Férfi vízi BL: Dubrovnik-Zvezda döntő a végső sikerért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 07:12
A horvát Jug Dubrovnik és a szerb Crvena zvezda játssza a finálét a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, előbbi a Partizan Beogradot, utóbbi a Barcelonetát verte meg a négyes döntő pénteki elődöntőjében.

Hiába vezettek rendre a horvátok, a Partizan folyamatosan ott loholt a nyakukon a belgrádi final four első meccsén, sőt a negyedik negyed elején Milos Csuk révén egyenlített. Csakhogy ekkor jöttek a Jug montenegrói légiósai, és megdolgoztak a pénzükért. Előbb a világ legjobb védője, Alekszandar Ivovics talált be, majd Nikola Janovics is eredményes volt, és hiába szépített az egyik nagy felfedezett, Ivan Rackov, a hátralevő két percben a Partizannak már nem sikerült kiharcolnia a hosszabbítást.

A Dubrovnik persze ilyen könnyen nem szabadul meg a szerbektől, a döntőben ugyanis egy másik belgrádi csapat, a friss bajnok Crvena zvezda vár rá. A Zvezda, amely elbúcsúztatta az Egert és a Szegedet, és amelynek játékosai november óta kvázi társadalmi munkában vízilabdáznak... Így jutottak be a döntőbe, miután legyőzték a final four egyetlen nem délszláv résztvevőjét, a Szirányi Balázzsal felálló Barcelonetát.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ, BELGRÁD
ELŐDÖNTŐ

Jug Dubrovnik (horvát)–Partizan Beograd (szerb) 8–7 (2–1, 2–1, 2–3, 2–2)
G: N. Janovics, Boskovic 2-2, Buslje, Markovic, Dobud, A. Ivovics, ill. Mandics 2, Rackov, Mi. Csuk, Dedovics, Sz. Mitrovics, Vico
Crvena zvezda (szerb)–Barceloneta (spanyol, Szirányi Balázs) 9–5 (2–2, 2–0, 3–3, 2–0)
G: Sz. Raszovics 3, D. Pijetlovics, Prlainovics 2-2, Vapenszki, Randjelovics, ill. Vrlic, Minguell 2-2, De Lera Calero

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik