A Vasas az OSC-n, a Honvéd az Újpesten robogott át

Vágólapra másolva!
2011.04.09. 19:52
null
Gerendás szerint csapata kaotikus meccsen pocsékul játszott (Fotó: Czerkl Gábor, NS-archív)
Címkék
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság, a Vodafone ob I alapszakaszának 26., utolsó fordulójában a Vasas és a Honvéd is valósággal átrobogott soros ellenfelén, az áldozati bárány hálátlan szerepét ezúttal az OSC, valamint az Újpest volt kénytelen kelletlen magára vállalni. Hazai pályán nyert négy góllal a ZF-Eger, így a bajnokság egyik favoritja veretlenül végzett az első helyen és várja a rájátszást, míg a Ferencváros sima, kilencgólos győzelmet aratott az Angyalföldi SI vendégeként

 

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a vízilabda-bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

VASAS–OSC

A szintén bajnokaspiránsnak tekinthető, címvédő Vasas az első negyedben még csak bemelegített az OSC ellen (3–1), utána azonban beindult a gólhenger, a félidőben már héttel vezetett Földi László csapata (8–1). A fordulást követően viszont behúzta a féket a címvédő – bár összességében így is minden második fórját gólra váltotta –, de így is nagyon könnyen jutott újabb bajnoki pontokhoz.

ANGYALFÖLD–FERENCVÁROS

A Ferencváros sima, kilencgólos győzelmet aratott az Angyalföldi SI vendégeként. A vendégek magabiztos sikerét semmi nem fenyegette, legfőképpen nem a házigazdák. Az első negyedben a Ferencváros négygólos előnyre tett szert, a házigazdák közben egyszer sem találtak a kapuba. Az ASI csak a hajrában tudott egyenrangú partnernek bizonyulni. Különösen 8/5-ös emberelőnyös mutatója dicsérhető, bár ebbe nyilván erősen közrejátszott, hogy addigra már eldőlt a lényegi kérdés.

EGER–PÉCS

Hazai pályán nyert négy góllal a ZF-Eger, így a bajnokság egyik favoritja veretlenül végzett az első helyen. Pedig a Pécs mindent megtett, hogy meglepje az egrieket – akik nem mellékesen otthon még pontot sem veszítettek –, de a harmadik negyed közepéig versenyben tudtak maradni. Akkor viszont már hárommal lépett meg az Eger, amely előny elég volt a biztos győzelemhez. Hosnyánszky Norbert három góllal vette ki a részét a hazai sikerből.

ÚJPEST–HONVÉD

Nem volt egy súlycsoportban az Újpest és a Honvéd, bár ez tulajdonképpen a papírforma abszolút beigazolódása. A vendégek úgy nyertek hét góllal, hogy már a nagyszünetben hattal (8–2) vezettek. A győztes gárdában Szivós Márton négy, míg Gór-Nagy Miklós és Hárai Balázs három-három gólt szerzett, Vad Lajos együttesének emberelőnyös mutatója kifejezetten rendhagyó, hiszen 15 fórjából 11-t gólra váltott.

DEBRECEN–BVSC

Meglepte a fővárosi egylet a házigazdákat, hiszen az első negyed végére egygólos előnyhöz jutott (2–3). A debreceniek azonban harmadszor is egyenlítettek, majd először a vezetést is megszerezték, onnantól kezdve aztán végig nekik állt a zászló.

SZENTES–SZOLNOK

A Szolnok esélyeshez méltón nagyon megsorozta a Szentes még vendégként is, hiszen húsz gólig meg sem álltak. Érdekesség, négy fórjukból egyszer sem tudtak gólt szerezni, viszont négy büntetőjüket kihasználták. A szolnokiak közül tíz játékos volt eredményes, hárman tripláztak, négyen dupláztak.

FÉRFI VÍZILABDA VODAFONE OB I, ALAPSZAKASZ, 26. FORDULÓ
TEVA-VASAS-UNIQA–OSC 14–3 (3–1, 5–0, 2–2, 4–0)
Komjádi uszoda, 200 néző. V: Vogel, Vojvoda
VASAS: JÓNÁS – BOSKOVIC 4 (1), Katonás 2, Steinmetz B. 1, Powers 1, Decker Á. 2 (1), Kiss G. Cs: Kovács R. 1, Fülöp, Vörös, Hőna 1 (1), Fazekas 1, Vámos 1 (1). Edző: Földi László
OSC: Áts – Zentai 1, Benczur, Kiss Gy. 1 (1), Balla, Tiba, Cseh A. Cs: Adám (kapus), Herczeg L., Cserdi 1, Ürögi, Gábor B. Edző: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 8/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Földi László: – A mérkőzés jól szolgálta a Recco elleni felkészülésünket.
Bíró Attila: – Már a labirintusba vezető nyílegyenes úton eltévedtünk úgy, hogy ki sem keveredtünk belőle a végén.
ZF-EGER–PVSK-FÜSZÉRT 10–6 (2–1, 2–2, 2–1, 4–2)
Eger, 150 néző. V: Horváth M., Marnitz M.
EGER: NÉBALD – Hegedüs G., Biros 1 (1), Binder 1, Varga II Zs. 1, HOSNYÁNSZKY 3 (1), GRAHAM 2. Cs: Bundschuh 1 (1), Kovács G., Kotszidisz, Sántavy, Takács J., Jakab Damján 1. Edző: Gerendás György
PÉCS: BISZTRISÁNYI – Lukács G., BÓBIS 3, Hegedűs I. Vári, NAGANUMA 2 (1), De Blasio 1 (1). Cs: Krizsán, Soós, Tihanyi, Scholefield, Müller. Edző: Petik Attila
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 7/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/1., ill. 3/3
Kipontozódott: Kovács G. (23. p.), Vári (29. p.), Hegedüs I. (30. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): Biros (26. p.)
Sárga lap: Gerendás György (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Kaotikus meccsen pocsékul játszottunk.
Petik Attila: – Gratulálok Vári Attila 500. ob I-es mérkőzéséhez. Küzdöttünk hajtottunk, sajnos kevés a cserelehetőségünk. Elégedett vagyok a fiúkkal.
UTE–GROUPAMA-HONVÉD 8–15 (1–4, 1–4, 2–3, 4–4)
Szőnyi út, 100 néző. V: Birri, Dodog
UTE: SZENES – RÉKÁSI 3 (2), Papp G. 1 (1), Vrezgó 1 (1), BALCZER 2, Rostás, Bakó 1. Cs: Etédi, Váradi, Osváth, Markó, Blank. Edző: Molnár Ákos
HONVÉD: Lévai – Bátori, SZIVÓS 4 (3), Mátyás 1 (1), Hárai 3 (2), Gór Nagy 3 (3), HANGODY L. 2 (1). Cs: Vereczkey, JANSIK, Tóth Bendegúz, Salamon, Tóth M. 1 (1), Angyal 1. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 15/11
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/0
Kipontozódott: Jansik (25. p.), Etédi (28. p.), Vrezgó (29. p.), Osváth (30. p.), Bátori (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Molnár Ákos: – Sokat javultunk az előző forduló óta, és a rájátszás előtt szükségünk volt egy ilyen meccsre.
Vad Lajos: – Úgy érzem, hogy ez a találkozó egyszerűen komolytalan volt.
ASI–FTC-FISHER-KLÍMA 7–16 (0–4, 1–3, 2–4, 4–5)
Népliget, 100 néző. V: Molnár T., Marosvári
ASI: Schumann – Takács Balázs, Dorogi, Ernyey 1 (1), RUSZ 2 (2), Laczkovics, Kovács P. 1. Cs: Barabás (kapus), Kiss Á., Létay 1 (1), Lázár Zs. 2 (1), Róth, Kürtös. Edző: ifj. Kenéz György
FTC: B. Mitrovics – Tóth Z. 1, Illés S. 2, KUNAC 3 (2), MISICS 4, Czigány K., Varga I. Zs. Cs: Laboncz (kapus), Galambos 3, Weszelovszky 1, Csordás, Ágner, SÁNTA 2 (2). Edző: Ambrus Tamás
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 7/4
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
MESTERMÉRLEG
ifj. Kenéz György: – A helyzetünkhöz képest maradéktalanul elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Persze van még hova javulnunk.
Ambrus Tamás: – Értékes „idegenbeli” győzelmet arattunk.
DEBRECEN FUJITSU–BVSC-ZUGLÓ 11–8 (2–3, 3–1, 3–1, 3–3)
Debrecen, 1000 néző. V: Németh András, Székely B.
DEBRECEN: DECKER A. – Simon A., Kistamás, DUNCA 1, BUGAJCSUK 3, Zoufal 1, APANASZENKO 2 (1). Cs: HALEK 3 (1), KÁRTESZI 1, Szöllősi K., Kőrösi. Edző: Gyöngyösi András
BVSC: Györke – Borsós, Szabó P. 1, Szűcs L., Ambrus 1, Paján 1 (1), DEME 3 (1). Cs: HOPKINS 2 , Rajna, Kriszt, Nagy S., Zsoldos, Meixner (kapus). Edző: Dabrowski Norbert
Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 6/2
Ötméteresből: – ill. 1/1
Kipontozódott: Simon A. (27.)
MESTERMÉRLEG
Gyöngyösi András: – Régóta élek a sportágban, de amit most érzek, a három legszebb élményem között van. Olyan ez mintha a Vasas megnyerte volna az Euroligát. Külön öröm, hogy az év legfontosabb meccsén játszottunk a legjobban
Dabrowski Norbert: – Megérdemelten nyert a Debrecen, mert jól használta ki a lehetőségeit. A kulcsmomentumokban két ziccert hibáztunk, és kaptunk két elkerülhető gólt.
BODROGI BAU SZENTESI VK–SZOLNOKI FŐISKOLA–KÖZGÉP VSC 6–20 (1–6, 2–6, 1–3, 2–5)
Szentes, 100 néző. V: Mucskai, Füzessi
SZENTES: Horváth – Araczki A., Németh 1 (1), Balogh, Szabó L., SZABÓ Z. 3 (1), Éles. Cs: Araczki E., Nacsev, Tulzai 2 (1), Nagy M., Beleon, Gál (kapus). Edző: Tóth László
SZOLNOK: Gárdonyi – KOVÁCS O. 3, Gerritse 1, Regős 1, Császár, Marnitz 2, Georgescu 2. Cs: MEZEI 3, Hangai R., Bálint G. 1, Szőke 2 (1), Süveges 2 (1), PÁSZTOR 3. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 4/2
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 4/4
Kipontozódott: Éles (24. p.), Gerritse (26. p.), Araczki a. (31. p.)
Kiállítás, végleg cserével: Pásztor (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Tóth László: – Sérültekkel, betegekkel, fiatalokkal ma ennyire voltunk képesek.
Cseh Sándor: – Gratulálok a fiúknak, nehéz rájátszás vár ránk, de örülök, hogy a tavalyi eredményünkhöz képest előre léptünk.
AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. ZF-Eger 24 22 2 290–159 +131 68
2. Szeged Beton VE 24 20 1 3 299–166 +133 61
3. TEVA-Vasas-UNIQA 24 20 1 3 295–146 +149 61
4. Groupama-HONVÉD 24 19 1 4 307–156 +151 58
5. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 24 15 1 8 273–177 +96 46
6. FTC Fisher Klíma 24 15 9 249–194 +55 45
7. PVSK-Füszért 24 9 1 14 196–222 –26 28
8. Debrecen Fujitsu 24 7 2 15 172–230 –58 23
9. BVSC-Zugló 24 7 1 16 219–273 –54 22
10. Orvosegyetem Sport Club 24 7 1 16 188–266 –78 22
11. Bodrogi Bau Szentesi VK 24 6 18 175–294 –119 18
12. Angyalföldi Sportiskola DE 24 2 1 21 160–323 –163 7
13. Újpesti Torna Egylet 24 1 23 155–372 –217 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik