Az Eger hengerelt otthon a Szeged ellen

Vágólapra másolva!
2011.02.12. 22:32
null
A Szeged egynegyednyi előnyt adott az Egernek, ez a vereségét jelentette (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság, a Vodafone ob I alapszakaszának 18. fordulójának rangadóján az Eger lehengerlő játékkal győzött hazai környezetben a Szeged ellen. A forduló további találkozóin az FTC jó kezdés után elaludt, de nyert az OSC ellen. A Vasas tizenhármat számolt az Újpestre. Először győzött otthon a Debrecen. A BVSC egy góllal kikapott Pécsett, a Szolnok alaposan megszórta az ASI-t.

 

EGER–SZEGED

Nem a védekezés magasiskoláját mutattak be a vendégek, nemcsak az egri lövések, a gólok is záporoztak a szegedi kapuba. Az Eger 4–0-s első negyeddel indította a találkozót, majd 5–0-ra is vezetett már, amikor tíz és fél percnyi játék után Joseph Kayes megszerezte a vendégek első találatát. Ezt követően nyílttá vált a mérkőzés, ami azt jelentette, hogy felváltva estek a gólok, de a nagyszünetre az Eger így is meg tudta őrizni első negyedben szerzett négygólos előnyét (9–5).

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a vízilabda-bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A házigazdák négy akciógóljuk mellett öt emberelőnyt értékesítettek, a vendégek háromszor, illetve kétszer tudtak hasonló játékszituáció végén eredményesek lenni. Gerendás György csapatából két negyed alatt hat játékos volt már eredményes, közülük Biros Péter, Kovács Gábor és Kevin Graham kétszer-kétszer.

Ilyen folytatás után már-már furcsának hatott a szegedi Somogyi Balázs egyetlen gólja a harmadik negyedben, mintha elfáradtak volna a csapatok az első félidő nagy rohanásában. A negyedik negyed elején Molnár Tamás lopta közelebb a vendégeket, de Biros Péter 3:33 perccel a vége előtt fontos gólt szerzett, hiszen egy- helyett ismét háromgólos lett a különbség, amely már sok volt ahhoz, hogy a Szeged nagy hajrával fordítson.

A házigazdák tizenegy fórjukból hatot értékesítettek, a vendégek ugyanennyiből csupán kettőt.

Az Eger 15. mérkőzését nyerte meg, és továbbra is veretlen, ráadásul hazai pályán a nyolcadikat, ahol még pontot sem veszített. A Szeged másodszor kapott ki a szezonban, nyolc idegenbeli siker után először vendégként.

FERENCVÁROS–OSC

A Ferencváros hazai pályán két góllal nyert az OSC ellen. A házigazdák remekül kezdtek, hiszen három góllal megnyerték az első negyedet, és a félidőre 5–1-re megléptek. Utána azonban „behúzták" a kéziféket, a vendégek pedig megnyerték a hátralévő két felvonást, de így is csak szorossá tudták tenni a találkozót. Bár az utolsó percben egygólos különbségre felzárkóztak, a triplázó Szasa Misics azonban tizenöt másodperccel a vége előtt biztossá tette a ferencvárosi győzelmet.

DEBRECEN–SZENTES

A Szentes az egy góllal megnyert első negyeddel ráijesztett a Debrecenre, a házigazdák azonban kapcsoltak, és végül biztosan, négy találattal győztek. A hajdúsági együttesben Simon Adrián három gólt szerzett. A Debrecen negyedik mérkőzését nyerte meg a szezonban, ám a nyolcadik hazai összecsapásán csupán az elsőt.

ÚJPEST–VASAS

Az Újpest nem tudott pariban lenni a Vasassal, amely az öt találatig jutó Katonás Gergely vezérletével kilenc góllal győzött. A Vasas az első és a harmadik negyedben sem kapott gólt, viszont a negyedik felvonásban szerzett hat találattal zárta az összecsapást. A 17. vereségét elszenvedő, így továbbra is pont nélküli újpestiek minden gólját Rékasi Csaba érte el.

PÉCS–BVSC

A BVSC egygólos vereséget szenvedett Pécsett, a vendégek jól kezdték a találkozót, de a számukra négy gólt hozó első negyed után a folytatás három felvonásában összesen ötig jutottak.

SZOLNOK–ASI

A Szolnok a papírformának megfelelően biztos, tizenegy gólos győzelmet aratott az ASI ellen. A hazai csapatból kilenc játékos szerzett gólt, a legeredményesebb a négy találatig jutó Georgescu Ramiro volt. 

FÉRFI VÍZILABDA, VODAFONE OB I, ALAPSZAKASZ, 18. FORDULÓ
ZF-EGER–SZEGED-BETON 12–7 (4–0, 5–5, 0–1, 3–1)
Eger, 1100 néző. V: Vojvoda, Juhász Gy.
EGER: NÉBALD – Hegedüs G., BIROS 3 (2), Kis G. 1, Bundschuh 1, Hosnyánszky, GRAHAM 2. Cs: Binder 1 (1), KOVÁCS G. 2 (2), Varga II Zs., PETROVAI 2 (1), Sántavy, Kotszidisz. Edző: Gerendás György
SZEGED: Baksa – JUHÁSZ ZS. 2 (2), Kiss Cs., MOLNÁR T. 3, Busila, Török, Somogyi 1. Cs: Younger, Vindisch, Varga P., Kayes 1 (1). Edző: Kásás Zoltán
Gól – emberelőnyből: 10/6, ill. 10/3
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Varga II Zs. (30. p.)
MESTERMÉRLEG
 
Gerendás György: – Szécsi Zoli, ha fel nem is épült, de már harcra kész volt, leült mellém a kispadra. Ettől Nébald Olivér úgy megijedt, hogy egészen parádésan védett. Mindig ilyen kezdésről álmodtam!
Kásás Zoltán: – Teljesen fegyelmezetlenül, gyenge lövésekkel pólóztunk: mindent elkövettünk, amit nem lenne szabad. Ha az ellenfelet elengedjük öt góllal, utána már nehéz feladat a visszakapaszkodás. Rövid a kispadunk, elfáradtak a játékosok. Amit ezúttal műveltünk, az elkeserítő. Az Eger ellen, úgy látszik, mindig ilyen gyenge játékra vagyunk képesek.
 
FTC-FISHER KLÍMA–OSC 7–5 (4–1, 1–0, 1–2, 1–2)
Népliget, 100 néző. V: Bors L., Pásztor A.
FTC: B. MITROVICS – Ágner Z. 1 (1), Weszelovszky, MISICS 3, Kunac 1 (1), Czigány, TÓTH Z. 2 (1). Cs: Galambos, Varga I Zs., Illés. Edző: Ambrus Tamás
OSC: ÁTS – MAKLÁRI 2, BENCZUR 2, Balla V., Zentai, Tiba 1 (1), Korényi. Cs: Kiss Gy., Ürögi, Cseh A., Cserdi P., Herczeg, Szentesi. Edző: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 8/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Kunac (22. p.), Czigány (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Ambrus Tamás: – Félidő után mindenki elvesztette a komolyságát. Hogy miért? Ennek az okát kéne megtalálni.
Bíró Attila: – Fáradt egerek módjára próbáltuk megráncigálni a sebzett oroszlán bajszát. 
 
DEBRECEN-FUJITSU–BODROGI BAU-SZENTESI VK 8–4 (1–2, 3–1, 2–0, 2–1)
Debrecen, 1000 néző. V: Marjay, Marosvári
DEBRECEN: DECKER A. – Kistamás 1 (1), SIMON A. 3 (1), BUGAJCSUK 1, DUNCA 1, Apanaszenko, ZOUFAL 1. Cs: HALEK 1, Kárteszi, Szöllősi. Edző: Gyöngyösi András
SZENTES: HORVÁTH T. – Józsa, Araczki, Németh D., BALOGH Z. 2 (2), Szabó Z. 1, Turzai 1. Cs: Rácz M., Nagy M., Beleon, Szabó L. Edző: Tóth László
Gól – emberelőnyből: 11/2, ill. 4/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 2/2
Kipontozódott: Németh D. (20. p.), Simon A. (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Gyöngyösi András: – Újabb történelmi pillanat! Örülünk a győzelemnek és a közönségünknek! Remélem, Debrecen is örül nekünk!
Tóth László: – Sajnos ugyanaz történt, mint egy nappal korábban az OSC ellen: túlságosan sokáig nem tudtunk gólt lőni, így viszont nehéz meccset nyerni. A hazaiak éltek a lehetőségeikkel, mi nem!
 
ÚJPEST–TEVA-VASAS-UNIQA 4–13 (0–3, 2–2, 0–2, 2–6)
Szőnyi út, 100 néző. V: Birri G., Füzesi Zs.
ÚJPEST: Szenes – RÉKÁSI 4 (1), Olasz, Vrezgó, Balczer, Papp G., Rostás. Cs: Etédi, Blank, Osváth. Edző: Molnár Ákos
VASAS: Jónás – Hőna, KATONÁS 5 (1), Decker Á., Powers, KISS G. 3 (2), Vámos 3 (1). Cs: Takács Bálint, Fülöp B. 2, Steinmetz B, Manhercz, Fazekas T. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 5/1, ill. 7/4
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Vámos (23. p.)
MESTERMÉRLEG
Molnár Ákos: – Sajnálom, hogy a végén zsinórban négy gólt kaptunk, ennek ellenére gratulálok a csapatomnak.
Földi László: – A kapott gólok számával elégedett vagyok, de a támadójátékunk döcögött a sok hiányzó miatt.
 
PVSK-FŰSZÉRT–BVSC-ZUGLÓ 10–9 (3–4, 3–1, 3–2, 1–2)
Pécs, 200 néző. V: Horváth Cs., Vogel G.
PÉCS: BISZTRITSÁNYI – De Blasio, Krizsán A., Hangody Gy., HEGEDŰS I. 1 (1), NAGANUMA 1, BÓBIS 4 (1). Cs: Vári 1 (1), SCHOLEFIELD 1, Tóth B. 1 (1), Soós, Lukács G. 1. Edző: Petik Attila
BVSC: GYÖRKE – Szűcs L., Paján, Nagy S., Szabó P., BORSÓS 3 (1), AMBRUS F. 3 (2). Cs: Rajna, Zsoldos, Kriszt, Deme 2 (1), Hopkins 1, Bedő. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 10/4
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 3/2
Kipontozódott: Paján (21. p.)
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Az első negyedben volt néhány fegyelmezetlenségünk, de utána remek csapatmunkát végezve, egymásért hajtva sikerült megnyernünk a találkozót.
Dabrowski Norbert: – Gratulálok a Pécsnek.
 
SZOLNOKI FŐISKOLA-KÖZGÉPASI-DSE 20–9 (5–3, 5–1, 6–3, 4–2)
Szolnok, 150 néző. V: Németh A., Mucskai P.
SZOLNOK: Gárdonyi – Pásztor 2 (1), R. GEORGESCU 4, KOVÁCS O. 3, MEZEI 1, Marnitz 2 (1), CSÁSZÁR 2. Cs: Bálint Á. (kapus), Gerritse, Hangay Z. 2 (1), Hangay R., Szőke Sz., Tóth P. 1, Süveges 3 (1). Edző: Cseh Sándor
ASI: Schumann – Gazsovits, Rusz, Kiss A. 1 (1), Kovács P., Laczkovics 1, Dorogi 1. Cs: Barabás (kapus), Hartman, LÉTAY 3 (1), LÁZÁR 3 (1), Kürtös, Róth. Edző: ifj. Kenéz György
Gól – emberelőnyből: 6/4, ill. 8/3
Gól – ötméteresből: 4/3, ill. 1/1
Kipontozódott: Kiss A. (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: – Örülök, hogy sok gólt lőttünk hazai pályán.
Ifj. Kenéz György: – Sajnos még nem vagyunk felkészülve arra, hogy két nap alatt két erős csapattal mérjük össze az erőnket.
 AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 16 15 1 204–106 +98  46
2. TEVA-Vasas-UNIQA 17 15 1 1 224–98 +126  46
3. Szeged Beton VE 17 14 1 2 225–108 +117  43
4. Groupama-HONVÉD 16 13 3 203–96 +107  39
5. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 17 11 1 5 181–120 +61  34
6. FTC Fisher Klíma 17 11 6 172–141 +31  33
7. PVSK-Füszért 16 6 1 9 121–140 –19  19
8. BVSC-Zugló 17 5 12 149–196 –47  15
9. Debrecen Fujitsu 17 4 2 11 115–169 –54  14
10. Orvosegyetem Sport Club 16 4 1 11 114–178 –64  13
11. Bodrogi Bau Szentesi VK 16 4 12 103–184 –81  12
12. Angyalföldi Sportiskola DE 17 2 15 115–229 –114  6
13. Újpesti Torna Egylet 17 17 100–261 –161  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik