Nem volt esélye az Egernek a Recco ellen

2010.02.03. 20:31
null
Az Eger tehetetlen volt a Recco ellen (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Az első pillanattól az utolsóig komolyan vette az Eger elleni találkozót az olasz Pro Recco, így magabiztos győzelmet aratott a magyar csapat otthonában a férfi vízilabda Euroliga D-csoportjának 4. fordulójában. A Madaras Norberttel, Kásás Tamással és Benedek Tiborral felálló vendégek 11–7-re nyertek.

Sajnos ezúttal nem tudta Olaszországban megcsodált formáját nyújtani az Eger. Gerendás Györgyéknek így nem volt esélyük a világ egyik legjobb csapata ellen.

A helyzetet az sem tette egyszerűvé, hogy kissé álmosan kezdett a magyar csapat, másfél perc elteltével már 2–0-ra vezetett a Recco. Filipovics és Mikics gólja után ráadásul még szerencséje sem volt a hevesi alakulatnak, a harmadik bekapott találatnál Madaras Norbert kapufája után a hazai játékos hátáról pattant a gólvonal mögé a labda.

Az első játékrész második felében született meg az első magyar gól Kovács Gábor hatalmas átlövéséből, és úgy tűnt, az egri játékos kapufás találata megnyugtatja a csapatot.

KIKAPOTT A DOMINO IS
A Domino-Honvéd nagy különb- ségű vereséget szenvedett a C-csoportban a Budva otthoná- ban. A montenegrói csapat 14–6-ra nyert.

A második negyedben Hegedűs Gábor gyönyörű ejtésével még közelebb férkőzött ellenfeléhez a magyar együttes, ezután azonban rövid ideig nem tudott egyik csapat sem betalálni. Sajnos az olaszok törték meg a gólcsendet, pontosabban Kásás Tamás hatalmas erejű lövése kötött ki Valics Bence kapujában.

Madaras állította vissza az olasz csapat háromgólos előnyét, majd Hegedűs gondoskodott arról, hogy a nagyszünetre lőtávon belül maradjon a magyar együttes.

A második félidőben aztán ismét a Recco került fölénybe, Vanja Udovicsics és Molina találata után hazai szempontból már egyre csúnyábbnak tűnt az eredmény.

A harmadik negyed végén azonban még így is zárkózhatott volna Gerendás György csapata, de az emberelőnyös szituációkat rendre elrontotta az Eger. Ez pedig végzetesnek bizonyult.

Madaras három másodperccel az utolsó szünet előtt szerzett újabb góljával már 10–5 volt a vendégeknek. Gyakorlatilag ekkor dőlt el a találkozó, a Recco ellen ugyanis lehetetlen ötgólos hátrányt ledolgozni egy negyed alatt.

Ezúttal sem sikerült, Gerendás György vezetőedző talán az utolsó játékrészben azon is morfondírozott, hogy mi lett volna, ha Reccóban, döntetlen állásnál nem adja fel az utolsó támadás lehetőségét, és nem elégszik meg az (így is bravúrosnak nevezhető) egy ponttal...

FÉRFI EUROLIGA 
ZF-EGER–PRO RECCO 7–11 (1–3, 2–2, 2–5, 2–1)
Eger, 2800 néző, Vezette: Koryzna (lengyel), Margeta (szlovén)
Gól – emberelőnyből: 14/6, ill. 13/5
Kipontozódott: Sántavy (20. p.), Bundschuh (29. p.)
EGER: Valics – HEGEDÜS G. 2, Feltham 1, Sántavy, Bárány 1, Biros 1, Graham, Csere: Bundschuh, Hárai 1, Kovács G. 1, Erdélyi, Binder
RECCO: Tempesti – Buric, Kásás 1, UDOVICSICS 4, NIKICS 1, MADARAS 3, Filipovics 1, Csere: Mangiante, A. Calcaterra, Benedek, Felugo, Figlioli, Molina 1
MESTERMÉRLEG
Gerendás György, az Eger edzője: Ez az eredmény közelebb van a reálishoz, mint a kinti döntetlen. A bírói felfogás is más volt, fór-hátrány irányba ment el a mérkőzés. Az első másfél negyedben hibáztunk, ráadásul a Recco is másképp állt a meccshez.
Giuseppe Porzio, a Recco edzője: Határozottan jobb volt ez a mérkőzés, mint amit Soriban játszottunk az Eger ellen. Tudtuk, milyen fontos meccs vár ránk, sokkal jobban koncentráltunk, kijött a két csapat közti tudáskülönbség.
A csoport másik mérkőzésén: Sturm Csehov (orosz)–Szintyez Kazany (orosz) 7–5 (1–2, 0–0, 4–1, 2–2)
Legfrissebb hírek

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2 perce

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
3 perce

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
35 perce

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
35 perce

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
1 órája

Halász Bence az első magyar döntős az atlétikai Európa-bajnokságon

Atlétika
1 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
1 órája

Heti program: vizes Eb, atlétikai Eb, El-selejtező, La Liga

Egyéb egyéni
2 órája