A magyar pólósoknak nem okoztak gondot az oroszok

Vágólapra másolva!
2010.09.03. 12:26
null
A magyarokon az orosz válogatott sem talált fogást (Fotó: Mirkó István)
A Zágrábban zajló vízilabda Európa-bajnokság 4. fordulójában a magyar férfiválogatott Oroszország ellen megszerezte a harmadik győzelmét is, míg ellenfelünk továbbra is pont nélkül szerénykedik a B-csoport utolsó helyén.

Kemény Dénes szövetségi kapitány döntése értelmében a magyar válogatott kapujában ezúttal Nagy Viktor kapott lehetőséget kezdőként. A szakember nem bízott semmit a véletlenre, hiszen alapcsapatával – Varga Dénes, Biros, Varga Dániel, Kis G., Hosnyánszky, Madaras – kezdett mezőnyben.

A találkozón az orosz válogatott szerzett vezetést emberelőnyből, de Varga Dénes lövésével gyorsan egyenlített a magyar csapat, hogy egy kivédekezett támadás végén a fiatalabb Varga fivér -– Biros Péter blokkolt – Madarassal megússzon, és már a vezetést is átvegyük. Biros a Hárai által kiharcolt ötméteresből növelte az előnyünket, de az ellenfél ismét egy fórt kihasználva fel tudott zárkózni. Biros ejtésével, majd Varga Dániel közeli lövésével szinte megnyugtató előnyre tettünk szert, de figyelmeztető jelként élhettük meg, hogy az oroszok ismét emberelőnyből tudtak eredményesek lenni. Ennek ellenére az első negyedben látottak alapján sok izgulni valónk nem akadt a folytatást illetően. (5–3)

Mindkét oldalon kimaradt támadásokkal indult a második negyed, majd Biros lőtt újabb gólt, amelyre viszont az emberelőnyeiket igencsak megbecsülő oroszok két góllal válaszoltak, és felzárkóztak egy gólra. Akkor azonban összekaptuk magunkat: Kis Gábor, majd Hosnyánszky Norbert megrázta magát, amelynek nyomán kétgólos előnnyel vonulhattunk a nagyszünetre, miután a negyed vége előtt újabb fórt értékesített az ellenfél. (8–6)

SZAVAZÁS

A harmadik helyért játszhat a magyar férfi vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon. Legyőzzük-e a tornán másodszor is a szerbeket?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A nagyszünetben kapust cseréltünk, érkezett Szécsi Zoltán. Bár neki még nem sok köze volt ahhoz, hogy Kis újabb gólt szerzett, abban már döntő érdemei voltak, hogy a folytatásban védekezésünk összeállt, még hátrányban is. Hiszen hiába kaptuk sorra a kiállításokat, nem jutott gólhoz az ellenfél. Nem úgy a magyar csapat, amelyben Varga Dénes fórból, Madaras Norbert pedig megúszás után tudott eredményes lenni. A játékrészt mégis egy góllal záruló orosz emberelőny zárta. (11–7)

Ellenfelünk a záró felvonásban is fórokból tartotta velünk a lépést, de miután mi sem álltunk le a gólszerzéssel – a zárszót az Eb-újonc Török Béla kontinensbajnokságon szerzett első találata jelentette –, a két csapat közti különbség nem csökkent. A végére nem is maradt izgulni valónk. (14–10)

A magyarok vasárnap Macedónia ellen (kezdés 16.30-kor) zárják szereplésüket a csoportkörben.

 ZÁGRÁB, FÉRFI VÍZILABDA EB, CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ 
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 14–10 (5–3, 3–3, 3–1, 3–3)
Zágráb, 200 néző. V: Franulovic (horvát), Buch (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – BIROS 3, VARGA DÉNES 4, Varga Dániel 1, KIS G. 2, Hosnyánszky 1, Madaras 1. Cs: SZÉCSI (kapus), Szivós 1, Hárai, Vámos, Török 1, Bundschuh. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
OROSZORSZÁG: Rasztorgujev – Rizsov-Alenyicsev, Halturin 1, Zakirov 1, Liszunov 1, Agarkov, Sztratan 1. Cs: JURCSIK 4, Antipov, Novokszenov 1, Zseltovszkij 1, Baszik. Szövetségi kapitány: Vjacseszlav Szobcsenko
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 12/10
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Szivós (31. p.)
ZÁGRÁB, FÉRFI VÍZILABDA EB, CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT 
Montenegró–Törökország  22–2
Olaszország–Románia  18
Spanyolország–Horvátország  20.40
B-CSOPORT
Szerbia–Macedónia  19–9
Magyarország–Oroszország  14–10
Görögország–Németország  16.30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik