Vizes vb: Spitz nem tudja, hogy Zádor nélkül is 9 aranyat nyert volna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.24. 19:13
A Nemzetközi Úszószövetség angol nyelvű hivatalos magazinja készített interjút az úszólegenda Mark Spitzcel a budapesti világbajnokság kapcsán. A 67 éves, kilencszeres olimpiai bajnok sok egyéb mellett magyar kapcsolatairól, gyerekkori ideáljáról is mesélt az interjúban.

Mark Spitz az 1972-es olimpia legnagyobb sztárja volt: Mexikóból kétszeres bajnokként érkezett – a 4x100-as vegyes és a 4x200-as gyorsúszás váltójával nyert 1968-ban, noha előzetesen 6 aranyat szeretett volna szerezni. Az igazi nagy dobást aztán Münchenben hozta össze az akkor 22 éves úszó.

A 45 évvel ezelőtti nyári olimpián Spitz hét számban nevezett, és mind a hetet meg is nyerte – ráadásul mindet világcsúccsal. Spitz a 100 méteres pillangó- és gyorsúszást, a 200 méteres pillangó- és gyorsúszást nyerte meg, valamint részese lehetett a három váltógyőzelemnek is.

„Mexikóvárosban még túl fiatal voltam” – intézte el az 1968-as alulteljesítést egyetlen mondattal Spitz, aki a '72-es eredményeiről már egészen más véleménnyel van, bár azt a mai napig nem tudja eldönteni, hogy a gyors- vagy a pillangóúszásban nyert érmek állnak-e hozzá közelebb.

„Igazából mindkettőt úszásnemet kedvelem. Mindkettőben olimpiai bajnokságot nyertem és világcsúcsot tartottam. Münchenben az elsődleges célom az aranyak megszerzése volt, a világcsúcsok csak a habot jelentették a tortán” – emlékezett vissza Spitz.

A kilencszeres olimpiai bajnok amerikai a müncheni olimpia után visszavonult, megnősült, és filmezéssel kezdett foglalkozni, ám közel 40 évvel pályafutása lezárultával sem felejtette el, hogy ki(k)nek köszönhetően érte el a sikereit. 2006-ban elvállalta a Zádor Ervin és az 1956-os olimpián szereplő olimpiai bajnoki címet szerző magyar válogatott útját bemutató Vér és víz című dokumentumfilm narrátori szerepét.

„Zádor Ervin két éven keresztül volt az úszóedzőm tinédzserként. Az életem, a sportpályafutásom része, nem tudom, hogy nélküle sikerült volna-e ennyi olimpiai bajnokságot megnyernem. Zádor Ervin különleges ember volt, igazi úriember. Többek között ezért is vállaltam el ezt a narrátori szerepet. A dokumentumfilmet az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulójára készítették, és többek között a véres magyar–szovjet pólómeccsel foglalkozik. A magyarok 4–0-ra nyertek, de a víz a medencében tiszta vörös lett a vértől, miután Prokopov lekönyökölte a jövőbeli edzőmet” – idézte fel Spitz az öt éve elhunyt Zádor Ervin alakját a FINA angol magazinjának.

Nem csak az egykori pólósból lett úszóedző az egyetlen magyar kötelék a legenda életében. Gyerekkorának ideálja is magyar, pontosabban magyar származású.

„Noha olyan igazán klasszikus példaképem talán nem volt, de azt kijelenthetem, hogy Johnny Weissmüllerre mindig is nagyon felnéztem. Ötször nyert olimpiát a múlt század húszas éveiben, aztán ő is a filmezés felé fordult, és tucatnyi alkalommal játszotta el Tarzan szerepét” – árulta el Mark Spitz, aki manapság is hetente háromszor úszik – igaz, már csak az egészsége megőrzése érdekében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik