A Vasas a Komjádiban is kikapott a Pro Reccótól

Vágólapra másolva!
2011.04.13. 21:19
null
A Vasas csak helyenként tudta felvenni a versenyt olasz ellenfelével (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A férfi vízilabda Euroliga középdöntőjének negyedik fordulójában negyedik vereségét is elszenvedte a Teva-Vasas-Uniqa, miután fejet hajtott a most zajló sorozatban még veretlen címvédő, az olasz Pro Recco előtt.

Nem lehetett túl vérmes reménye a találkozót és a pontszerzést illetően Földi László csapatának, bár az „odavágón” Olaszországban a hatgólos vereség ellenére tisztességgel helytállt. Az osztálykülönbség a Komjádiban is megmutatkozott, a Vasasnak arra volt lehetősége, hogy tisztes vereséget szenvedjen hazai közönség előtt a három magyar olimpiai bajnokkal megerősített favorittól.

1. NEGYED

Miho Boskovic kétszer juttatta vezetéshez a Vasast, de kétszeri egyenlítést követően Madaras Norbert már az olaszoknak szerzett vezetést, amelyet onnantól kezdve nem is engedett ki a kezéből a Recco. (2–3)

2. NEGYED

A találkozó a második negyedben dőlt el, amelynek elején egygólos előnyéből öt perc alatt négygólost hozott össze a vendégcsapat. Bár ez leginkább az eredménytelen hazai támadójáték kritikája volt: a Vasas negyedbeli egyetlen gólját Jeff Powers szerezte a felvonás utolsó percében, de a nagyszünetig még arra is feleltek a vendégek. (3–7)

3. NEGYED

A fordulás után megcsillant némi remény, kétgólos hátrányra felzárkózott az addig eléggé indiszponált Vasas. Katonás Gergely egy felúszás után lőtt bombagólt – nem várta meg, amíg a védelem rendeződik –, majd Boskovic jutott el saját maga triplájáig, amikor emberelőnyben használta ki az olasz védelem rossz leosztását. Még mielőtt ennél jobban beleélhette volna magát a folytatásba a házigazda, érkezett Benedek Tibor, aki átlendítette holtponton csapatát. Persze, a holtpont csupán esetükben értendő. A négygólos, meggyőző különbséget a kettő egyes szituációt követően Madaras állította vissza. (5–9)

4. NEGYED

A záró negyedre tehát semmilyen nyitott kérdés nem maradt a végkifejletet illetően – tegyük hozzá, a kezdés előtt is csupán résnyire volt kitárva az ajtó –, a felek ilyen előzmények után örömpólót is produkálhattak volna, sok góllal, bátor támadójátékkal, ehelyett majdnem muszájból tudták le a felek a parti hátralévő részét. A Vasas próbált kozmetikázni, de ez csak részben sikerült, a kétgólos vereség az eredményt látva dicséretes helytállásnak is minősíthető lenne – főként a hajrá két akciógólja, Vörös Viktoré és Kovács Róberté az érdem –, ám sportszerűen tegyük hozzá, a házigazdáknak nem volt esélyük az ennél szorosabb eredmény elérésére. Ez így viszont hízelgő rájuk nézve... (7–9)

FÉRFI VÍZILABDA EUROLIGA, KÖZÉPDÖNTŐ, 4. FORDULÓ, B-CSOPORT
TEVA-VASAS-UNIQA–FERLA-PRO RECCO (olasz) 7–9 (2–3, 1–4, 2–2, 2–0)
Komjádi uszoda, 700 néző. Vezette: M. Brguljan (montenegrói), Bock (német)
VASAS: NAGY V. – BOSKOVIC 3 (2), Decker Á., Stienmetz B., Powers 1, Kiss G., Katonás 1. Csere: Takács Bálint, Kovács R. 1, Vörös 1, Hőna, Vámos, Fülöp. Edző: Földi László
RECCO: TEMPESTI – G. Molina 1, Kásás, Buric, Nikics, Filipovics 1, MADARAS 2 (1). Csere: F. PERRONE 2, Benedek 1, Felugo, ZLOKOVICS 1, A. Ivovics, Figlioli 1 (1). Edző: Giuseppe Porzio
Gól – emberelőnyből: 11/2, ill. 11/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Buric (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi László: – Azzal, hogy a Pro Recco ellen az utolsó negyedben tudtunk erősíteni, bizonyítottuk, óriási mentális erő van a csapatban. Ez nagyon jó előjel a rájátszás előtt.
Giuseppe Porzio: – Kemény meccs volt, de nagyon jól játszottunk, jól sikerültek a lefordulások, és a második negyedben eldöntöttük a mérkőzést. Kilenc öt után kicsit visszavettünk, ám belefért. Örülök a győzelemnek.
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Mladost Zagreb (horvát)–Rijeka (horvát) 10–9 (1–2, 4–2, 1–2, 4–3)
A-CSOPORT
Budva (montenegrói)–Partizan Beograd (szerb) 5–8 (1–4, 1–1, 2–1, 1–2)
Jadran Herceg Novi (montenegrói)–Jug Dubrovnik (horvát) 7–7 (4–2, 1–1, 1–2, 1–2)
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pro Recco 4
4
45–27 +18 12
2. Rijeka 4
2
2
39–37 +2 6
3. Mladost Zagreb 4
2
2
30–34 –4 6
4. Vasas 4
4
27–43 –16 0
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Partizan Beograd 4
4
42–25 +17 12
2. Jug Dubrovnik 4
2
1
1
40–30 +10
7
3. Budva 4
1 3 19–33 –14 3
4. Jadran Herceg Novi 4

1
3 26–39 –16 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik