely a csoport második helye miatt bírt fontossággal számunkra.

A 9. forduló további eredményei: Jug Dubrovnik (horvát)–Galatasaray (török) 17–8 (2–0, 5–2, 4–3, 6–3), Partizan Belgrád (szerb)–Pro Recco (olasz) 7–18 (1–3, 1–5, 2–4, 3–6)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Recco 9 7 1 1 111–57 22
2. SZOLNOK 9 7 2 109–81 21
3. Dubrovnik 9 6 1 2 95–76 19
4. OSC 9 3 6 68–74 9
5. Partizan 9 2 1 6 60–100 7
6. Galatasaray 9 1 8 66–122 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik