A Vasas maradt veretlen a fővárosi rangadó után

Vágólapra másolva!
2010.12.08. 22:00
null
A világbajnok Miho Boskovic volt a Vasas vezére a Honvéd elleni derbin (fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
A Vasas idegenben győzte le a Honvédot a férfi vízilabda-bajnokság szerdai rangadóján. A listavezető így megőrizte hárompontos előnyét a Ferencvárost szintén idegenben legyőző Szeged előtt, a Honvéd pedig visszaesett a negyedik helyre a Szentesen nyerő Eger mögé.

A Kőér utcában rendezték meg a 9. forduló rangadóját, amelyen két veretlen csapat, a Honvéd és a Vasas csapott össze. Két és fél negyeden keresztül futott az eredmény után a házigazda Honvéd, a harmadik játékrész derekán aztán Tóth Márton góljával vezetést szerzett a vendéglátó, de több öröme már nem volt ezen az estén.

A Vasas ugyanis a háromgólos Miho Boskovic találatával még ebben a periódusban egyenlített, majd a záró játékrészben három és fél perc alatt három góllal elhúzott a Vasas. A Honvéd a szintén három találatig jutó Gór Nagy Miklós, illetve Hárai Balázs találataival még fel tudott zárkózni 7–6-ra, de az utolsó 2 perc 46 másodpercben már nem született gól.

A forduló másik rangadóján a Szeged végsőkig kiélezett összecsapáson győzte le a Ferencvárost a fővárosban. A harmadik negyed közepéig egyik csapat sem tudott meglépni ellenfelétől, aztán 2 perc 14 másodperccel a játékrész vége előtt Varga Tamás akciógóljával 6–4-re meglépett az FTC.

Talán a szegediek sem hitték el, hogy ez volt a népligetiek utolsó gólja. Pedig így volt, a Szeged pedig négyszer is betalált, így két góllal nyerni tudott, és tapad a következő fordulóban szabadnapos Vasasra.

A Vasashoz hasonlóan veretlen Eger a Honvéd vereségét kihasználva feljött a tabella dobogójára, miután három góllal nyert Szentesen.

FÉRFI VÍZILABDA-BAJNOKSÁG 
9. FORDULÓ
GROUPAMA-HONVÉD–TEVA-VASAS-UNIQA 6–7 (1–1, 2–2, 1–1, 2–3)
Kőér utca, 800 néző. V: ifj. Juhász Gy., Petik András
HONVÉD: GERGELY – Jansik, Bátori, Szivós, Hárai 2, GÓR-NAGY 3 (3), Tóth M. 1. Cs: Mátyás, Salamon, Székely. Edző: Vad Lajos
VASAS: NAGY V. – Katonás, Kovács R. 1, Decker Á., Powers 1, Kiss G., BOSKOVIC 3 (2). Cs: Takács Bálint, Vörös, Steinmetz B., Vámos, FÜLÖP 2. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 8/2
Kipontozódott: Jansik (24. p.)
Sárga lap: Vad (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Rajtunk múlott a győzelem, de gratuláltam a csapatnak: fantasztikus volt, amit nyújtottak a sorozatban négyszeres magyar bajnok ellen. Hét négy után még felálltunk, de a Vasas megérdemelten nyert. Sokat hibáztunk, de jó úton járunk.
Földi László: – Javultunk a Magyar Kupához képest, de azért baromi nagy csata volt, mindkét csapat nagy energiát fektetett a védekezésbe. Viszonylag sokat hibáztunk, több olyan kidolgozott helyzetet kihagytunk, amit illik belőni. Nem játszottunk jól, de fogunk még ezen javítani, és a lényeg, hogy nyertünk.
FTC-FISHER KLÍMA–SZEGED-BETON VE 6–8 (2–1, 2–3, 2–1, 0–3)
Népliget, 150 néző. V: Kun Gy., Székely B.
FTC: B. Mitrovics – Weszelovszky 1 (1), Czigány K. 1 (1), VARGA T. 2, Misics, Kunac 1, Szeles. Cs: Varga I Zs. 1. Edző: Ambrus Tamás
SZEGED: BAKSA – Somogyi 1, Török, Komlósi, MOLNÁR T. 2 (1), Juhász Zs., KISS CS. 1. Cs: Kayes 1, Busila, Younger 2 (1), Vindisch, Varga P. 1. Edző: Kásás Zoltán
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 5/2
Sárga lap: Kásás (28. p.), Ambrus (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Ambrus Tamás: – Negyvennyolc órán belül két rangadót kellett lejátszanunk, elfáradtunk a végére. Gratulálok játékosaimnak az emberfeletti küzdeni tudáshoz.
Kásás Zoltán: – Jobban bírtuk a találkozó végét, négy hatról nyertünk. Jók voltak a visszalépések, a blokkok. Minden játékosom nagyszerűen küzdött.

BODROGI BAU-SZENTESI VK–ZF-EGER 9–12 (2–3, 4–3, 1–4, 2–2)
Szentes, 300 néző. V: Vojvoda, Németh A.
SZENTES: HORVÁTH – Józsa, ARACZKI 3, Németh 1, Balog, Szabó Z. 1, ÉLES 3. Cs: Nacsev, Turzai 1, Nagy M., Beleon, Szabó L. Edző: Tóth László
EGER: Nébald – Sántavy 1, GRAHAM 1, HOSNYÁNSZKY 2, Hegedűs 1, KISS G. 2, Biros 1. Cs: Petrovai, KOVÁCS G. 2, Varga II Zs. 1, Feltham 1, Kotsidis. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 5/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 5/3
Kipontozódott: Németh (28. p.), Turzai (31. p.), Varga II Zs. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Tóth László: – Nagyon jól küzdöttünk és játszottunk a világ egyik legjobb klubcsapata ellen, büszke vagyok játékosaimra.
Gerendás György: – Szentesre érkezve azt tapasztaltam, hogy nagyon sokat fejlődött a város. Bárcsak egyszer az uszodában is ugyanezt tapasztalnám.
UTE–DEBRECEN-FUJITSU 6–16 (1–2, 1–5, 3–4, 1–5)
Szőnyi út, 50 néző. V: Mucskai, Bátori Gy.
UTE: Veres – Vrezgó, Rékási 1 (1), Papp G. 1, Balczer 3, Bakó 1 (1), Markó. Cs: Szenes (kapus), Rostás, Blank, Lutter, Osváth, Váradi, Szécsi G. Mb. edző: Horváth József
DEBRECEN: DECKER A. – Simon A., HALEK 3 (2), BUGAJCSUK 3 (2), DUNCA 4 (1), Zoufal 2 (1), Apanaszenko 2 (1). Cs: Kistamás 1, Szöllősi, Kárteszi 1, Varga A., Kőrösi. Edző: Gyöngyösi András
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 11/7
Kipontozódott: Kistamás (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Horváth József: – Ennél többet vártam a csapattól, főleg mert nem azt a játékot kaptam vissza, amit megbeszéltünk. Sokat kell még dolgoznunk.
Gyöngyösi András: – Történelmi győzelmet arattunk, hiszen a Debrecen korábban még sohasem nyert az első osztályban. Nagyon boldog vagyok, és remélem, újabb sikerek várnak ránk.

PÉCSI VÍZMŰ-PVSK FŰSZÉRT–OSC 11–6 (6–1, 2–1, 2–3, 1–1)
Pécs, 200 néző. V: Dodog, Vogel
PÉCS: BISZTRITSÁNYI – NAGANUMA 4 (1), Hangody Gy. 1, Vári 1, Hegedűs I. 1 (1), Bóbis 1, Lukács G. 1 (1). Cs: TÓTH B. 2, Scholefield, De Blasio, Krizsán A., Soós, Müller. Edző: Petik Attila
OSC: Áts – Cseh, Korényi, Szentesi, Balla, Benczur 2, Maklári 2 (1). Cs: VARGA V. (kapus), Kiss Gy. 2, Tiba, Tawfik, Herczeg, Ürögi, Cserdi. Edző: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 10/1
Gól – kettős emberelőnyből: 1/–, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 3/3
Sárga lap: Petik Attila (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Három negyed motivált, fegyelmezett játékával sikerült győznünk.
Bíró Attila: – Ezzel a szenilis és öregecske vízilabdával nem volt esélyünk.
BVSC-ZUGLÓ–ASI 13–6 (2–3, 2–2, 5–0, 4–1)
Szőnyi út, 100 néző. V: Madarasi, Marjay
BVSC: Györke – Szabó P., Ambrus 1, Paján 1 (1), HOPKINS 2 (1), Nagy S. 1, Deme 1. Cs: Meixner (kapus), Szűcs 1, RAJNA 2, Kriszt 2 (1), Borsós 2 (1), Bedő, Keresztes. Edző: Dabrowski Norbert
ASI: Barabás – Kun, Hartman, Kiss Á., Kovács P., Dorogi, Létay 1. Cs: LÁZÁR 5 (2), Enyei, Takács Balázs, Gaszonits, Kürtös, Róth. Edző: ifj. Kenéz György
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – Örülök, hogy ilyen sima lett a vége egy remélhetőleg szép jövő előtt álló ASI ellen.
Ifj. Kenéz György: – Az első két negyedben a taktikát betartva, fegyelmezetten és jól játszottunk, ez az eredményen is látszott. A folytatásban egyéni hibáinkból fakadóan elment a BVSC, és teljesen megérdemelten győzött.
AZ ÁLLÁS 
1. TEVA-Vasas-UNIQA 9 9 124–49 +75  27
2. Szeged Beton VE 9 8 1 130–53 +77  24
3. ZF-Eger 8 7 1 94–57 +37  22
4. Groupama-HONVÉD 8 7 1 106–48 +58  21
5. FTC Fisher Klíma 9 6 3 89–69 +20  18
6. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 8 4 1 3 66–54 +12  13
7. Orvosegyetem Sport Club 8 3 5 66–94 –28  9
8. PVSK-Fűszért 8 2 1 5 55–69 –14  7
9. BVSC-Zugló 8 2 6 72–86 –14  6
10. Bodrogi Bau Szentesi VK 8 2 6 54–106 –52  6
11. Debrecen Fujitsu 9 1 1 7 56–94 –38  4
12. Angyalföldi Sportiskola DE 8 1 7 47–109 –62  3
13. Újpesti Torna Egylet 8 8 49–120 –71  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik