KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN 2019.07.18 20:54 Frissítve: 2019.07.18 22:31

Vívó-vb: Szatmári András ezüstérmes lett Budapesten!

Szatmári András 15:12-re kikapott a dél-koreai Oh Szang Uktól a Budapesten zajló olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság férfi kardversenyének döntőjében, ezzel a magyar válogatott első érmét szerezte az eseményen. Oh karrierje során először állhat egyéniben a világbajnoki dobogóra, rögvest annak a legmagasabb fokára.

Szatmári András (jobbra) 7:2-re vezetett a döntőben, mégis vereséget szenvedett (Fotó: Földi Imre)

DÖNTŐ

Ugyan az örökmérleg nem Szatmári Andrásnak kedvezett, álomszerűen indult az Oh elleni finálé. Egyéni világbajnokunk adta az első tust, majd ellépve 4:2-re, 7:2-re és 8:4-re is vezetett, így magabiztosnak tűnő előnnyel mehetett az egyperces pihenőre.

GALÉRIA A VERSENYNAPRÓL ITT!

A folytatásban azonban a dél-koreai váltani tudott, 9:5 után Szatmári egymás után hatszor maradt adott találat nélkül. Többször is villant a zöld lámpa, de a vezetőbíró szerint egyik akció sem volt tisztán a magyaré (9:12).

13:10-nél Oh hajszálnyira került a győzelemtől, de Szatmárinak ekkor még volt válasza, és 13:12-re ismét felzárkózott. Sőt, egy újabb akcióval az egyenlítéshez is közel járt, de végül a dél-koreaié lett a találat,  rövidre is zárta a döntőt. 12:15

Oh a Szatmári elleni ötödik asszójából negyedszer tudott győzni, ezzel pályafutása első egyéni világbajnoki címét szerezte. Az MTK vívója a 2017-es vb-címe után egyéniben a második legjobb eredményét érte el.

Mi történt a döntőben? Valahogy belekényelmesedtem az asszóba, rossz előkészítéseket választottam, és abból már nem tudtam váltani. Emiatt nem tudtam kijönni abból a körforgásból, amibe bekerültem. Az előző asszóimban is akadtak hullámvölgyek, csak most nem tudtam belőle úgy kilábalni, ahogy szerettem volna. Sajnos ez lett a vége”  – értékelt a döntő után.

 

A NAP KORÁBBI ESEMÉNYEIRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT RÉSZLETEKET!

TUSRÓL TUSRA

12:15: És Oh befejezi, sajnos ezen az utolsó akción nincs is mit vitatni. Szatmári elsőre kissé bosszúsan csap a levegőbe, de aztán megy gratulálni a dél-koreainak. De közel volt!

12:14: Egál lehetne, a közönség így látja... de a vezetőbíró nem.
12:13: És ez is Szatmárié, zúg a „gyerünk-gyerünk!”
11:13: Szatmárié a pont, pedig Oh nagyon ünnepelteti magát...
10:13: Ezek Oh pillanatai, innen nehéz lesz, de nem lehetetlen.
10:11: Most jön a tus Szatmáritól, kár hogy a legutóbb óta Oh hatszor is talált...
9:11:
Erre is hamarabb mondtam volna, hogy kettős és egyszerre indultak...
9:10:
A dél-koreainál az előny. Innen fentről kettős találatnak tűnt, de elég messze ülünk...
9:9:
Egál. Szatmári 9:8 után megindul előre, a közönség tapsol, majd értetlenkedik látva a vezetőbíró kezét a magasban, ami a koreai felé mutat...
9:7: Sajnos zárkózik Oh. A korábbi asszókban is megesett Szatmárival, hogy a hajrá kezdetén kisebb hullámvölgybe került, reméljük ezúttal hamar túl lesz rajta.
9:5: Szünet után az első pont a dél-koreaié, de a következő már Szatmári Andrásé! Marad közte a négy tus! Visszanézik, de megadják.
8:4:
Féltávhoz értünk, Szatmári négytusos előnyben! Eddig többnyire az történik a páston, amit a 2017-es világbajnok akar, az MTK vívója a kezdeményezőbb, és akkor is jó arányban fejezi be az akciókat, amikor egyszer-egyszer a dél-koreai lódul előre.
7:4: Szépít Oh, majd Szatmári indul előre, de a dél-koreai megint megkontrázza... feltámad a közönség hangja, kell is a biztatás. 
7:2: A dél-koreai indul előre, de elüt Szatmári válla mellett, aki válaszul beviszi a hetedik találatát. Kétszer is kettős jön ezután...
5:2: Oh szépített, de nem tartott sokáig az egytusnyi különbség, sőt, Szatmári egymás után kétszer is talál, a közönség tombol, eddig nagyon szép!
3:1: Szatmárinál az előny ismét, és egy szép, tiszta tussal nem is egy, hanem rögvest két pont az előnye.
1:1: Ismét a magyar világbajnok indít akciót, de a dél-koreai védi és visszavág.
1:0: Szatmári András megszerzi a vezetést!

És kezdődik!

20.28: Szatmári András jön elsőként, túlzás lenne, hogy felrobban a BOK-csarnok, de meg lennénk lepve, ha a dél-koreait ennél hangosabban fogadnák...

20.25:  Most már tényleg csak pillanatok kérdése, hogy kezdődjön Szatmári Andrásék fináléja, szólítják a résztvevőket a pástra!

A férfi kard döntője picit csúszik az előzetesen kiírthoz képest, mivel a női párbajtőrözők fináléjában a vívóidő lejártával 12:12-re állt egymással a brazil Nathalie Moellhausen és a kínai Lin Seng. Végül aranytussal az olaszból lett brazil vívó bizonyult jobbnak, ezzel sporttörténelmi aranyérmet nyert választott hazájának: Brazília még érmet sem szerzett soha vívó-vb-n.

„Hihetetlen! Ezt az aranyat Brazíliának nyertem! Eddig olasz színekben versenyeztem, és nyertem a csapattal vb- és Eb-aranyat, meg akartam mutatni, hogy képes vagyok rá brazil színekben is. Ez a győzelem életem nagy álma. Nem volt könnyű, országot váltottam, a nulláról kezdtem: Brazíliában senki sem tudta, ki vagyok. Egy új országban mindig mindenkinek bizonyítania kell. A nap folyamán a győzelemre figyeltem. A döntő asszó a szívemből jött, szenvedéllyel vívtam, azzal a gondolattal, hogy szeretem amit csinálok. Ma minden versenyzőtársamat magamhoz ölelném, az összes vívót és ellenfelemet – köszönöm, hogy itt voltak, és győzhettem ellenük. Most visszamegyek a szállodába, hat hónapi kemény diéta után most végre ehetek és ihatok egy kicsit. Ki szeretném élvezni a győzelmemet, jól érezni magam az este a csapattal és mindenkivel a delegációból. Az este végén pedig úszom egy jót” – nyilatkozta a győztes.

 

Szatmári András döntőbe jutott (Fotó: Török Attila)


ELŐZMÉNYEK

KI IS AZ AZ OH SZANG UK?

Szatmári eddig négyszer vívott a jelenleg a világranglista második helyén álló Oh Szang Ukkal. Ebből egyszer nyert, háromszor kikapott. Legutóbb 2017 decemberében, Cancúnban, a világkupa-sorozat mexikói állomásán csaptak össze, akkor 15:10-re a dél-koreai bizonyult jobbnak. Szatmári egyetlen győzelme szintén Cancúnban jött össze, 2016 decemberében ő nyert 15:10-re.

Érdekesség, hogy magyar közönség előtt is vívtak már, 2016-ban Győrben, akkor Oh 15:11-re megverte a néhány hónappal később világbajnoki címet szerző Szatmári Andrást.

A legelső asszójuk hihetetlen szorosan alakult, 2015-ben Padovában, szintén vk-versenyen 15:14 lett a vége a dél-koreai javára.

A 22 éves Oh formájára sajnos nem lehet panasz, június közepén, Tokióban Ázsia-bajnoki címet nyert, eddigi karrierje legnagyobb sikerét elérve.

AZ ELŐDÖNTŐ

Bár a kétszeres olimpiai bajnok, Szilágyi Áron már a legjobb harminckettő között vereséget szenvedett, a budapesti világbajnokság másik nagy magyar esélyese, a 2017-es vb-győztes Szatmári András az elődöntőig menetelt.

Az MTK kardvívója nehéz ágon verekedte el magát a biztos éremig, a nyolcaddöntőben a 2013-as budapesti vb-győztesét, az orosz Venjamin Reszetnyikovot búcsúztatta 15:12-vel, majd jött a világranglista élén álló amerikai Eli Dershwitz, akit szintén 15:12-re tudott legyőzni Gárdos Gábor tanítványa.

Szatmári ellenfele az elődöntőben a már 34 éves, világbajnokságon érmet még nem szerző Modzstaba Abedini volt. Az iráni a nyolc között nem kis meglepetésre a németek kétszeres Európa-bajnokát, Max Hartungot múlta felül 15:11-re.

Az első tust rögtön Szatmári adta, majd a másodikat is, az iráni azonban több kettős találat után szépített, egyenlített, majd 3:2-nél a vezetést is átvette. A Vasasban nevelkedő kardvívó viszont nem veszítette el a koncentrációját, 6:0-s sorozattal nemcsak azonnal fordított, hanem megnyugtatónak tűnő előnyt is kiépített az egyperces szünetre (8:3).

A folytatásban is Szatmári talált elsőként, majd az iráni szépített, de a 2017-es lipcsei vb győztese ezúttal zsinórban három tussal válaszolt, még imponálóbbá téve a különbséget (12:4).

Ekkor – ahogyan az a legjobb harminckettő között a dél-koreai Kim Dzsun Ho ellen is megesett vele – kisebb hullámvölgybe került a magyar, de nem akkorába, amit ne tudott volna kezelni. 14:8-nál egyetlen tusra került a finálétól, és rögvest az első akciójából meg is csinálta a kulcsfontosságú találatot! 15:8

A döntőben a dél-koreai Oh Szang Ukkal találkozott Szatmári. A 2019-es Ázsia-bajnok az olasz Luca Curatolit múlta felül 15:11-re.

Női párbajtőrben a legjobb tizenhat között Nagy Kingát búcsúztató Lin Seng nagy csatában, háromtusos hátrányból fordította meg az első elődöntőt ukrán ellenfelével szemben, és fináléba jutott. A döntőben az olaszból lett brazil, Nathalie Moellhausen volt az ellenfele, aki aranytussal 13:12-re legyőzte.

A NAP KORÁBBI ESEMÉNYEIRŐL, A FŐSZEREPLŐK MEGSZÓLALÁSAIVAL EGYÜTT IDE KATTINTVA OLVASHAT RÉSZLETEKET!

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST

FÉRFI KARD
A 32 közé kerülésért
Szilágyi Áron
–Low Ho Tin (hongkongi) 15:11
Gémesi Csanád–Arne De Ridder (belga) 15:7
Decsi Tamás–Mohamed Amer (egyiptomi) 7:15
Szatmári András–Miheil Mardaleisvili (grúz) 15:10
A 16 közé kerülésért

Szilágyi Áron–Josida Kento (japán) 14:15
Gémesi Csanád–Aldo Montano (olasz) 15:14
Szatmári András–Kim Dzsun Ho (dél-koreai) 15:11
Nyolcaddöntő
Gémesi Csanád–Eli Dershwitz (amerikai) 8:15
Szatmári András–Venjamin Reszetnyikov (orosz) 15:12
Negyeddöntő
Szatmári András–Eli Dershwitz (amerikai) 15:12
Elődöntő
Szatmári András–Modzstaba Abedini (iráni) 15:8

Döntő
Szatmári András–Oh Szang Uk (dél-koreai) 12:15

NŐI PÁRBAJTŐR
Döntő
Nathalie Moellhausen (brazil)
–Lin Seng (kínai) 13:12

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja: Kovács Erika és Pircs Anikó

 

2019.07.24 21:39:33

Vívó-vb 2019 SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Kétszeres olimpiai bajnokként jár neki a tisztelet.

2019.07.21 16:18:42

Vívó-vb 2019 KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre) PUSZTAI VIOLA (videó)

Férfi kardcsapatunk mínusz hétről visszajött és Szilágyi révén fordított, de az utolsó tust az egyéni vb-győztes adta.

2019.07.20 22:10:13

Vívó-vb 2019 PIRCS ANIKÓ

NS-VÉLEMÉNY. Jó a képzelőereje, és erősen hisz a teremtő képzeletben, a vizualizáció erejében.

2019.07.19 17:17:03

Vívó-vb 2019 KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (tudósítás), PUSZTAI VIOLA (videó)

A Honvéd párbajtőrözője hihetetlen izgalmak után, háromtusos hátrányból fordított, és nyert a Bida elleni fináléban.

2019.07.14 23:58:06

Vívó-vb 2019 THURY GÁBOR

ALAPVONAL. Ne csodálkozzunk, hogy a magyar emberek kíváncsiak ezen sportágak világbajnokságaira. Biztos így lesz mától a BOK-csarnokban is.