Férfi vízi BL: a Crvena zvezda két góllal legyőzte a Szegedet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.17. 20:03
null
A szerbeket semmi és senki sem állíthatta meg a győzelem elérésében (Fotó: Grnák László)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, Hódmezővásárhelyen megrendezett mérkőzésén az A-Híd Szeged vendéglátóként 7–5-ös vereséget szenvedett a Crvena zvezdától, így meglehetősen nehéz helyzetből várhatja a május 1-jei belgrádi visszavágót.

A mérkőzést a szerbek kezdték jobban, Pijetlovics góljával már a második támadásuk végén megszerezték a vezetést. A folytatásban azonban a Szeged percei következtek, akiket a Pick Szeged kézilabdázói is a helyszínen buzdítottak. A 7. percben Kiss Csaba egyenlített a szélről, majd a negyed végén Juhász Zsolt ejtésével már a magyar csapatnál volt az előny (2–1).

A második játékrészt ott folytatta a Szeged, ahol az elsőt abbahagyta, hiszen Joseph Kayes svéd csavarra emlékeztető mozdulatával előbb két-, majd Aaron Younger találatával már háromgólosra hízott a szegedi előny. Ezt követően Hegedűs Gábor, és Aljosa Kunac előtt adódott óriási lehetőség a gólszerzésre, ám mindkét helyzet kimaradt, ez pedig fordulópontnak bizonyult. Innentől kezdve ugyanis beindult a szerb henger, és hosszas szegedi gólcsend következett. A negyed közepén Rasovics ejtette át Baksát, majd Vapenszki hozta fel egy gólra a vendégeket, a játékrész utolsó percében pedig Rasovics ismét betalált, és Avramovics is eredményes volt, így ekkor már a szerbek vezettek (4–5).

A harmadik negyedben sem tört meg az átok, ismét csak a párharc esélyesének számító Crvena zvezda játékosai és szurkolói örülhettek gólnak: Vapenszki váltott gólra egy emberelőnyt (4–6).

A negyedik negyed első felében egyik oldalon sem zörrent meg a háló, a hajrára fordulva azonban Török Béla szépített. Tizenkilenc perc után dobott gólt ismét a Szeged (5–6).

Az utolsó percek azonban a szerbeknek sikerültek jobban, hiszen Vapenszki újabb találatával ismét kétgólosra nőtt az előnyük (5–7), amely a találkozó végéig már nem is változott.

A Szeged kiválóan kezdte a találkozót, a Crvena zvezda azonban az idő előrehaladtával felőrölte a mieinket. A párharc visszavágóját május 1-jén rendezik Belgrádban.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
A-HÍD-SZEGED–CRVENA ZVEZDA (szerb) 5–7
(2–1, 2–4, 0–1, 1–1)
Hódmezővásárhely, 1000 néző. Vezette: Koganov (azeri), Borrell (spanyol)
SZEGED: BAKSA, Hegedüs G., Somogyi, Kunac, Molnár T., Szivós, Kiss Cs. 1. Csere: Decker Á., Younger 1, Kayes 1, TÖRÖK 1, Juhász Zs. 1
CRVENA ZVEZDA: SEFIK, S. Raszovics 1, Prlainovics, Ivosevics, D. Pijetlovics 1, VAPENSZKI 3, AVRAMOVICS 1. Csere: V. Raszovics 1, Randjelovics, Stojcsics, Radjen
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 7/2
Kipontozódott: Decker Á. (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Négy egynél volt lehetőségünk öt egyre elmenni, sajnos azt a ziccert nem sikerült belőni, és onnantól mintha elvágták volna a támadásainkat. Az ellenfél nagyobb sebességre kapcsolt védekezésben, támadásban, agresszivitásban. Elveszítettük a párharcokat, e téren kezdett fölénk nőni a Zvezda.
Dejan Szavics: – A mérkőzés úgy végződött, ahogy reméltük. A Szeged nagyon jól játszott az elején, több nagy lehetősége is volt. Nagyon jó volt a védekezésünk, a kapuban pedig ott volt Denisz Sefik, neki is sokat köszönhetünk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik