Az utolsó pillanatban egyenlített a Honvéd

Vágólapra másolva!
2011.04.03. 19:25
null
Nagy csatában játszott 10–10-es döntetlent a Honvéd és az Eger (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
A férfi vízilabda ob I 25. fordulójának rangadóján a hazai pályán játszó Honvéd az utolsó másodpercben szerzett góllal egyenlített az Eger ellen, így a végeredmény 10–10 lett.

Rögtön az első egri támadásból gól született: még húsz másodperc sem telt el, amikor Biros Péter használta ki az emberelőnyt és lőtt szép gólt a bal felsőbe. Nem maradt el a hazaiak részéről a válasz: a háromszázadik ob I-es meccsét játszó Szivós Márton hatalmas bombát eresztett meg középről Nébald kapujába. Az első játékrész hajrájában Biros átemelésére Salamon válaszolt, majd a negyed végeredményét Binder Szabolcs állította be. 2–3

Egészen a második negyed közepéig fej-fej mellett haladt a két együttes, ám ekkor a Honvéd Salamon ötméteresével először a mérkőzésen átvette a vezetést, majd Hárai és Jansik találtával már 6–4-et mutatott az eredményjelző, és mivel több gól már nem esett a szünetig, így kétgólos hazai vezetéssel fordultak a csapatok.

A nagyszünet után megtáltosodtak az egriek: Nébald bravúrjait követően Hosnyánszky Norbert sorozatban három gólt szerezve fordítani tudott (7–8), majd Kovács Gábor találata kétgólos vendégelőnyt jelentett, amit Szivós igen hamar egyre csökkentett. A negyed legjobbja, Hosnyánszky bedobta saját maga negyedik, csapata hatodik gólját a játékrészben beállítva ezzel a 8–10-es részeredményt.

Öt perccel a vége előtt Bátori gólja szorossá tette a végét, majd Tóth Márton az utolsó másodpercben megeresztett lövése utat találat a kapuba, ezzel 10–10 lett a vége. Gerendás György, az Eger vezetőedzője azonnal ment reklamálni, véleménye szerint már időn túl esett a gól, de ez az eredményen mit sem változtatott.

GERENDÁST A HAZUGSÁG BÁNTJA A LEGJOBBAN
"Körülbelül huszonöt másodperc volt hátra a mérkőzésből, amikor ötméteres helyett kontrát és kiállítást fújt a játékvezető. A legjobban a hazugság bánt. A játékvezető-ellenőr azt mondta nekem, a meccsnek akkor van vége, amikor megszólal a duda, az időmérő megnyomta a dudát, de az nem szólalt meg. Nekünk azért, mert mégis megadták a gólt, két ponttal kevesebbünk van, a Honvédnak pedig kettővel több. A bíró és az időmérő így látta az esetet, ők ezek szerint úgy vélik, másfél másodpercbe belefér egy passz, lóba, lövés és gól is" – nyilatkozta a Sport Klubnak az Eger vezetőedzője.
Gerendás nyilatkozatának további részét, illetve Vad Lajos véleményét itt tekinthetik meg!
VÍZILABDA OB I
ALAPSZAKASZ, 25. FORDULÓ
GROUPAMA-HONVÉD–ZF-EGER 10–10 (2–3, 4–1, 2–6, 2–0)
Kőér utca, 400 néző. Vezette: Fekete B., Székely Balázs
HONVÉD: Gergely – BÁTORI 2 (2), Szivós 2, Jansik 1 (1), HÁRAI 1 (1), Gór-Nagy 1, Tóth M. 1. Csere: Mátyás, SALAMON 2, Angyal, Székely Bulcsú
EGER: Nébald – Hegedüs G., Biros 2 (1), HOSNYÁNSZKY 4 (2), VARGA II ZS. 1, Graham 1, Bundschuh. Csere: Binder 1, KIS G., Kovács G. 1, Kotszidisz, Sántavy
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 10/3
Gól – kettős emberelőnyből: 2/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 3/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Bundschuh (11. p.)
Sárga lap: Gerendás (13. p.), Vad (16. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Felkészültünk rendesen, tettük a dolgunkat, de egyszer-kétszer a szemöldököm nekem is felszaladt. Folyamatos építkezésben vagyunk – lyukas még a sajt –, s igen, benne volt a győzelem a meccsben, de volt olyan periódusa a mérkőzésnek, amikor nem tudtunk elmenni: ötméterest hibáztunk, emberelőnyt, s utána meg is büntettek minket.
Gerendás György: – Indítsuk el az órát! Biztos van még egy tized- vagy századmásodperc, tehát a meccs még tart, gondolom, a következő Honvéd-meccsig, amíg a duda meg nem szólal. Aki azt gondolja, hogy 1.8 másodpercbe belefér az odaadás, fél lóba, lövés, az nemigen játszott vízilabdát. Hogy az időmérő csöppet később indította az órát, emberi hiba. Bosszant, és ne csak az utolsó másodpercről beszéljünk, hanem az utolsó huszonötről, amikor egy ötméterest nem kaptunk meg Kis Gábor forgatása után. Egy ponttal azért növeltük az előnyünket, ami sokat érhet még.
AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 23 21 2 280–153 +127 65
2. Szeged Beton VE 24 20 1 3 299–166 +133 61
3. TEVA-Vasas-UNIQA 23 19 1 3 281–143 +138 58
4. Groupama-HONVÉD 23 18 1 4 292–148 +144 55
5. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 23 14 1 8 253–171 +82 43
6. FTC Fisher Klíma 23 14 9 233–187 +46 42
7. PVSK-Füszért 23 9 1 13 190–212 –22 28
8. BVSC-Zugló 23 7 1 15 211–262 –51 22
9. Orvosegyetem Sport Club 23 7 1 15 185–252 –67 22
10. Debrecen Fujitsu 23 6 2 15 161–222 –61 20
11. Bodrogi Bau Szentesi VK 23 6 17 169–274 –105 18
12. Angyalföldi Sportiskola DE 23 2 1 20 153–307 –154 7
13. Újpesti Torna Egylet 23 1 22 147–357 –210 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik