nemzetisport.hu/MTI 2015.07.30 12:14 Frissítve: 2015.07.30 14:00

Vizes vb: német arany, magyar 7. hely az 5 km-es csapatversenyben

A kazanyi vizes világbajnokságon a nyílt vízi úszás 5 km-es csapatversenyében Németország végzett az első helyen, a másodikon Brazília és Hollandia holtversenyben zárt. A magyar csapat egy másodperccel az ausztrálok mögött, a 7. helyen ért célba.

 

 A két férfiból (Christian Reichert, Rob Muffels) és egy nőből (Isabelle Franziska Harle) álló német gárda 55:14.4 perc alatt ért célba, csaknem 17 másodperccel hamarabb, mint a holtversenyben ezüstérmes brazil és holland hármas.

A 22 csapatot felvonultató mezőnyben a Risztov Éva, Gyurta Gergely és Székelyi Dániel alkotta magyar együttes 56:08.4 perces eredménnyel lett hetedik.

„Nagyon jó eredményt értünk el, büszkék lehetünk rá. Végig úgy mentünk, ahogy megbeszéltük, ennek az eredménye ez a kiváló helyezés. Én ma úgy voltam vele, hogy ez az utolsó úszásom, mielőtt nyaralni megyek, úgyhogy beleadok mindent, és így is tettem. A fiúk is remekül mentek" – értékelt Risztov Éva.

„Úgy gondolom, elég jó iramot diktáltam, a többiek pedig végig tudtak jönni velem, jól működtünk együtt csapatként, egy világbajnoki hetedik helyezés szerintem nagyon értékes, muszáj megbecsülni" – így Gyurta Gergely.

Székelyi Dániel már-már meghatódott: „Életem meghatározó élménye a mai... Egy csapatban úszni egy olimpiai bajnokkal és egy Európa-bajnokkal: ezt még fel sem tudom fogni. Fantasztikus volt végig, szinte repültem velük, óriási megtiszteltetés, hogy hozzájárulhattam ehhez a helyezéshez – ez hatalmas lökést jelent nekem a jövőre."

VIZES VB, KAZANY 2015 
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, 5 KM, CSAPATVERSENY
1. Németország 55:14.4
2. Brazília +16.8
2. Hollandia +16.8
4. Olaszország +35.0
5. Egyesült Államok +36.2
6. Ausztrália +53.0
7. MAGYARORSZÁG +54.0 (GYURTA GERGELY, SZÉKELYI DÁNIEL, RISZTOV ÉVA) 

2015.08.09 15:51:16

Vizes vb 2015 nemzetisport.hu

Magyarország 10 éremmel (3 arany, 3 ezüst, 4 bronz) zárta a világbajnokságot.

2015.08.08 20:12:06

Vizes vb 2015 nemzetisport.hu

A horvátok a 7. percben még 2–0-ra vezettek, ám végül hét góllal elbukták a döntőt.

2015.08.08 16:15:58

Vizes vb 2015 NSO/MTI

Kapás Boglárka hatodik lett 800 méter gyorson, amelyet Katie Ledecky világcsúccsal nyert meg.

2015.08.08 13:44:45

Vizes vb 2015 nemzetisport.hu

Nem sikerült a szép búcsú: a két csalódott csapat mérkőzését Montenegró nyerte meg 10–9-re.

2015.08.07 16:25:32

Vizes vb 2015 NSO/MTI

Cseh László holtversenyben a legjobb idővel döntős 100 pillangón; Takács Krisztián lemaradt a fináléról.