Vizes vb: mindhárom számban a dobogóért harcolhat Rasovszky Kristóf

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.06.15. 09:38
null
Rasovszky Kristóf sokat vár magától (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A vizes világbajnokság második hetében is szoríthatunk az úszókért, akkor már a nyílt vízieké lesz a főszerep: Rasovszky Kristóf, Olasz Anna és a magyar váltó is az éremesélyesek közé tartozik.

Az öt ével ezelőtti világbajnokság volt Rasovszky Kristóf első felnőtt nyílt vízi versenye, és elsőbálozóként kifejezetten jól szerepelt Szokolai László tanítványa, hiszen tíz kilométeren az 5., öt kilométeren a 7. helyen végzett.

Azóta a „Balatoni cápa” meghódította a világot, az Eb-aranyak és vk-győzelmek mellett és után megszerezte a sportág első magyar vb-címét (5 kilométeren győzött három évvel ezelőtt Kvangdzsuban, vagyis ezen a távon címvédőként rajtol a hazai vb-n), tavaly pedig ezüst­éremmel térhetett hazai a tokiói olimpiáról.

Az ötkarikás játékok előtt két hónappal egyébként élesben tesztelhette a Lupa-tavat, amely ezúttal is a nyílt vízi viadalok helyszíne lesz – tavaly májusban Európa-bajnokságot rendezett ugyanott a Magyar Úszószövetség.

„Azon az Eb-n többet vártam magamtól attól, mint amit elértem, hiszen végül csak váltóban szereztem érmet, mégsem bánkódtam, ráadásul két hónappal később valami sokkal szebb sikerült, a tokiói ezüstöt nem cserélném el az Eb-érmekre– jelentette ki Rasovszky. –De nem azon múlott a sikeresebb Európa-bajnoki szereplésem, mert előtte kimondtam hangosan a célomat – nem hiszek az ilyen babonákban. Már a régi szokásaimhoz sem ragaszkodom annyira, mint korábban: persze a mintás zokni ott lesz a lábamon a melegítés során, és néhány gumikacsa is utazik velem Budapestre, de ennyi. Inkább magamban hiszek és a munkában: hetente ötször-hatszor reggel fél ötkor szólt az ébresztő, minden hétfő, szerda és péntek délután fél háromtól hétig az uszodában voltam, ha ennyi nem elég… Többet nem tudok tenni a jó eredményekért.”

Az időjárás viszont tehetne valamit a magyar sikerekért, hiszen Rasovszky (és Olasz Anna) is azon úszók közé tartozik, akiknek kedvez, ha nem tükörsima a víz: „Azért szeretem, ha vannak hullámok, mert jobban kijön, ki az, aki nehezített körülmények között is jól tud úszni, nem csak akkor, amikor szép az idő, meleg van – ha a köteleket és a fordulókat leszámítom, utóbbi majdnem olyan, mintha medencében úsznánk.”

A tükörsima víz mentálisan is „igényli” a felkészülést, de hát a nyílt vízi úszás egyik lényege éppen abban rejlik, ki hogyan tud alkalmazkodni a körülményekhez. Ez rendszerint jól megy Rasovszkynak, az elmúlt évek megannyi érme viszont egyre magasabbra is tette a lécet, ám az olimpiai ezüstérmes az elvárással egyáltalán nem foglalkozik, pontosabban csak a saját magával szemben támasztott kívánalom fontos neki.

„Megvan a célom, annál nagyobbat senki sem vár tőlem – jelentette ki Rasovszky, s bár az egyéni számai (5 és 10 kilométeren indul) kapcsán nem jósolgatott, a váltóverseny tekintetében nem kertelt: –Ha pusztán a tényeket nézzük, a medencés eredmények alapján azt mondhatjuk, hogy Betlehem Dávid és Olasz Anna képes ugyanarra, mint tavaly, Rohács Réka és én jobbat tudunk, mint egy évvel ezelőtt, tehát nem mondhatjuk, hogy ez a váltó gyengült volna, vagy legalábbis ne fejlődött volna annyit, mint a többi. Egyértelműen a dobogóért szállunk harcba – akárcsak másik négy-öt csapat. Bármi megtörténhet, de szerintem az nem, hogy ne legyünk harcban az érmekért.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik