Férfi vízi BL: az OSC után az Eger is másodikként ment tovább

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.16. 15:11
null
Az egri Lőrincz Bálint (balra) és Erdélyi Balázs semlegesítené Antonio Buha (háttal) bejátszását (Fotó: MTI/Komka Péter)
Az OSC döntetlent játszott a házigazda olasz Brescia csapatával a férfi vízilabda Bajnokok Ligája második selejtezőkörének vasárnapi, harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott.

 

TOVÁBBJUTOTT A BVSC ÉS AZ FTC
A BVSC és a Ferencváros is egy góllal győzött a férfi vízilabda Eurokupa első selejtezőkörös csoportmérkőzésén vasárnap, ezzel mindkét magyar együttes továbbjutott.
Bővebben itt olvashat a mérkőzésekről!

Az európai szövetség (LEN) honlapja szerint a magyar együttes az első negyedben már négy góllal is vezetett, a házigazdák azonban a negyedik felvonás – egyben a mérkőzés – vége előtt egy másodperccel egyenlítettek. Az OSC csapatából négy játékost – Szlobodan Nikicset, Kovács Gábort, Bátori Bencét és Gór-Nagy Miklóst – is cserével végleg kiállítottak.

A hazai medencében játszó egriek az utolsó negyed előtt még csak két góllal vezettek, de mivel a negyedik felvonást 5-0-ra megnyerték, végül fölényes sikert arattak.

FÉRFI VÍZILABDA, BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, 2. FORDULÓ
F-CSOPORT (BRESCIA)
A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–AN BRESCIA (olasz) 11–11 (5–1, 2–3, 3–5, 1–2)
Brescia. V:
Peris (horvát), Margeta (szlovén)
OSC: Bisztritsányi – Hegedüs G., Salamon F. 2, Gór-Nagy, Nikics 1, Bátori 4, Zalánki 3. Cs: Kovács Gábor, Seman, Drasko Brguljan 1, Nagy Á. Juhász Zs. Edző: Vincze Balázs
BRESCIA: Del Lungo – Manzi, Ch. Presciutti 3, Randjelovics, Paskovics 4, Rizzo 3, Muslim, Nora, N. Presciutti, Bertoli, Ubovics 1, Napolitan. Edző: Alessandro Bovo
Gól – emberelőnyből: 14/5, ill. 9/4
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kiállítva (végleg cserével): Nikics (18. p.), Kovács Gábor (23. p.), Bátori (29. p.), Gór-Nagy (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
Remekül kezdtünk, megint. A továbbjutásért harcoltunk, amihez pontot kellett szereznünk és remekül küzdött a csapat. A játékvezetők mindent megtettek azért, hogy a már biztos továbbjutó Brescia szempontjából jól végződjön a találkozó, fel tudjon zárkózni az olasz csapat. Nehéz csoportba kerültünk, így előzetesen is azt mondtam, inkább legyen meg a biztos továbbjutás, mint a csoportelsőség, hiszen a Kazany például bármelyik másik csoportban odaérhetett volna az első két helyre. Nem kaptunk ki a három meccsen és ez elég volt a továbbjutáshoz.
A másik mérkőzésen
Szintyez Kazany (orosz)–Crvena zvezda (szerb) 11–4
A VÉGEREDMÉNY
1. Brescia 7 pont (35–27), 2. OSC 5 (30–29),
3. Kazany 4 (33–30), 4. Crvena zvezda 0 (16–28)

E-CSOPORT (EGER)
ZF-EGER–MORNAR SPLIT (horvát) 15–8 (2–2, 4–3, 4–3, 5–0)
Eger, 200 néző. V: Schöpp (német), Ahladitiosz (görög)
EGER: B. Mitrovics – Kovács Gergő 1, Erdélyi, HOSNYÁNSZKY 4, Bedő 2, ANGYAL 3, Lőrincz B. 2. Cs: Decker Á. 2, Vapenszki 1, Csucskovics, Biros B. Edző: Dabrowski Norbert
MORNAR: Podrug – CALIC 3, Goreta 1, Cagalj 2, Rodin, Kolar, Zivkovic 1. Cs: Buha, R. Buric, M. Vrdoljak, Marovic 1, Erak. Edző: Zdeslav Vrdoljak
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 13/4
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Bedő (24. p.), R. Buric (28. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Csucskovics (20. p.), Erdélyi (27. p.), Buha (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert:
– Nehéz volt, de megoldottuk. Ha szombat este azt mondtam, hogy a Splittel kell foglalkoznunk, akkor most a pihenésnek jött el az ideje, mert szerdán a Honvéddal játszunk. Amikor olyan csapattal kell játszanunk, amelynek minden mindegy és agresszív a stílusa, az mindig nehéz. De megvan a két győzelem és a továbbjutás. A Brescia és az OSC közül mindegy, kit kapnánk, a többi csoportból pedig az első, második, sőt a harmadik helyezett is hasonló erőt képvisel.
Zdeslav Vrdoljak: – Az Eger jobb csapat, ez nem kérdés. Mindent megpróbáltunk, jó meccset akartunk játszani, ami nagyjából sikerült is.
A másik mérkőzésen
SM Verona (olasz)–CN Marseille (francia) 18–9
A VÉGEREDMÉNY
1. Verona 9 pont (45–24), 2. EGER 6 (42–23)
, 3. Marseille 3 (27–47), 4. Mornar 0 (25–45)

A küzdelmek négy csoportban zajlottak, ezekből az első kettő jutott tovább. A csoportelsőket a másodikokkal sorsolják össze és oda-visszavágós párharcban dől el, melyik négy csapat kerül fel a főtáblára, ahol már ott van nyolc kiemelt együttes.

Mivel az OSC és az Eger is csoportja második helyén jutott tovább, nem kerülhetnek össze a következő párharcban. Az elitnek tagja a Szolnoki Dózsa-Közgép, amely a hatos döntő házigazdája lesz.

G-CSOPORT, HERCEG NOVI (Montenegró)
ASC Duisburg (német)–Vouliagmeni (görög) 9–15
Jadran Herceg Novi (montenegrói)–Waspo Hannover (német) 6–8
A VÉGEREDMÉNY
1. Jadran 6 pont (27–18), 2. Vouliagmeni 6 (32–28),
3. Hannover 6 (26–22), 4. Duisbrug 0 (18–35)

H-CSOPORT, RIJEKA (Horvátország)
Steaua Bucuresti (román)–CSM Digi Nagyvárad (romániai) 10–12
Primorje Rijeka (horvát)–Sabadell (spanyol) 5–12
A VÉGEREDMÉNY
1. Nagyvárad 6 pont (29–25), 2. Rijeka 6 (24–28),
3. Sabadell 4 (28–25), 4. Steaua 1 (29–32)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik