Az FTC csak megnehezítette az Eger dolgát

Vágólapra másolva!
2010.03.20. 21:13
null
Biros Péter indította be az egri csapat gólgyártását, a listavezető nyolcig jutott az FTC ellen<br />(Fotó: Czagány Balázs – NS-archív)
Címkék
Az &eacute;lvonalbeli f&eacute;rfi v&iacute;zilabda-bajnoks&aacute;g alapszakasz&aacute;nak 20. fordul&oacute;j&aacute;ban a tabella első hely&eacute;n &aacute;ll&oacute; Eger hazai p&aacute;ly&aacute;n h&aacute;rom g&oacute;llal bizonyult jobbnak a Ferencv&aacute;rosn&aacute;l.

A forduló rangadóján az esélyeknek megfelelően szereztek vezetést a házigazda egriek – ki más, egy megúszás után a helyi „nagyfőnök", Biros Péter lőtt a hálóba –, de a szervezett keretek között játszó vendégek Tóth Márton találatával az ellentámadásból fordítottak. A játékrész közepén Hegedűs Gábor emberelőnyös góljával a házigazdák ismét vezetéshez jutottak, az eredmény a negyedszünetig már nem változott, jól működtek a védelmek.

SZAVAZÁS

Ki nyeri a 2009–2010-es magyar férfibajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A folytatásban előbb a második, majd a harmadik negyedben egyenlített a Ferencváros úgy, hogy az Eger 2–2, majd 3–3 után is vissza tudta venni a vezetést, ám 4–3 után borult az addigi kristálytiszta forgatókönyv és háromgólos hátrányba kerültek a vendégek (6–3), amely különbséget a záró részre is magukkal vitték a felek (7–4). A differencia aztán a negyedik játékrészben sem változott, hárommal nyert az Eger, a győzelemből Hegedűs Gábor és Kevin Graham is két-két góllal vette ki a részét.

Gerendás György együttese a tizennegyedik mérkőzését nyerte meg, hetedik hazai meccséből pedig a hetediket. A Ferencváros negyedik vereségét szenvedte el, mindannyiszor vendégként maradt alul.

A forduló további mérkőzésén az Újpest pályaválasztóként nehezen nyert a Pécs ellen, a győztes együttesben Hoppál Gergely öt góllal járult hozzá a sikerhez. A BVSC Szentesről hozta el a bajnoki pontokat, köszönhetően jó védekezésének – tizenegy hátrányból kilencet védekeztek ki a fővárosiak –, közben náluk Pecz Gábor három gólig jutott.

A Szeged sokgólos győzelméhez az OSC ellen szemernyi kétség sem férhetett: a félidőben már 6–1 volt az állás. A Tisza-partján Török Béla szórta meg magát, a fiatal válogatott öt találtig jutott, de nem sokkal maradt el tőle olimpiai bajnok csapattársa, Molnár Tamás sem, a center három gólt szerzett.

 FÉRFI VÍZILABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 20. FORDULÓ
ZF-EGER–FTC-FISHER KLÍMA 8–5 (2–1, 1–1, 4–2, 1–1)
Eger, Bitskey-uszoda, 1300 néző. Vezette: Székely B., Horváth Cs.
EGER: VALICS – Hegedüs G. 2, Feltham, Biros 1, BÁRÁNY, GRAHAM 2, Sántavy. Csere: Varga II Zs., Erdélyi 1, Bundscuh 1, Binder 1, Kovács G., Jakab Dániel
FTC: Jászberényi – Weszelovszky 1, Tóth M. 1, Mátyás, Máthé, Czigány K., Babay. Csere: Decker A. (kapus), Steinmetz B. Balatoni 1, Dunca, R. GEORGERSCU 2, Tóth B.
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 9/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kiállítva (cserével, végleg): Jászberényi (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Féltem ettől a mérkőzéstől, mert két rangadó közé nem szerencsés betenni egy harmadikat, ám végül kis nehézséggel, de nyertünk. A két jó kapusom közül Valics Bencének is lehetőséget akartam adni, ráadásul Szécsi Zoli még nincs százszázalékos állapotban. Nem lehet párhuzamot vonni a Partizan és a Fradi között, nem egyforma játékot játszanak.
Godova Gábor: – A harmadik negyedtől a létszámfölényes helyzetekkel nem jól sáfárkodtunk, ezt látom a vereség fő okának, hiszen így a jól játszó Eger elhúzott. Gratulálok az egrieknek, sok sikert kívánok nekik a Partizan elleni mérkőzésre.
 
SZEGED-BETON VE–OSC 14–6 (3–0, 3–1, 3–2, 5–3)
Szeged, 100 néző. Vezette: Juhász Gy, Németh A.
SZEGED: Németh II Zs. – Somogyi 1, TÖRÖK B. 5, KOMLÓSI 2, Kayes 1, Varga P., Juházs Zs. 1. Cs: Busila, Ágner, Lehmann, MOLNÁR T. 3, Kuncz 1, Vindisch. Edző: Kásás Zoltán
OSC: Áts – BENCZUR 2, Szécsi D., Gergely B., Cseh A. 1, Klie, Hangody Gy. Cs: Zentai 1, Vrezgó 1, Ürögi, Tiba 1, Lipey. Edző: Becsei Péter
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 6/2
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Kásás Zoltán: – Összességében jó játékkal szereztük meg a kötelező győzelmet.
Becsei Péter: – A koncetráltabban játszó Szeged ilyen különbségű győzelme is megérdemelt.
 
BODROGI BAU-IOS SZENTESI VK–BVSC-ATLANTIS CASINO 6–7 (0–1, 1–2, 3–1, 2–3)
Szentes, 300 néző. Vezette: Bátori, Vojvoda
SZENTES: Horváth T. – TURZAI 2, Jaksa, ZSIVANOVICS 2, Szabó L. 1, Szabó Z., Éles 1. Cs: Kasza, Araczki, Rácz. Edző: Tóth Gyula
BVSC: GYÖRKE – PECZ 3, Nagy S. 1, Ambrus, HOPKINS 2, Simon, Galambos. Cs: Szabó P. 1, Halek, Kriszt, Zsoldos, Tóth Z. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 11/2, ill. 6/2
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
Kipontozódott: Halek (20. p)
MESTERMÉRLEG
Tóth Gyula: – Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyet meg is nyerhettünk volna, de sajnos elbuktuk. Jelenleg itt tartunk.
Vincze Balázs: – Győzni jöttünk, és ez sikerült is. Mindkét csapatnak gratulálok!
 
UNIQUA-UTE–PÉCSI VÍZMŰ PVSK FÜSZÉRT 10–9 (3–1, 3–3, 0–2, 4–3)
Hajós Alfréd Sportuszoda, 100 néző. Vezette: Vogel, Marnitz M.
UTE: BISZTRITSÁNYI – SZABÓ B. 1, HOPPÁL 5, Rékasi, NAGANUMA 2, Kotszidisz, Horváth D. Cs: Keresztes, Bitter 1, Takács B., Olasz 1, Rom, Dorogi. Edző: Petik Attila
PÉCS: Diakonów – Bóbis 1, Heinrich 1, HEGEDÜS 2, Vári 2, HANGODY 2, Lukács. Cs: De Blasio, Zoufal, Lázár Zs. 1. Edző: Ambrus Tamás
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 14/3
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/2
Kipontozódott: Rékasi (24. perc), Hegedüs (28. perc), Szabó B. (30. perc), Lázár Zs. (31. perc), Kotszidisz (32. perc)
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Köszönöm a játékosoknak a mai lelkesedést. Örülök, hogy újra lila-fehér tábor előtt játszhattunk. Igyekszünk tisztességesen befejezni a bajnokságot.
Ambrus Tamás: – Olyan volt ez a meccs, mint az egész idei szezonunk. Gratulálok a fiaimnak.
AZ ÁLLÁS 
  1. ZF-Eger 16 14 1 1 176–110 +66  43
  2. TEVA-VasasPlaket 16 13 1 2 228–103 +125  40
  3. FTC Fisher Klíma 17 12 1 4 166–128 +38  37
  4. Szeged Beton VE 16 11 2 3 166–110 +56  35
  5. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 16 8 4 4 146–123 +23  28
  6. DOMINO Honvéd 15 8 1 6 145–113 +32  25
  7. UNIQA-UTE 16 4 1 11 105–164 –59  13
  8. BVSC-Atlantis Casino 16 4 1 11 124–188 –64  13
  9. Pécsi VSK 17 3 3 11 132–180 –48  12
10. OSC 16 2 2 12 112–183 –71    8
11. Bodrogi Bau-Szentesi VK 17 1 1 15 107–205 –98    4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik