Bravúros döntetlen az olimpiai bajnok ellen

Vágólapra másolva!
2011.07.21. 07:28
Címkék
A magyar női vízilabda-válogatott 9–9-es döntetlent játszott az olimpiai bajnok Hollandiával a sanghaji vizes vb csoportkörének utolsó fordulójában. A magyar együttes így harmadikként végzett a kvartettjében, és a B-csoport második helyezettjével játszik majd a negyeddöntőbe jutásért.

Czigány Dóráék (kék sapkában) nagy küzdelemben pontot az olimpiai bajnok ellen (Fotó: MTI)
Czigány Dóráék (kék sapkában) nagy küzdelemben pontot az olimpiai bajnok ellen (Fotó: MTI)
Czigány Dóráék (kék sapkában) nagy küzdelemben pontot az olimpiai bajnok ellen (Fotó: MTI)
Czigány Dóráék (kék sapkában) nagy küzdelemben pontot az olimpiai bajnok ellen (Fotó: MTI)
Czigány Dóráék (kék sapkában) nagy küzdelemben pontot az olimpiai bajnok ellen (Fotó: MTI)

 

Akárcsak az Egyesült Államok elleni találkozó, a hollandok elleni is viszonylag jól kezdődött a magyar női pólóválogatott számára. Sőt a mieink még vezettek is a találkozó elején: több eredménytelen németalföldi támadás – köztük egy kivédekezett magyar emberhátrány – és magyar kontra után az 5. percben Keszthelyi Rita használt ki egy fórt, és találta meg az utat a jobb felső sarokba.

Nem sokáig tartott az előny, Jelke van Belkum szinte azonnal egyenlített, majd egy újabb emberhátrányt is „túlélt” válogatottunk, de Frederike Mieke Cabout középen egyedül maradt, és higgadtan a léc alá helyezett. 1–2

Ráadásul a negyed hajrájában Van Belkum kihasznált még egy fórt, így az ellenfél kétgólos nyugodt előnnyel vonulhatott szünetre. És játszhatta végig aztán a második játékrészt is, miután megannyi rossz akció után ebben a nyolc percben egyik oldalon sem sem született gól. Távolról borzalmasan célzott a magyar csapat, centerbe pedig szinte el sem jutott a labda, azaz a támadójátékkal komoly gondok voltak.

Bár a nagyszünetet követően ismét Van Belkum talált be először, Bujka Barbara és Tóth Ildikó egymás utáni gyors gólja után reménykedhettünk, hogy sikerül egyenlíteni is. A lelkesedést azonban gyorsan lelohasztotta Cabout, aki a duplájával ismét megnyugtató előnyhöz juttatta a hollandokat. 3–6

Bujka Barbara harmadik negyedbeli újabb találata után azonban a záró játékrészre is maradt fordulat: előbb Szücs Gabriella volt eredményes, majd lefordulás után Drávucz Rita egyenlített. 6–6

Aztán hihetetlen fordulat ment végbe: Cabout következő góljára is jött válasz, Bujka harmadszor talált a hálóba, majd Szücs megmozdulása 1–0 után megint magyar vezetést eredményezett! 8–7

Az olimpiai bajnok rögtön kapott egy emberelőnyt, amelyet Van Belkum értékesített, majd Biurakn Hakhverdian találata ismételten holland vezetést jelentett. Egy végletekig kijátszott akció végén viszont Keszthelyi egyenlített. A folytatásban már nem változott az eredmény, Magyarország 9–9-es döntetlent játszott Hollandiával.

Döntetlenje után a magyar női válogatott a B-csoport második helyezettjével – valószínűleg a pekingi bronzérmes Ausztráliával – mérkőzik meg a negyeddöntőbe jutásért. Az sem lesz könnyű feladat…

 

MERÉSZ ANDRÁS: EGY PONTNÁL SOKKAL TÖBBET NYERTÜNK!
Merész András: – Egy pontnál sokkal többet nyertünk ezen a meccsen! Visszanyertük a hitünket, visszaállítottuk a renoménkat, csattanós választ adtunk mindazoknak, akik temették az együttest. Most már elhiszik, el kell hinniük a lányoknak, hogy tudnak vízilabdázni – márpedig tudnak, ez egyetlen percig sem lehet kérdéses. Szívvel teli csapatmunka volt ez, és ugyan a döntetlennel ugyanúgy a harmadik helyen zártunk, mintha kikaptunk volna, mégis boldog vagyok, és büszke a csapatra. Saját harcmodorában vettük fel a versenyt az olimpiai bajnokkal, ami tudatos volt, hiszen az amerikaiak ellen valamiért nem működött a zónánk. Nüanszokon múlt, hogy nem nyertük meg a mérkőzést. Az ausztrálok semmivel sem erősebbek a hollandoknál, sőt fizikailag talán sebezhetőbbek is, azaz nem aggódom. A lényeg, hogy ellenük is ugyanígy, ugyanilyen lelkesen, ugyanilyen hittel játsszunk, és úgy jöjjünk ki a vízből a találkozó után, hogy mindent megtettünk, ami tőlünk tellett. Mert ma, a hollandok ellen így történt, és ez nagy örömmel tölt el!
Szücs Gabriella: – Az amerikaiak elleni mérkőzés után nagyon magunk alatt voltunk, de a kapitány segítségével összeszedtük magunkat. Megnéztük a felvételeket, elemeztünk kicsit, és megfogadtuk, a hollandok ellen sokkal jobb teljesítményt nyújtunk. Sikerült, visszajött a csapat hite, hátrányban sem ijedtünk meg, így a lelkünk szempontjából is nagyon értékes eredményt értünk el. Nem félünk az ausztráloktól, jól ismerjük őket, ugyanilyen hittel és játékkal van esélyünk ellenük.

 

VIZES VB, SANGHAJ, NŐI VÍZILABDA
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 9–9 (3–1, 0–0, 3–3, 3–5)
Oriental Sport Center, Natatorium, 500 néző. V: Caputi (olasz), Williams (új-zélandi)
MAGYARORSZÁG: Kasó – KESZTHELYI 2, Czigány, BUJKA 3, Poszkoli, SZÜCS G. 2, Drávucz 1. Csere: Illés, Antal, Tóth I. 1, Menczinger, Takács O., Szövetségi kapitány: Merész András
HOLLANDIA: Van der Meijden – Hakhverdian 1, F. CABOUT 4, Vermeer, Remers, VAN BELKUM 4, Stomphorst. Csere: Smith, van der Sloot, J. Cabout, Klaassen, Koot. Szövetségi kapitány: Mauro Maugeri
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 9/4
A csoport másik mérkőzésén
Kazahsztán–Egyesült Államok 4–14

 

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Egyesült Államok32137–18195
2. Hollandia31229–19104
3. MAGYARORSZÁG311137–3163
4. Kazahsztán3313–48−350
Az Egyesült Államok válogatottja közvetlenül a negyeddöntőbe jutott, Hollandia és Magyarország mérkőzést játszik a B-csoport második, illetve harmadik helyezettjével a nyolc közé jutásért.


B-CSOPORT
Ausztrália–Üzbegisztán 27–2 (3–1, 9–0, 6–1, 9–0)
Új-Zéland–Kanada 4–11 (2–3, 1–4, 1–2, 0–2)
A csoport végeredménye: 1. Kanada 6, 2. Ausztrália 4, 3. Új-Zéland 2, 4. Üzbegisztán 0
C–CSOPORT
Görögország–Oroszország 6–5 (2–2, 1–1, 1–1 2–1)
Brazília–Spanyolország 4–12 (0–3, 2–4, 0–3, 2–2)
A csoport végeredménye: 1. Görögország 6, 2. Oroszország 4, 3. Spanyolország 2, 4. Brazília 0
D–CSOPORT
Dél-Afrika–Kuba 9–9 (3–3, 1–1, 1–1, 4–4)
Olaszország–Kína 10–9 (4–2, 2–1, 3–3 1–3)
A csoport végeredménye: 1. Olaszország 6, 2. Kína 4., 3. Kuba, 4. Dél-Afrika

CSOPORTGYŐZTESKÉNT EGYBŐL A NEGYEDDÖNTŐBE JUTOTT
Kanada, Egyesült Államok, Görögország és Olaszország
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Hollandia–Új-Zéland
Magyarország–Ausztrália
Oroszország–Kuba
Spanyolország–Kína
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik