A franciáknak 11 gól is kevés volt a horvátok ellen a ponthoz

Vágólapra másolva!
2014.07.17. 16:48
null
A németek legyőzésével kapaszkodnak a spanyolok (Fotó: MTI)
A margitszigeti férfi vízilabda Európa-bajnokság harmadik fordulójában a franciák 11 gólt szereztek a horvátok ellen, pontot azonban így sem; a spanyolok a németek legyőzésével kapaszkodnak, az olaszok pedig döcögős kezdés után kiütötték Grúziát.

 

A horvátok Maro Jokovic vezérletével a papírformának megfelelően gyorsan elléptek 3–0-ra, a pont nélküli franciák azonban a Mickaël Bodegas, Thibaut Simon kettős segítségével ezt követően tartani tudták magukat, sőt a harmadik negyed hajrájához érkezve egy gólra fel is zárkóztak (8–9).

A záró etapban ismét magabiztos előnyt építettek fel a horvátok (9–13), innentől pedig már csak szépítésre futotta a franciák erejéből.

A spanyol válogatott 11–8-ra legyőzte a továbbra is pont nélkül álló németeket. A német együttes szívósan küzdött, a spanyolok először 6–4-nél mentek el két góllal, de a nagyszerűen pólózó Heiko Nossek duplájával innen is felállt az ellenfél (6–6).

Az újabb két spanyol gól után azonban már csak a szépítés jött össze a németeknek (8–7), az utolsó két percben pedig Javier García és Marc Minguell végleg lerendezte az összecsapást.

VÍZILABDA EB, BUDAPEST 2014
FÉRFIAK, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
B-
CSOPORT
Franciaország–Horvátország 11–14
(3–5, 2–3, 3–2, 3–4)
Ld: Simon, Bodegas 3-3, ill. Jokovic 5, Muslim 3

Spanyolország–Németország 11–8 (2–1, 3–2, 3–4, 3–1)
Ld: Minguell 3, Espanol, Mallarach, García 2-2, ill. Nossek 4

KÉSŐBB
20.30: Szerbia–MAGYARORSZÁG (Tv: M1 – élőben az NSO-n!)

Jegyvásárlás: jegyed.hu

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1.
Horvátország32132–2487
2. Szerbia 2 2 28–12 16 6
3. Magyarország 2 2 24–16 8 6
4. Spanyolország 3 1 1 1 28–28 0 4
5. Németország 3 3 20–33 –13 0
6. Franciaország 3 3 23–42 –19 0


Olaszország tíz góllal, 15–5-re legyőzte Grúziát a margitszigeti férfi vízilabda Európa-bajnokság A-csoportjának második fordulójában, így három forduló után három győzelemmel áll. A grúzok még nem szereztek pontot.

A grúzon az első negyed végéig tartották magukat, de Marko Elez egyenlítését (2–2) Niccolo Figariék 6–0-s sorozata követte, amivel a szünetre lerendezték a vitás kérdések az olaszok (8–2).

A görög válogatott 5–2-es előnye után a harmadik negyed elején még egy gólra felkapaszkodott az orosz csapat (6–5), itt azonban Jannisz Funtuliszék 6–0-s szériát produkáltak (12–5), így végül simán nyertek (12–6).

Pedig nem kezdtek rosszul a románok, és Alexandru Matei Guiman góljával az első negyed utolsó másodperceiben még vezettek (1–2).

A két évvel ezelőtti ezüstérmes azonban ezt követően támadásban is felpörgött, és Mladan és Nikola Janovics vezérletével sorban termelni kezdték a gólokat, Darko Brguljan akciótalálatával pedig már 10–3-ra vezettek.

A záró játékrészben 12–5 után valamelyest kozmetikáztak a románok, de végül így is simán, 13–8-ra kikaptak.

VÍZILABDA EB, BUDAPEST 2014
FÉRFIAK, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT

Olaszország–Grúzia 15–5 (3–2, 5–1, 5–1, 2–1)
Ld: Figari, Aicardi 3-3, ill. Jelaca 2

Görögország–Oroszország 12–6 (3–1, 3–3, 1–1, 5–1)
Ld: Murikisz 3, Milonakisz, Kolombosz, Gunasz 2-2, ill. Sztepanjuk 4

Montenegró–Románia 13–8 (2–2, 3–0, 5–2, 3–4)
Ld: M. Janovics, N. Janovics 3-3, Ivovics, Paszkovics 2-2, ill. Negrean 4

Jegyvásárlás: jegyed.hu

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1.
Olaszország
3
3


37–15

229
2.
Montenegró
33


39–21
18
9
3. Görögország 3 2 1 33–23 10
6
4.
Románia
3
1

2
23–28
–5
3
5.
Oroszország
3

3
19–40
–21
0
6.
Grúzia
3


3
17–41
–24
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik