Biros Péter visszatér a válogatottba

2010.03.22. 10:37
null
Biros ismét a válogatott rendelkezésére áll (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A vlv.hu tájékoztatása szerint visszatér a magyar férfi vízilabda-válogatottba a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter. A játékos Peking után eredetileg két évet szeretett volna „pihenni", Kemény Dénes szövetségi kapitány kérésére azonban az első egy évben mégis a nemzeti csapat rendelkezésére állt, majd fél évig csak a klubcsapatában szerepelt, most pedig ismét jelezte részvételi szándékát.

„Jeleztem Kemény Dénesnek abbéli szándékomat, hogy szívesen állnék újra a válogatott rendelkezésére – ennyi a hír" – foglalta össze tömören a lényeget Biros Péter a vlv.hu-n.

A háromszoros olimpiai bajnok klasszis bejelentette, hogy ismét szerepelni kíván a magyar válogatottban.

„Van egy hónap pihenő a bajnokság vége és a válogatott felkészülésének kezdete között. Ennyi idő úgy érzem, elegendő lesz, hogy pihenjek, és eléggé motiváltnak érzem magam. A negyedik olimpiám következik, úgy érzem, ezt kell tennem" – indokolta döntését Biros.

„Úgy látom, semmivel sem voltunk elmaradva a többiektől a római világbajnokságon. Az sokszor bebizonyosodott már, hogy ha elég idő van felkészülésre egy világverseny előtt, tehát ha van mód rendes alapozásra, majd kétkapuzásokra is, jól szerepelünk. Az aranyérmek esetében ez mindig így volt. Véleményem szerint a magyar válogatott jobb lesz, mint amilyen volt a világbajnokságon, azt nem tudom, hogy ez a szerbekre is igaz-e. Szerintem ők sokat már nem fognak javulni, bennünk viszont még óriási fejlődési lehetőség van."

Kemény Dénes természetesen örült a bejelentésnek, igaz, azt sajnálja, hogy így egy fiatal játékossal kevesebb lesz az együttesben.

„Péter kilencvenhét óta játszik a válogatottban. Nagyon sok szempontból lényeges a jelenléte. Nyilván ezzel egy fiatal játékos nem kap lehetőséget, hiszen »darabszámra« eggyel kevesebb hely lesz, viszont a többi még biztosabb háttérrel tudja nekem bizonyítani, hogy mire képes. Örülök, hogy Péter példamutató abban – és tulajdonképpen ez a leglényegesebb –, hogy kellő pihenő után visszatér, és segíti a csapatot. Négy hét pihenőt tervezek a playofftól az első edzésig, s jó, hogy Péter a többiekkel együtt nekivág egy hosszú és nehéz felkészülésnek. Ez igazából London szempontjából rendkívül hasznos, de  természetesen így Zágrábban is nagyobb esélyünk van a jó szereplésre. Külön örülök annak, hogy Péter döntéséből az derül ki, nagyon buzog a vére Londonra" – vélekedett a szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Víz alatti hoki klubcsapat Eb-t rendeznek a Duna Arénában

Egyéb egyéni
6 perce

„Vissza a Földre” – Thierry Henry összehasonlította a két BL-elődöntőt

Bajnokok Ligája
7 perce

Újabb magyar vereség a curling vegyespáros-vb-n

Egyéb egyéni
11 perce

Remili nélkül játszik a Veszprém a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
31 perce

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
1 órája

Távozott a Premier League-ből kieső Burnley edzője

Angol labdarúgás
1 órája

Hosszabbított a Dániában légióskodó 18 éves magyar kézis, megsérült az FTC leendő kapusa

Kézilabda
1 órája

Huszonhárom év után visszavonul Ashley Young

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik