A vége szoros volt - Barcelonában kapott ki az Eger

Vágólapra másolva!
2010.11.13. 13:13
null
Hosnyánszky Norberték kikaptak Barcelonában (Fotó: Meggyesi Bálint, archív)
Címkék
A férfi Euroliga D-csoportjában az 1. fordulóban az Eger már négygólos hátrányban is volt a Barceloneta vendégeként, a meccs végét azonban szorossá tették a vendégek, de 10–9-re így is kikapott Gerendás György csapata.

Amilyen jól kezdődött az Eger számára a barcelonai kirándulás, olyan rosszul folytatódott.

Az Euroligába selejtezőn keresztül bejutó egriek előbb kivédekezték a hazaiak támadását (Szécsi Zoltán védett), majd Minguell kiállítása után emberelőnybe kerültek, amit Hosnyánszky Norbert értékesített.

Az Eger ekkor vezetett először és utoljára a mérkőzésen...

A Barceloneta még az első szünet előtt fordított, sőt 3–1-re el is húzott a kétgólos Valles vezérletével.

A második negyed elején Espanol ötméteresből szerzett góljával már 4–1-re is vezettek a katalánok. Ezután azonban kissé felébredtek Gerendás György tanítványai, előbb Aaron Feltham volt eredményes átlövésből, majd Biros Péter fordult le emberéről, és szerezte meg a harmadik magyar gólt.

A játékrész második felében azonban ismét nem találtuk a jól védekező, és egymás után két gólt szerző hazaiak ellenszerét.

A játék képe a harmadik negyedben sem változott: a spanyolok ismét megléptek négy góllal (7–3-ra és 8–4-re is), az egriek pedig úsztak az eredmény után. Binder Szabolcs hiába talált be kétszer is, mindig érkezett rá válasz. A játékrész utolsó momentuma azonban Birosé volt, no meg a hatodik magyar gól után nagyot védő Szécsié.

Az utolsó negyedben aztán – elsősorban a büntetőt kiharcoló és gólt is szerző Varga II Zsoltnak köszönhetően – sikerült felzárkóznia az Egernek 10–9-re. Harminchat másodperccel a meccs vége előtt az Eger támadhatott, Gerendás időt kért, majd emberelőnybe kerültek a mieink, akik nem lőttek gólt, ám az óra eközben nem indult el. A bírók azonban úgy döntöttek, nem is indítják már újra, így 10–9-re kikapott a hevesi gárda a Barcelonetától.

A csoport másik meccsén holnap a Jug Dubrovnik a Varga fivérekkel, Dániellel és Dénessel felálló Primorje Rijekával mérkőzik.

 EUROLIGA, D-CSOPORT
1. FORDULÓ
 Barceloneta–ZF-Eger 10–9 (3–1, 3–2, 3–3, 1–3)
Barcelona, 200 néző V.: Marc Levin (izraeli), Nikolaosz Sztavropulosz (görög)
BARCELONETA: Lopez Pinedo - Vrlic, Martin 1, Csirics 1, ESPANOL 4, Minguell, Monpeat, Delgado, VALLES 3, Fernandez, Roca, De Lera 1, Fandos. Edző: Santi Fernandez.
EGER: Szécsi - Graham, Hosnyánszky 2, Bundschuh, Kis G. 1, Biros 3, Hegedüs. Cs.: Binder, Feltham 1, Varga Zs. 1, Kovács G., Petrovai, Kotsidisz. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól - emberelőnyből: 6/3, ill. 7/4.
Ötméteresből: 4/3, ill. 2/2.
Kipontozódott: Bundschuh (25.), Minguell (28.)
 Forrás: agriasport.hu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik