Biztos döntősként is győzött az Eger

2011.04.30. 19:59
null
Az Eger a Kőér utcában is győzni tudott
Címkék
Továbbra is veretlen az Eger a pólóbajnokságban, miután a rájátszás negyedik fordulójában 8–7-re győzött a Honvéd otthonában.

Háromnegyed órával a kezdés előtt szinte még kongott az ürességtől a Kőér utcai uszoda, mégsem az volt a meglepő, hogy végre jött velünk szembe valaki, hanem, hogy az a valaki Szivós Márton volt – civilben. A Honvéd legjobbja kérdésünkre elmondta, beteg, s emiatt kell kihagynia a találkozót. A vendégeknél is volt egy hiányzó, Kis Gábor ugyan úszott egy kicsit a meccs előtt, de a játékot egyelőre nem vállalta a porckorongsérvvel küzdő és műtét előtt álló kiválóság.

A már biztos döntős, sőt rájátszáselső Eger és a harmadik, ezen a héten éppen Euroligát érő helyért hajtó Honvéd partija egy-egy elhibázott fórral vette kezdetét, majd kereken négy perc elteltével Hegedüs Gábor szépségdíjas góljával került előnybe a vendéggárda, amely Kotszidisz Nikolaosz fórját követően már kettővel ment. Az ötöst is hibázó Honvéd kilenc másodperccel a negyed vége előtt Bátori révén szépített, a második játékrészben pedig fél perc alatt megfordította a meccset. Eközben a két olimpiai bajnok kapus is bizonyította klasszisát – no meg jó viszonyát a kapufákkal –, de Kevin Graham lövésével már Gergely István is tehetetlen volt, a szünetben így ikszre álltak a felek.

A térfélcsere után aztán Varga II Zsolt olyan ügyesen bújt ki Angyal Dániel szorításából, mintha egész életében centert játszott volna, a Honvédnál viszont úgy döntöttek, megjavítják a második negyedbeli, két másodperc alatt értékesített előnyük idejét, s Hosnyánszky kiállítása után Jansik Dávid egy másodperc alatt bevette Szécsi kapuját.

Az utolsó negyedben ismét Kevin Graham hozta el a labdát – négyből négy volt ezzel a mérlege –, majd az első támadásból rögtön vissza is vette a vezetést, amelyet Hegedüs Gábor növelt kettőre. Az egri szélső néhány másodpercig tartogatta a labdát, nézte, hova passzolhatna, lóbált egyet, és már lejárt a fór, amikor kilőtte a jobb alsót, s hiába jött fel egy gólra a Honvéd, bő egy perccel a vége előtt túl hamar indult meg előre, Varga II Zsolt pedig eldöntötte a mérkőzést.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
RÁJÁTSZÁS, AZ 1–4. HELYÉRT, 4. FORDULÓ
GROUPAMA-HONVÉD–ZF-EGER 7–8 (1–2, 2–1, 2–2, 2–3)
Kőér utca, 200 néző. Vezette: Marjay, Horváth Cs.
Honvéd: GERGELY – Bátori 1, Salamon 1, Mátyás, HÁRAI 2, Gór-Nagy, Tóth M. 1. Csere: Jansik 1, Székely, Hangody L., Angyal 1
Eger: SZÉCSI – HEGEDÜS G. 2, Biros, Hosnyánszky, Varga II Zs. 2, GRAHAM 2, Bundschuh. Csere: Kovács G. 1, Binder, Kotszidisz 1, Sántavy
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Bundschuh (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: Az Eger veretlenül vezeti a bajnokságot, maximálisan elégedett vagyok. Ez az egyetlen csapat a négyben, amelyben az egész szezont véve egy center van, és nincs balkezese.
Gerendás György: Nagyon örülök, hogy első helyen jutottunk a döntőbe, s remélem, egyszer majd sima meccset is játszunk a Honvéddal. Nehéz felpörögni, ez az a borzasztó hülye dolog, amikor küzdesz, hajtasz, hogy bejuss a döntőbe, utána meg azt mondod, hogy és akkor három hétig mit csinálj. Nem lehet elvárni, hogy ugyanúgy száz százalékkal hajtson mindenki.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A 9–13. HELYÉRT, 5. FORDULÓ
BVSC-Zugló–Orvosegyetem Sport Club 11–7 (2–0, 3–3, 3–2, 3–2 )
Bodrogi Bau-Szentesi VK–Újpest 10–8 (3–1, 1–2, 5–2, 1–3 )
RÁJÁTSZÁS AZ 1–4. HELYÉRT, AZ ÁLLÁS

M Gy D V L–K Gk P
1. ZF-Eger 4 3 1 30–24 +6 78
2. Teva-Vasas-Uniqa 3 1 2 23–19 +4 66
3. Szeged Beton VE 3 2 1 23–27 –4 63
4. Groupama-Honvéd 4 1 3 24–30 –6 59
RÁJÁTSZÁS AZ 9–13. HELYÉRT, AZ ÁLLÁS
9. BVSC-Zugló 4 4 48–27 +21 34
10. Orvosegyetem Sport Club 4 1 2 1 40–41 –1 27
11. Bodrogi Bau Szentesi VK 4 2 1 1 36–34 +2 25
12. Angyalföldi Sportiskola DE 4 2 2 31–40 –9 9
13. Újpesti Torna Egylet 4 1 3 38–51 –13 4
Legfrissebb hírek

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
8 perce

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
8 perce

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
19 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
20 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
20 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
33 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
51 perce

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
53 perce
Ezek is érdekelhetik