A Vasas fordított az Eger ellen, és egygólos előnyre tett szert

Vágólapra másolva!
2011.05.14. 20:10
Címkék
Sorozatban negyedszer rendeznek Eger–Vasas döntőt a férfi vízilabda ob I-ben. A kérészéletű új lebonyolítási rendszerben két meccsen dől el az aranyérem sorsa – mintha egy kupadöntőről lenne szó –, csak az összesített gólkülönbség számít. A finálé első mérkőzésén a hazai pályán játszó Vasas Miho Boskovic vezérletével hátrányból fordított, és 8–7-re győzött.

Az első negyedben több mint három percig nem tudtak gólt lőni a csapatok, azután viszont igencsak belejöttek, öt találat született, amely leginkább Biros Péter és Miho Boskovic párharcáról szólt. Az elején a hatalmas fájdalmakkal küzdő, sérülten játszó Kis Gábor szerzett vezetést az Egernek, aztán jött a „Biros-Boskovic-show": Boskovic egyenlített, majd Biros Péter két gólt szerzett zsinórban, aztán még mielőtt elléphetett volna az Eger, Boskovic szabaddobásból hatalmas erővel küldte a labdát Szécsi Zoltán kapujába.

A második negyed ismét gólokban gazdagra sikerült, ezt döntetlenre hozta a Vasas, a két-két találatból Biros és Boskovic is egyet-egyet vállalt.

A harmadik negyedben feljött a Vasas, ehhez elengedhetetlenek voltak Nagy Viktor remek védései. A hazaiak fiatal tehetsége, Vámos Márton hatalmas góllal egyenlített távolról, majd Katonás Gergely révén a vezetést is átvették a piros-kékek, Kovács Gábor viszont gondoskodott arról, hogy úgy kezdődhessen a negyedik negyed, mint az első, vagyis döntetlenről.

A záró játékrészben ismét Boskovic volt a hazaiak vezére, távoli lövésével újra előnyhöz jutott Földi László csapata, Vörös Viktor találatát követően pedig már kettővel mentek a fővárosiak. Biros döntetlenre mentette Boskoviccsal vívott külön párharcát, de a meccset már nem sikerült, így a Vasas hazai pályán egygólos előnyre tett szert a bajnoki döntőben. A visszavágót kedden rendezik Egerben.


1. NEGYED

A ráúszásnál az Eger hozta el a labdát, így Gerendás György együttese vezethette az első támadást, a lövés azonban Nagy Viktor kapuja mellé szállt.

A találkozó kezdetén a védőmunka dominált, támadásban egyik csapat sem tudott igazán hatékony lenni, az első három percben nem született gól.

Kovács Róbert szerezhetett volna vezetést a hazai pályán játszó Vasasnak, de lövése a kapufán csattant, majd Katonás Gergely került nagy helyzetbe, lövését Szécsi bravúrral hárította.

Kis Gábort is vízbe küldte Gerendás György, és a sérült, hatalmas fájdalmakkal küzdő játékos megszerezte a vezetést az Egernek. 0–1

A Vasas hatalmas helyzet kihagyása után emberelőnybe került, amelyet nagyon gyorsan Miho Boskovic távoli lövéssel magabiztosan értékesített. 1–1

Biros Péter hatalmas kapáslövése után újra az Egernél volt az előny. 1–2

A Vasas ismét emberelőnybe került, de Boskovic ezúttal a kapu fölé lőtt. Biros Péter a fordulás után újabb nagyszerű találatot szerzett, mielőtt a védekezők blokkolni tudtak volna, nagy erővel lőtt Nagy Viktor kapujába. 1–3

Boskovic viszont tartotta a lépést Birossal, újabb találatával – ezúttal szabaddobásból volt eredményes – ismét csak egy gól volt az Eger előnye. 2–3

2. NEGYED

Kovács Róbert hozta el a labdát, a támadásból Kiss Gergely egyenlített. 3–3

Hosnyánszky Norbert emberelőnyben először csak lopta a távolságot, aztán nem hezitált tovább, rálőtte a labdát, amelybe Nagy Viktor csak beleérni kapott, hárítani már nem. 3–4

Boskovic kapásból lőtt, ismét döntetlen. 4–4

A Vasas a vezetésért támadhatott, Biros lemaradt, de a hazaiak nem tudtak élni a lehetőséggel.

Biros emberelőnyben a blokkba lőtte a labdát, majd védekezésekor Katonás állkapcsát találta el, „jutalma" kétperces kiállítás lett, de nem sikerült átvennie a vezetést Földi László együttesének.

Steinmetz Barnabás második kiállítása után Hegedűs Gábor még a blokkba lőtt, aztán Biros már élt az újabb lehetőséggel. 4–5

Vitatható szituációt követően Takács Bálint is összeszedte második kiállítását, de az Eger nem szerzett gólt a támadásból.

3. NEGYED

Graham hozta el a labdát, ő is lőtte el a támadás végén, de Nagy Viktor eszén nem tudott túljárni a légiós. A 19 éves Vámos Márton óriási gólt lőtt ballal, ezzel egyenlített a Vasas. 5–5

Graham kiállításával újabb lehetősége volt a Vasasnak a vezetés átvételére, az adogatást Katonás Gergely fejezte be góllal, először vezettek a meccsen a hazaiak. 6–5

Újabb emberelőnyt kapott az angyalföldi csapat, így már kétgólos vezetésért játszhatott, de víz alá vitt labda miatt az Egernek adta a játékvezető a labdát. Nagy Viktor aztán egyre nagyobb védéseket mutatott be, maradt a 6–5-ös Vasas-vezetés.

Kis Gáborról állították ki Boskovicot, Gerendás György időkérése után az Eger végigjátszotta a figurát, Nagy Viktor már nem ért át a hosszú oldalra, Kovács Gábor révén egyenlített az Eger. 6–6

4. NEGYED

Boskovic – alig telt el fél perc – a negyedik gólját szerezte a meccsen, óriási erővel bombázott a kapuba. 7–6

Katonásról állították ki Biros Pétert, Boskovic nagyszerű bejátszását követően Vörös Viktor lőtt közelről a kapuba, először vezetett kettővel a Vasas. 8–6

Takács Bálint összeszedte harmadik kiállítását, így kipontozódott a Vasas bekkje. A fontos emberelőnyt ki más, mint Biros Péter értékesítette, meccsben tartva ezzel az Egert. 8–7

Budschuh Erik kiállításából nem tudott gólt szerezni és megint kettővel meglépni a Vasas, az egyenlítésért küzdhettek a vendégek.

Izgalmas volt a hajrá. Hegedűs lövése után a gólbíró nem jelzett találatot, maradt tehát a Vasas-előny. A hazaiak nem tudtak gólt szerezni, megint jöhetett az Eger, és húsz másodperccel a meccs vége előtt újra az egyenlítésért küzdhetett. Nem sikerült azonban gólt lőniük Biroséknak, maradt az egygólos hazai siker. A Vasas tehát 8–7-re győzött a bajnoki döntő első meccsén az Eger ellen, kedden következik a visszavágó Egerben.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
TEVA-Vasas-UNIQUA–ZF-Eger 8–7 (2–3, 2–2, 2–1, 2–1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik