Az Eger másodszor is legyőzte a Vasast

Vágólapra másolva!
2011.03.20. 20:39
null
Biros Péter három góljával döntő érdemeket szerzett a Vasas elleni győzelemből (Fotó: NS-archív)
Címkék
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság, a Vodafone ob I alapszakaszának 24. fordulójában a ZF-Eger pályaválasztóként egy góllal nyert a címvédő Teva-Vasas-Uniqa ellen. Gerendás György együttese így tovább őrzi veretlenségét – otthon még pontot sem veszítettek a bajnokságban a hevesiek –, míg Földi László gárdája másodszor kapott ki – először idegenben –, miután a legnagyobb honi riválisnak számító egriek másodszor is kifogtak rajtuk.

A 11. fordulóban nagy presztízscsatát nyert 9–5-re a Vasas vendégeként a nyáron a bajnoki címvédő két olimpiai bajnokával erősítő egri gárda, amely a nemzetközi kupaporondon mutatott visszafogott teljesítménnyel szemben a bajnokságban azelőtt és azóta is a szebbik arcát hozta. Vasárnap ismét megmutatták, miért számítanak a bajnokság talán legnagyobb favoritjának.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a vízilabda-bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Pont egy volt Vasas-játékos, a nyár óta már az egrieket erősítő Hosnyánszky Norbert lőtt az első negyedben kétszer Nagy Viktor kapujába – előbb akcióból, majd fórból –, a túloldalon viszont Szécsi Zoltán csak egyszer kapitulált, rajta egy másik olimpiai bajnok, Kiss Gergely fogott ki egy megúszás után.

A második felvonásban ismét egy olimpiai bajnokunk tett hozzá érdemben a mérkőzéshez, név szerint Biros Péter növelte az egriek előnyét. Ezt két légiósa révén viszont egalizálta a Vasas. Előbb Jeff Powers, majd Miho Boskovic lőtt gólt centerből, illetve akcióból.

Az Eger azonban jól reagálta le a 0–2-es szériát, és szintén légiósa, Kevin Graham révén elmozdult a holtpontról, majd Biros büntetőből ismét visszaállított a kétgólos különbséget. Amely Kovács Róbert találatával egyre csökkent a nagyszünetre. (5–4)

A hat gólt hozó második felvonás után a harmadikban egyszer sem találtak be a felek a kapukba, Szécsi és Nagy is lehúzta a rolót. A záró felvonásban a mezőny legeredményesebb játékosaként Biros már a harmadik gólját szerezte – a december közepén lejátszott rangadón ötöt lőtt a Vasasnak –, egy perccel a vége előtt Boskovic még belátható távolságra lopta csapatát, de a hátralévő időben már nem született újabb találat.

A kevés kiállítást hozó, színvonalas, jó iramú és küzdelmes találkozó kiegyenlített csatát ígér a folytatásra, mert abban majdnem biztosak lehetünk, hogy nem utoljára mérték össze magukat a felek a szezonban.

FÉRFI VÍZILABDA VODAFONE OB I
ALAPSZAKASZ, 24. FORDULÓ
ZF-Eger–Teva-Vasas-Uniqa 6–5 (2–1, 3–3, 0–0, 1–1)
Részletes jegyzőkönyv később!
AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 22 21 1 270–143 +127 64
2. TEVA-Vasas-UNIQA 22 19 1 2 273–134 +139 58
3. Szeged Beton VE 22 18 1 3 282–151 +131 55
4. Groupama-HONVÉD 21 17 4 274–131 +143 51
5. FTC Fisher Klíma 22 14 8 226–179 +47 42
6. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 21 13 1 7 225–158 +67 40
7. PVSK-Füszért 21 8 1 12 169–197 –28 25
8. Debrecen Fujitsu 22 6 2 14 154–213 –59 20
9. Orvosegyetem Sport Club 21 6 1 14 166–230 –64 19
10. BVSC-Zugló 21 5 1 15 180–245 –65 16
11. Bodrogi Bau Szentesi VK 21 5 16 150–253 –103 15
12. Angyalföldi Sportiskola DE 21 2 1 18 142–282 –140 7
13. Újpesti Torna Egylet 21 21 133–328 –195 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik