Drámai csatában nyert a Szeged a címvédő ellen

Vágólapra másolva!
2011.11.13. 13:02
null
A szegediek ünnepelhettek a finálé után (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
A Szeged nyerte meg a férfi vízilabda Magyar Kupa döntőjét, miután hatalmas csatában, 9–8-ra győzött a címvédő Honvéd ellen a Szőnyi úton, így története első MK-sikerét ünnepelhette. A nőknél a BVSC diadalmaskodott a Szentes elleni fináléban.

1. NEGYED

A Magyar Kupa vasárnapi, Szőnyi úti fináléjában az elődöntőben az Egert legyőző Honvéd és a Szolnokot megverő Szeged csapott össze.

A címvédő fővárosi együttes kezdte jobban az összecsapást, és kevesebb mint egy perc elteltével megszerezte a vezetést, amikor Szivós Márton átlőtte a blokkot, és a labda Baksa László kapujába vágódott.

A negyedik percben Somogyi Balázs kis híján egyenlített, de Gergely István óriásit védett a jobb kapufánál.

Néhány pillanattal később már ő sem menthetett, amikor Mátyás Zoltán ellen ötméterest ítéltek, és Kiss Csaba bevágta a labdát (1–1).

2. NEGYED

A második negyedet aztán a Szeged kezdte jobban, és Turzai Gábor Gergely kapujának bal oldalába vágta a labdát középről.

De nem vezettek sokáig a szegediek, egy perccel később Szivós Márton megszerezte csapata és saját maga második gólját, ám néhány pillanattal később Molnár Tamás ötméteresből visszaállította a Szeged előnyét (2–3).

A nagyszünetre mégis a Honvéd mehetett egygólos előnnyel. Előbb Salamon Ferenc kihasználta az emberfórt, majd – miután a szegediek részéről Hegedüs Gábor a kapufát találta el a hajrában– Mátyás Zoltán néhány másodperccel a vége előtt távolról Baksa kapujába bombázott (4–3).

3. NEGYED

Mátyás ott folytatta, ahol a szünet előtt abbahagyta: hatalmas erővel lőtte át a szegediek kapuja előtt álló védekező játékosokat, így már két góllal vezetett a címvédő. Aztán következett Gór-Nagy Miklós, aki szintén nagy bombával kínálta meg Baksát, és a távoli lövés nyomán a labda a kapu bal felső sarkában kötött ki (6–3).

A Szeged edzője, Vincze Balázs időt kért az újabb kapott gól után, és sikerült felráznia játékosait, akik megkezdték a felzárkózást. Előbb Török Béla talált be emberelőnyből, majd Aaron Younger is eredményes volt emberfórban (6–5).

A negyed hajrájában Hangody György talált be úgy, hogy a labda Baksa hóna alatt ment be a kapuba, de Younger ismét eredményes volt, így egygólos Honvéd-előnnyel mehettek a meccs utolsó szünetére a csapatok (7–6).

4. NEGYED

A záró játékrészben hiába került kettős emberelőnybe a Honvéd, Salamon kissé elkapkodta az akciót, és nem sikerült betalálnia, míg a másik oldalon Juhász Zsolt nagyszerű góllal egyenlített (7–7).

Ám néhány perccel később Salamon már nem hibázott, és szép góllal betalált, de Aljosa Kunac gyorsan egyenlített emberelőnyből (8–8).

Az utolsó pillanatokig izgalmas mérkőzésen, 33 másodperccel a vége előtt emberelőnybe kerültek a szegediek, és a kijátszott akció végén Joseph Kayes betalált centerből, és ezzel a Szeged 9–8-ra győzött, és története első Magyar Kupa-diadalát ünnepelhette.

A KUPAGYŐZTES SZEGED BEJELENTKEZETT A MAGYAR BAJNOKI CÍMRE


VÍZILABDA MAGYAR KUPA
FÉRFI DÖNTŐ
SZEGED-BETON VE–GROUPAMA-HONVÉD 9–8 (1–1, 2–3, 3–3, 3–1)
Szőnyi út, 1200 néző. Vezette: Juhász Gy., Vogel G.
SZEGED: Baksa – Somogyi, Hegedüs G., Turzai 1, Molnár T. 1, KUNAC 1, Kiss Cs. 1. Csere: Bálint G., TÖRÖK 1, Juhász Zs. 1, KAYES 1, YOUNGER 2, Varga P. Edző: Vincze Balázs
HONVÉD: Gergely – Kovács R., SZIVÓS 2, MÁTYÁS 2, Hárai, Tóth M., Gór-Nagy 1. Csere: Jansik, SALAMON 2, Angyal, Hangody Gy. 1. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 12/3
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Kiss Cs. (25. p.), Mátyás (27. p.), Hárai (30. p.), Kunac (31. p.), Jansik (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Biztos volt bennünk drukk, én is ideges voltam, izgultam, de nem is szabad másként. Történelmi jelentőségű döntő volt, hiszen a Szegednek még nem volt magyar bajnoki vagy kupaaranya. Most sikerült megszerezni. Három hat után védekezést váltottunk, a támadásokat koncentráltabban fejeztük be, az utolsó gól pedig szinte az év találata volt – legalábbis a Szegednek.
Vad Lajos: – Nagyon jól játszott, nagyon egyben van a Szeged, de mi sem vallottunk szégyent. Hatalmas erőről tettünk tanúbizonyosságot az elmúlt egy hétben. Ismertek a gondjaink, de a játékosok nem nyafogtak, minden csapat elé példaként tudom állítani őket. Ami viszont itt történt, nem viszi előre a sportágat. Szombaton az utolsó harminc másodpercben kaptunk kiállítást, és most is – egy olimpiára utazó játékvezetőtől. Pedig legfeljebb az IBUSZ-szal utazhatna…
NŐI DÖNTŐ
BVSC-ZUGLÓ-DIAPOLO–HUNGERIT-UNI-ÉPSZER SZENTES 9–8 (0–1, 3–4, 5–2, 1–1)
Szőnyi út, 300 néző. V: Marjay, Füzesi
BVSC: SZILÁGYI R. – ILLÉS A. 2, CSABAI 2, Tomaskovics 1, TÓTH I. 1, Kisteleki H., Ráski 1. Csere: Takács V., Horváth Á. 1, Farkas K. 1, Ipacs. Megbízott edző: Gruber Laura
SZENTES: Gundl – Hevesi, KESZHELYI 3, Takács O., Kotova, GÉMES 2, Miskolczi. Csere: Győri, KÖVÉR-KISS 2, Magarijama, Kádár 1. Edző: Zantleitner Krisztina
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 7/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 3/2
Kipontozódott: Tomaskovics (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Gruber Laura: – A felelősség nagy teher volt, de a siker egyértelműen Petrovics Mátyás munkáját dicséri meg a csajokat. Nagyon higgadtan vízilabdáztunk, nem rohantunk, nem szórtuk el a labdát, végig azt játszottuk, amit kellett, és kivártuk a fordulatot, amely nekünk kedvezett.
Zantleitner Krisztina: – Három és fél negyedig tartottuk a kezünkben a mérkőzést, sajnos megint voltak olyan egyéni védekezési hibák, amelyek talán a rutintalanság számlájára írandók – de ilyenekkel nem lehet mérkőzést nyerni.
A nőknél a BVSC hazai pályán ünnepelhetett
A nőknél a BVSC hazai pályán ünnepelhetett
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik