Az olaszokkal játszunk a döntőért

Vágólapra másolva!
2010.09.07. 23:27
null
Remélhetőleg az olaszoknak nem sok örömük lesz a mieink elleni elődöntő után (Fotó: Reuters)
Címkék
A zágrábi férfi vízilabda Európa-bajnokságon kedden eldőlt, hogy a magyar válogatott az olaszokkal, míg a horvátok Szerbiával küzdenek meg az elődöntőben.

A keddi programban előbb a spanyolok verték meg az oroszokat (Szirányi Balázs ezúttal nem villogott, három kontrát tudott felmutatni egy sikertelen lövés mellett), majd a macedónok nagy meglepetésre kikaptak a törököktől.

Este aztán következett két csúcsmeccs, az első a magyarok szempontjából volt kulcsfontosságú – hiszen eldőlt, melyik csapatot kapjuk az elődöntőben –, a második pedig szakmailag, hiszen a világbajnok szerbek mérkőztek meg a címvédő montenegróiakkal.

Az Olaszország–Németország találkozón a settebello kiválóan védekezett, az „adott meccsen legtöbb rossz centerbejátszás" rekordját megdöntő németekkel szemben, miközben két ötös mellett látványos (Figlioli távoli bombája) és szerencsés (Presciutti lövése a lécről Tchigir hátára, onnan pedig a kapuba pattant) találatokat jegyezve kétgólos előnyt szerzett, s mivel a második félidőben gólt sem kapott, magabiztos győzelemmel jutott be a magyarok elleni elődöntőbe.

Az esti meccsen aztán több száz montenegrói szurkoló támogatása mellett a Pekingben még szerb, most már montenegrói színekben védő Denisz Sefikkel felálló címvédő kezdett jobban. Rendre egy-egy góllal vezetett, az első három negyedben a szerbek összes gólját Vanja Udovicsics lőtte.

A negyedik negyedben került először előnybe Szerbia, s Prlainovics góljával már kettővel is ment, Gojkovics találata pedig már csak a szépítésre volt elegendő. Győztek a szerbek, így ők játszhatnak a horvátokkal az elődöntőben.

 FÉRFI VÍZILABDA EB, ZÁGRÁB
AZ ELŐDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Szerbia–Montenegró 6–5 (1–2, 1–1, 2–1, 2–1)
Olaszország–Németország 6–2 (2–1, 2–1, 1–0, 1–0)
 A 7–12. HELYÉRT
 Törökország–Macedónia 9–6 (2–0, 1–2, 3–3, 3–1)
 Spanyolország–Oroszország 9–6 (3–0, 2–1, 2–5, 2–0)
 AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Magyarország–Olaszország
Szerbia–Horvátország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik