A ZF-Eger esélyt sem adott a Szegednek a rangadón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.24. 17:24
null
Az egriek kiütötték a Szegedet (Fotó: Havran Zoltán)
A ZF-Eger nagyon magabiztosan, szinte végig vezetve 13–7-re győzött a Szeged ellen a férfi vízilabda ob I tizedik fordulójának rangadóján.

Jól kezdte a meccset az Eger, Gór-Nagy Miklós rögtön megszerezte a vezetést a vendégeknek, miután szépen bombázott a kapu jobb oldalába, de a szegediek nem sokkal később egyenlítettek: Decker Ádám pofozta a kapura a labdát, amely épphogy, de áthaladt a gólvonalon.

Bátori Bence azonban egy keresztbe eleresztett lövéssel visszavette a vezetést, majd Varga Zsolt gyönyörű találattal növelte az előnyt.

Az egriek a kétgólos előnyüket az első negyed végéig is megtartották, hiába szerezte meg a második gólját is Decker Ádám, Kevin Graham emberelőnyből volt eredményes, aztán Tóth Márton még büntetőből betalált (3–5).

A szünet után Varga Zsolt és Salamon folytatta a vendégcsapat gólgyártását, míg a hazaiakban Tóth Márton és Szivós Márton tartotta a lelket, de z Eger fölénye tovább nőtt, így ötgólos előnnyel mehetett a nagyszünetre (5–10).

A harmadik negyedben mindössze három gól esett, de az egriek így is tovább növelték előnyüket. Biros Péter találatára Decker válaszolt a játékrész végén, így a vendégek már hat találattal vezettek az utolsó negyed előtt (6–12).

A végére sem változott a játék képe, az egriek könnyedén megtartották az előnyüket, így 13–7-re nyerték meg a szegedi összecsapást a forduló rangadóján.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
10. FORDULÓ
A-HÍD-SZEGED–ZF-EGER 7–13
(3–5, 2–5, 1–2, 1–1)
Szeged, 400 néző. Vezette: Székely Balázs, Molnár P.
SZEGED: Nagy V. – Szivós 1, TÓTH M. 3, DECKER Á. 3, Seman, Kiss Cs., Juhász Zs. Csere: Molnár D. (kapus), Kunac, Sánta, Hegedüs G., Molnár T., Jansik Sz. Edző: Vincze Balázs
EGER: BISZTRITSÁNYI – BÁTORI 2, Biros 1, GÓR-NAGY 2, Hárai, Graham 1, Bundschuh 1. Csere: Sántavy, VARGA II ZS. 2, SALAMON 2, Bedő, Kovács Gábor 1, Lőrincz 1. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 16/3, ill. 8/3
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Sántavy (18. p.), Salamon (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– Valahol benne volt a pakliban, várható volt, hogy ez lesz, de nyilván szerettük volna elkerülni. Nagyon motivált Eger érkezett hozzánk, minden tekintetben felülmúltak minket. Támadásban és védekezésben is. Azok a pluszok, amik az előző héten megvoltak, most hiányoztak. Az akarás, hajtás megvolt, ezt az utolsó percig láttam a csapaton.
Gerendás György: – Két dolgot mondanék: az egyik, hogy ezen a vasárnapon mi voltunk a Szeged és a Szeged volt a Szolnok. A másik: azért is értékes ez a győzelem, mert Biros Peti megsérült a melegítésnél, az első támadás végén lehoztam, és onnantól perceket, ha játszott. Közhely, de a csapatom az dicsérete, hogy nemcsak mindenki önmaga maximumát hozta, hanem mindenki átvett egy kicsit a Biros Peti feladataiból.

AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 11 11 161–86 +75 33
2. Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 9 8 1 110–73 +37 24
3. A-HÍD Szeged 10 7 1 2 131–79 +52 22
4. RacioNet Honvéd 10 7 1 2 124–91 +33 22
5. TEVA-Vasas 10 5 2 3 103–81 +22 17
6. Debrecen 10 5 1 4 107–92 +15 16
7. BVSC-Zugló 10 5 5 112–103 +9 15
8. PVSK-Füszért 11 4 1 6 102–116 –14 13
9. Kaposvári VK 10 4 6 101–112 –11 12
10. Széchenyi Bank-FTC 9 3 1 5 93–80 +13 10
11. OSC Újbuda 10 3 7 95–107 –12 9
12. KSI SE 10 3 7 88–131 –43 9
13. Valdor-Szentes 10 1 1 8 75–139 –64 4
14. Ybl Waterpolo Club 10 10 73–185 –112 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik