Eb-n először döntőben a görögök

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2010.09.08. 22:14
null
Nagy volt az öröm a görögöknél (Fotó: Reuters)
Oroszország és Görögország válogatottja vívja a pénteki női finálét a horvátországi vízilabda Európa-bajnokságon. Előbbi a hollandokat verte meg három góllal, utóbbi pedig Olaszországot győzte le az elődöntőben.

A szerda esti elődöntős meccseken  előbb a görögök 10–5-re verték a korábbi négyszeres Eb-győztes olaszokat, majd az Európa-bajnoki címvédő oroszok az olimpiai bajnok hollandokkal bántak el 10–7-re.   

A „szbornaja" fináléba jutása a papírformának megfelelő, hiszen a gárda hosszú évek óta tagja a sportági szűk elitnek, a hellének sikere annál inkább meglepő: Görögország nemzeti együttese először pólózhat aranyéremért kontinensviadalon. Korábbi kilenc Eb-részvétele alkalmával egyetlen medált sem tudott nyerni, a legjobb helyezése két negyedik hely volt.

Az oroszok viszont sikert sikerre halmoztak: három bronz és két ezüst után kétszer aranyat érdemeltek ki, az elsőt 2006-ban, Belgrádban, majd két éve, Malagában végeztek az élen.

Korábban már megírtuk, hogy a magyar női válogatott megszerezte az 5. helyet az Európa-bajnokságon, miután meggyőző játékkal 10–7-re legyőzte Spanyolországot.

 
ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Hollandia 10–7 (3–1, 3–3, 2–1, 2–2)
Görögország–Olaszország 10–5 (3–0, 4–2, 1–2, 2–1)
AZ 5. HELYÉRT
Magyarország–Spanyolország 10–7 (3–0, 2–4, 3–2, 2–1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik