Kényszermunka az észak-koreaiaknak a 0-7-ért?

2010.06.23. 21:17
null
Kim Dzsong Hun szövetségi kapitány is aggódhat (Fotó: Action Images)
Észak-koreai források szerint a bányákban vezekelhetnek a nemzeti válogatott tagjai a Portugáliától elszenvedett megalázó vereségért. Egyelőre bizonytalan a futballisták sorsa.

Jaj annak az észak-koreainak, aki szégyent mer hozni az ország Kedves Vezérére, Kim Dzsong Ilre! Miután a nemzeti válogatott Portugáliától megalázó, 7–0-s vereséget szenvedett, egyre többen tudni vélik, hogy hazatérve a játékosok keservesen megfizetnek majd, hogy ország-világ előtt lebőgtek.

A csapatnak azért is különösen kínos a vereség, mert az erősen cenzúrázott észak-koreai televízió – amelyben kizárólag az országot és a Kedves Vezért dicsőítő műsorok mennek – élő egyenesben közvetítette a mérkőzést, amelyet még a legagymosottabb rendszerbarátnak is nehéz lenne sikerként prezentálni.

Egy 2004-ben disszidált észak-koreai edző, Mun Ki Nam szerint nem is ússzák meg szárazon a kerettagok.

„Ha nyernek, a játékosokat és az edzőket nagy lakásokkal jutalmazzák. Ám ha kikapnak, vezekelniük kell, és szénbányákba viszik őket kényszermunkára" – idézte a menekültet az AP hírügynökség.

Bár egyes japán titkos ügynökök is úgy vélik, a hazatérő csapat nem számíthat sok jóra, az észak-koreai kapcsolatokkal is rendelkező svájci játékosmenedzser, Karl Messerli szerint ez az egész csak városi legenda.

„Ez csupán mese. Hamarosan kezdődik az Ázsia-kupa selejtezője. Észak-Koreának minden játékosára szüksége van" – mondta a szakember a Bildnek.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Hajdú B. István: Nem hiszem, hogy új világbajnokot avatunk

Minden más foci
2026.03.03. 10:23

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.02.28. 09:00
Ezek is érdekelhetik