Férfi vízi BL: az Eger öttel kapott ki a Pro Recco vendégeként

Vágólapra másolva!
2014.05.03. 22:21
A ZF-Eger ötgólos vereséget szenvedett az olasz Pro Recco vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik, utolsó fordulójában, így a magyar bajnok egy győzelemmel és kilenc vereséggel végzett az A-csoport utolsó helyén.

Laza edzőmeccset láthattunk az első negyedben, az Eger 2–2-ig tudta a lépést tartani, ám utána csak asszisztált az olasz támadásokhoz. Védekezésben semmilyen ellenállást nem tanúsított a vendégcsapat, nem volt védés és blokk, így Dabrowski Norbert edző öt perc és öt kapott gól után (!) időt kért. Az olasz rohamokat sikerült megállítani, a felzárkózás azonban csupán részben jött össze, de már azt is értékelnünk kellett, hogy a házigazdák is időt kértek. Náluk sem volt minden százas, a korán és könnyen megszerzett előny elkényelmesítette őket.

A Recco az első támadását gólra váltotta a második negyedben is, amire kisvártatva Lőrincz Bálint felelt meg príma távoli kapáslövéssel. Alex Giorgetti centerből húzott be egyet kapásból a 11. percben, az egri kapus, Meixner Marcell bosszúsan csapkodta a vizet. Pedig akkor még nem is sejtette, hogy a Recco magyar olimpiai bajnok klasszisa, Madaras Norbert milyen alázóan ejti meg őt a következő olasz akciónál.

Bisztritsányi Dávid érkezett a magyar kapuba a második félidőre, amelyben kiegyenlítettebbé vált az addig elég egyoldalú küzdelem, ez azonban csak ahhoz volt elég, hogy kifogják a szelet a hazai vitorlából. A negyedik negyedet elhozta ugyan az Eger kettővel, de az már szépségtapaszra sem volt elég a súlyos első félidő után.

Az A-csoportban a horvát Jug ikszelt a görög Olympiakosz vendégeként, míg a szintén horvát Rijeka kiadós verést mért otthon a spanyol Barcelonetára – a final six házigazdájára –, amely mindössze három gólig jutott, a nyitó és a zárónegyedben sem vo9lt eredményes. A győztes együttesben Varga Dániel és Varga Dénes is 2–2 gólt szerzett, a vesztes együttes honosított magyar légiósa, Szirányi Bence pedig egy találatig jutott.

A B-csoportban a Gyöngyösi Andrástól megváló német Spandau 04 a román Digi-Oradea vendégeként kapott ki kettővel Nagyváradon, a török Galatasaray pedig a szerb Radnicski Kragujevactól öttel. Az olasz Brescia rangadón veszített eggyel Belgrádban a Partizan ellen.

A barcelonai hatos döntőben a két csoportelső automatikusan elődöntős, míg a másodikok a harmadikokkal játszanak keresztbe egymással a négy közé jutásért.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 10. FORDULÓ
A-CSOPORT
PRO RECCO (olasz)–ZF-EGER 14–9 (6–3, 5–2, 2–1, 1–3)
Recco, 300
néző. V: Szpanudisz (görög), Reemnet (holland)
PRO RECCO: Pastorino – Giorgetti 2, M. Janovics 1, Gitto 2, Aicardi 2, Figlioli 1, Madaras 1. Cs: Jokovic 1, A. Ivovics, Lapenna 3, Figari 1, Giacoppo. Edző: Pino Porzio
EGER: Meixner – Bátori 2, Lőrincz 1, Gór-Nagy, Bedő 1, Graham 1, Bundschuh. Cs: Bisztritsányi (kapus), Kovács Gábor 1, Zalánki 1, Salamon F. 2, Sántavy. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 10/5
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
További mérkőzések
Olympiakosz (görög)–Jug Dubrovnik (horvát) 9–9 (2–2, 2–1, 2–4, 3–2)
Primorje Rijeka (horvát)–CN Barceloneta (spanyol) 7–3 (3–0, 2–2, 0–1, 2–0)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Rijeka 10
7
2 1 106–74 23
2. Recco 10
6 1 3 97–82 19
3. Barceloneta 10 5 1 4
83–81 16
4. Dubrovnik 10
4 3
3 100–94 15
5. Olympiakosz 10
3 1
6 91–98 10
6. EGER 10
1 9 75–123 3

B–CSOPORT
Digi-Oradea (román)–Spandau 04 (német) 11–9
(3–3, 1–3, 5–2, 2–1)
Radnicski Kragujevac (szerb)–Galatasaray (török) 13–8 (3–2, 4–2, 1–2, 5–2)
Partizan Beograd (szerb)–Brescia (olasz) 6–5 (1–1, 2–1, 1–2, 2–1)
A végeredmény: 1. Radnicski 30 pont, 2. Brescia 21, 3. Partizan 18, 4. Spandau 10, 5. Galatasaray 5, 6. Oradea 4

TOVÁBBI MENETREND
AZ ELŐDÖNTŐÉRT (május 29.)
Pro Recco (A2)–Partizan Beograd (B3)
CN Barceloneta (A3)–Brescia (B2)

ELŐDÖNTŐ ÉS AZ 5. HELYÉRT (május 30.)
Már a négy között: Radnicski Kragujevac, Primorje Rijeka

DÖNTŐ ÉS A 3.HELYÉRT (május 31.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik