Csak az Eger nyert a magyar csapatok közül

Vágólapra másolva!
2009.12.16. 20:44
Címkék
Az Eger hazai pályán 10–7-re nyert az orosz Csehov ellen, míg a Domino-Honvéd idegenben kapott ki 12–7-re a szerb Partizan Beogradtól a férfi vízilabda Euroliga csoportkörének második fordulójában. Korábban a bajnoki címvédő Vasast a görög Panioniosz verte meg.

PARTIZAN BEOGRAD–DOMINO-HONVÉD

A Partizan otthonában nem a Honvéd számított a találkozó esélyesének. Az előző fordulóban a Budva ellen idegenben 9–3-ra nyerő szerbek pedig nem kegyelmeztek a magyar csapatnak.

Pedig a Honvéd az első negyedben állta a hazai rohamokat. Vujaszinovics csak az első szünet vége előtt nem sokkal talált be Gergely István kapujába. A probléma azonban az volt, hogy gólt nem dobott a Honvéd.

Az első magyar találat Paján Viktor nevéhez fűződött, ezután azonban 4–1-re meglépett a hazai csapat. A háromgólos hátrányt azonban be tudta fagyasztani a Honvéd.

Elsősorban az ebben a szakaszban két gólt szerző Szivós Mártonnak köszönhetően „csak" 6–3-as szerb vezetéssel fordultak a csapatok.

A folytatásban rutinosan őrizte előnyét, nem sokat kockáztatott a belgrádi alakulat. Telt az idő, a Domino pedig nem tudott közelebb férkőzni riválisához.

Végül a negyedik negyedben Mitrovics előnyből szerzett góljánál (9–5) lehetett kijelenteni, hogy innen már nem lesz visszaút a Honvéd számára. A magyar csapat jól helytállt, de fejet kellett hajtania nagyobb tudású ellenfele előtt. A vége 12–7 lett a Partizannak.

Az Eger a Csehov fölé nőtt (Fotó. Fuszek Gábor)
Az Eger a Csehov fölé nőtt (Fotó. Fuszek Gábor)

EGER–CSEHOV

Egerben a Csehov vendégszerepelt, s az oroszok a mérkőzés elején jól ráijesztettek Gerendás György csapatára. Jurcsik és Jacev góljával már 2–0-ra vezettek a vendégek, amikor „elkezdte" a mérkőzést a hevesi csapat.

Az Eger 1–3 után sorozatban négy gólt dobott, sima második félidőben azonban nem reménykedhetett.

Jacev a negyedik negyed elején még vezetéshez (6–7) is juttatta övéit. Az Eger azonban szenzációsan hajrázott. Biros Péter, Binder Szabolcs, Aaron Feltham és ismét Binder talált be, a második 4–0-s roham pedig végleg eldöntötte a találkozó sorsát. Végül az Eger 10–7-re nyert.

FÉRFI VÍZILABDA EUROLIGA 
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ
ZF-EGER–STURM CSEHOV (orosz) 10–7 (2–3, 2–0, 2–3, 4–1)
Eger, 1200 néző. V: Franulovic (horvát), Stefanovics (szerb)
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 9/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Jurcsik (15. p.), Finajev (27. p.), Sztratan (27. p.), Jacev (32. p.)
Eger: Valics – Varga II Zs. 1, FELTHAM 2, Biros 1, Bárány 1, Graham, Sántavy, Csere: HEGEDÜS G. 2, Hárai, Bundschuh, Erdélyi, BINDER 2, Kovács G. 1
Csehov: Szmirnov – Zseltovszkij, Jurcsik 1, Garbuzov 1, Benics, Sztratan 2, Finajev 1, Csere: JACEV 2, Bjelofasztov, Sztepanjuk, Nagajev
MESTERMÉRLEG
GERENDÁS GYÖRGY, az Eger edzője: Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, elszúrtuk a meccset, de szerencsére volt tartásunk. Boldog új évet kívánok!
PETAR POROBICS, a Csehov edzője: Nem tudtuk uralni és kontroll alatt tartani a mérkőzést, ráadásul sok játékosom kipontozódott, az Eger többet játszhatott a legjobb felállásában.
 
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
PARTIZAN BEOGRAD (szerb)–DOMINO-HONVÉD 12–7 (1–0, 5–3, 2–2, 4–2)
Belgrád. V: Gomez (olasz), Koganov (azeri)
PARTIZAN: Szoro – Alekszics 2, Avramovics, Cuk, Gak, Gocics, Mil. Korolija, Mitrovics 2, Prlainovics 2,  Pijetlovics 2,  Radjen 2, Vujaszinovics 2. Cs: Milanovics,  Pavlovics, Sztevanovics. Edző: Igor Mlanovics
HONVÉD: Gergely I. – Szivós 3, Gór-Nagy, Marnitz 2, Matajsz, Bátori, Székely B. 1. Cs: Borsós, Jansik, Mezei, Paján 1, Salamon. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 9/6, ill. 7/4
Kipontozódott: Gór-Nagy (30. p.)
A csoport másik mérkőzésén: Olympiakosz (görög)–Budva (montenegrói) 10–4 (2–1, 4–1, 2–1, 2–1)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Nagyon elfáradtunk a végére, ezért az utolsó két kapott gólunkat úgy veszem, mintha nem is lett volna. Az elején öt nulla volt a fórarány, és kontrahegyeket kaptunk. Habár többször is megtörhetett volna minket a Partizan, nem sikerült neki. Több lehetőségünkkel nem éltünk viszont, ezt bánhatjuk, mert többször is közel jártunk a döntetlenhez. Ám a túra mérlege összességében pozitív.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik