Elődöntős a magyar női pólóválogatott!

Vágólapra másolva!
2012.01.24. 19:01
null
A magyar csapat helyenként művészien játszott (Fotók: MTI)<br />
Címkék
A magyar női vízilabda-válogatott 11–9-re legyőzte Spanyolországot az eindhoveni Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Merész András együttese a mérkőzésen többször is öt góllal vezetett, győzelme egy percig sem forgott veszélyben. A magyar válogatott a sikernek köszönhetően biztosan részt vehet az olimpiai selejtezőtornán, Hollandiában pedig készülhet a Görögország elleni, csütörtöki elődöntőre.

Remekül kezdte a mérkőzést a magyar csapat. Merész András tanítványai az első perctől remekül koncentráltak, s okos megoldásokat választottak az ellenfél és a saját kapunk előtt is. Nem volt kicsi a tét a mai mérkőzésen: az elődöntőbe jutással ugyanis biztosíthattunk volna helyünket az áprilisi olimpiai selejtezőtornán is.

Szücs Gabriella és Drávucz Rita vezető találatára a találkozó elején még érkezett spanyol válasz – egyaránt emberelőnyből, a folytatásban azonban már az ellenfél nem tudta tartani a lépést a magyar válogatottal. A negyed közepén sorozatban három gólt szereztünk, ami a folytatásra is nagy nyugalmat adott a lányoknak.

A második játékrészre kiderült, hogy alapból is sokkal jobb a magyar csapat, de az igazán nagy előnyt a két kapus tudása közti különbség jelenti a számunkra. A spanyol kaput őrző Laura Ester gyakorlatilag bravúr nélkül tudta le az első félidőt, sőt, volt, hogy védhető lövést is beengedett, míg Bolonyai Flóra rettegésben tartotta a spanyol lányokat. A magyar kapusnak távolról nem lehetett gólt lőni, de egy-két közeli bravúrt is bemutatott.

Bolonyai parádéjához természetesen az is hozzájárult, hogy a mezőnyjátékosok remekül védekeztek, mindig odaértek az emberhez, blokkoltak, többször labdát is szerzetek.

Támadásban pedig rendkívül kreatív volt a magyar csapat, amelynek minden játékosa kivette a részét a sikerből. Nem számított, hogy éppen Szücs Gabriella, Antal Dóra vagy éppen Bujka Barbara szerez gólt. A lányok a „közteherviselés" elve alapján szereztek újabb – szebbnél szebb – gólokat, s a nagyszünetben már 8–3-ra vezettek.

A kép csalóka: Drávucznak és a magyar válogatottnak tulajdonképpen nem volt nehéz dolga
A kép csalóka: Drávucznak és a magyar válogatottnak tulajdonképpen nem volt nehéz dolga

Természetesen hullámvölgy nélkül nem lehet végigjátszani egy mérkőzést. Most sem sikerült. A harmadik negyed közepén 9–3-as vezetésünknél volt egy 3-4 perces időszak, amikor támadásban szinte kapura sem lőttünk, a spanyolok pedig megpróbáltak felzárkózni. Andre Blas és Roser Tarrago góljával azonban ez csak 9–5-ig sikerült. Bujka a végén helyre rakta a dolgokat, így ötgólos előnnyel fordulhattunk az utolsó negyedre.

A különbséget pedig, amíg kellett, tartottuk, az utolsó öt percre azonban az volt az elsődleges feladata a magyar lányoknak, hogy végigjátsszák a támadóidőt. Ez rendre sikerült is, viszont a spanyolok így kozmetikázni tudták az eredményt a kapura veszélytelenné váló, a mérkőzés végét váró mieink ellen. Esélyük ugyan nem volt a győzelemre, de végül azért két gólra feljöttek. Ez azonban már nem számított.

A magyar csapat csütörtökön a világbajnok Görögország ellen játszik az elődöntőben. Az ellen a görög csapat ellen, amelyet az Eb előtt a Thetisz-kupán legyőzött. Reméljük, két nap múlva is a mieink örülhetnek...

MERÉSZ: IDEÁLIS A FIZIKAI ÁLLAPOTUNK, JÖJJENEK CSAK A GÖRÖGÖK!

NŐI VÍZILABDA EB
NEGYEDDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 11–9 (5–2, 3–1, 2–2, 1–4)
Eindhoven, Pieter van den Hoogenband-uszoda, 1000 néző. Vezette: Spiegel (német), Korzyna (lengyel)
MAGYARORSZÁG: BOLONYAI – Antal 1, Keszthelyi 1, Takács, BUJKA 2, Drávucz 1, SZŰCS 3. Csere: CSABAI 2, Kisteleki H., TÓTH 1, Illés, Menczinger. Szövetségi kapitány: Merész András
SPANYOLORSZÁG: Ester – Espar 1, PAREJA 3, Lopez, García, Ortiz, PENA 3. Csere: Tarrago 1, Blas 1, Meseguer. Szövetségi kapitány: Miguel Angel Oca
Gól – emberelőnyből: 12/5, ill. 12/4
Ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Lopez (27. p.), Espar (30. p.), Takács (30. p.)
A MÁSIK NEGYEDDÖNTŐBEN
Olaszország–Hollandia 17–15 (4–3, 2–2, 2–2, 3–4, 1–1, 1–1, 4–2) –ötméteresekkel
PERCRŐL PERCRE
Vége a mérkőzésnek. A magyar válogatott bejutott az elődöntőben, s ott van az olimpiai selejtezőtornán is.
32. perc: De nem akarunk kapura lőni...
32. perc: Spanyol kiállítás.
32. perc: Pareja a bal felsőbe pattintotta a labdát. 11–9
32. perc: És nagyon hamar kiharcolnak egy ötméterest!
32. perc: Ezúttal is végigtámadtuk a támadóidőnket. Jöhetnek a spanyolok.
31. perc: ...és spanyol gól. Pareja belövi, de már mindegy. 11–8
31. perc: Takács kiállítása után magyar emberhátrány.
31. perc: Drávucz távolról a kapu fölé pattintott.
30. perc: A spanyolok sem lőnek kapura. Két perc múlva elődöntősök leszünk.
30. perc: Kétszer 30 másodpercet támadtunk. Nekünk ez a legjobb. Megy az idő.
29. perc: Kivédekeztük. Blas mellé lőtt. Innen már ne bukhatjuk el.
29. perc: Magyar kiállítás. Spanyol időkérés.
29. perc: Nem lőttünk kapura, de végigjátszottuk a támadóidőt.
28. perc: Pena szépen ejtett a magyar kapuba. 11–7
27. perc: Tóth javít! Levált az emberéről, és két méterről a kapuba paskolta a labdát. 11–6
27. perc: Szépen végigjátszottuk, de a kapu előterében Tóth Esterbe vágta a labdát. Magyar sarokdobás.
27. perc: Drávucz játszik be centerbe. Magyar emberelőny.
26. perc: Pareja szép svédcsavarja után a labda átcsorog a gólvonalon. 10–6
26. perc: Bujka ellen kontra centerben.
26. perc: Két méteren belül a spanyolok. Ismét mi jöhetünk.
25. perc: Drávucz távoli lövését védte a spanyol kapus.
25. perc: Elkezdődött az utolsó negyed. A spanyolok hozták el a labdát. De kapura nem tudtak lőni.
Vége a harmadik negyednek.
24. perc: Egy másodperccel a vége előtt magyar kiállítás.
24. perc: Blokkolják a magyar lövést a spanyolok.
23. perc: Bujka egyedül maradt a jobb oldalon, és közelről a rövidbe pattintott. 10–5
23. perc: Spanyol kiállítás centerből. Most Merész kér időt.
23. perc: Kivédekeztük. Miénk a labda.
23. perc: Csabait kiállították. Spanyol időkérés.
22. perc: Nem lövünk kapura a támadásunk alatt. Kicsit visszaesett a magyar csapat támadójátéka.
22. perc: Megint jöhetnek a spanyolok, de Csabai ellen kontra.
21. perc: Tarrago a kapu jobb oldalába pattintotta a büntetőt. 9–5
21. perc: A másik oldalon Garcia harcolt ki ötméterest.
21.perc: Kiállítás Tóthról, de Keszthelyi elkapkodta a helyzetet.
20. perc: Menczingert kiállították. De Blas csak a kapufát találta el.
20. perc: Keszthelyi szabaddobásból a kapu fölé lőtt.
19. perc: Ismét magyar kontra. De labdát szereztünk.
19. perc: Magyar kiállítás. Blas pedig kihasználta. Bolonyai hóna alatt pattintotta a kapuba a labdát. 9–4
19. perc: Magyar emberelőny. Csabai nem sokat szórakozik: nemes egyszerűséggel a bal felsőbe vágta a labdát. 9–3
18. perc: Magyar kontra.
17. perc: A másik oldalon azonban eladtuk a labdát. De Bolonyai ismét védett.
17. perc: Pareja lőtt a kapu fölé.
17. perc: Elkezdődött a harmadik negyed. A spanyolok hozták el a labdát.
Vége a második negyednek.
16. perc: Spanyol kiállítás. Bujka lövése a kapusról pattant a gólvonal mögé. 8–3
16. perc: Antal hat méterről a jobb alsóba "gurította" a labdát. 7–3
15. perc: Most magyar előny.
15. perc: Kiegészültünk, majd Lopez centerből kapura lőtt. A középre tartó labda nem okozott problémát Bolonyainak.
15. perc: Takácsot kiállítják!
14. perc: Kontra ellenünk.
14. perc: Tóthot kiállították. Bolonyai kétszer is szépen védett. Másodszorra Meseguer próbálkozott – sikertelenül.
13. perc: Espar pattintott lövése a kapufán csattant.
12. perc: Most mi kerültünk emberelőnybe, de a végén Illés lövését védte Ester.
11. perc: Bujkát kiállították. De emberhátrányban labdát szereztünk.
11. perc: Bolonyai védett szépen.
10. perc: Magyar kiállítás.
10. perc: Egy megúszás után Szücs lőtt hatalmas kapufát, de maradt nálunk a labda. Pár másodperccel később Szücs már nem hibázott. 6–3
9. perc: Bujka ellen egy kontra. Majd Drávucz blokkolt a mi kapunk előtt.
9. perc: Elkezdődött a második negyed. A spanyolok hozták el a labdát. A támadás végén pedig Pena bombázott a kapunkba. 5–3
Vége az első negyednek.
8. perc: Mi is labdát szereztünk. Tíz másodperc van hátra. Bolonyai nem dobja el.
8. perc: Bujkát szerelték a kapu előtt.
8. perc: Spanyol kontra.
7. perc: Újabb spanyol kiállítás, de fórban nem lőttünk kapura.
7. perc: Megúsztak a spanyolok, de nem tudtak kipasszolni minket. Miénk a labda.
6. perc: Ismét kivédekeztük a spanyol támadást. Menczinger azonban a másik oldalon hatalmas kapufát lőtt.
6. perc: Tóth harcolt ki egy ötméterest! Szücs pedig a kapu jobb oldalába pattintotta a labdát. 5–2
5. perc: Szép akció végén Keszthelyi passzát Csabai húzta a kapuba. 4–2
4. perc: Drávuczról kiállítanak egy spanyolt. Szépen megjátszottuk a fórt, a végén Keszthelyi vágta a hosszúba a labdát. 3–2
4. perc: Rosszul játszottunk centerbe. Jöhetnek a spanyolok.
3. perc: Illést kiállították. Pareja pedig hatalmas átlövésgóllal egyenlít. 2–2
3. perc: Centerben labdát veszítettünk, de visszaszereztük a labdát. Drávucz ziccerben lőhetett, s pattintotta a labdát a rövidbe. 2–1
2. perc: Kontra a spanyolok ellen. Mi támadhatunk.
2. perc: Takács lövését blokkolták a spanyolok.
2. perc: Most spanyol előny! Ortiz a falból húzta a kapuba a labdát. 1–1
1. perc: Már kiegészültek a spanyolok, amikor iSzücs hét méterről kilőtte a jobb felső sarkot. 1–0
1. perc: Máris emberelőnybe kerültünk.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. Drávucz elhozta a labdát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik