Eltűnt négy észak-koreai futballista

Vágólapra másolva!
2010.06.18. 08:42
null
A Brazília elleni kezdők közül (még) mindenki a válogatottal van (Fotó: Action Images)
Az olasz La Stampa napilap beszámolója szerint négy észak-koreai játékos eltűnt a dél-afrikai világbajnokságon szereplő labdarúgó-válogatott edzőtáborából, és valószínűleg disszidáltak, ám a FIFA később cáfolta a híreket.

Négy futballistával kevesebbre számíthat 23 fős keretéből Kim Dzsong Hun, Észak-Korea szövetségi kapitánya, legalábbis az olasz La Stampa napilap úgy tudja, hogy a játékosok eltűntek, és senki sem tud a hollétükről.

Az újság értesülése szerint a valójában csatár (de kapusként nevezett) Kim Mjong Von, a támadó An Csol Hjok, és két középpályás, Pak Szong Hjok és Kim Kjong Il tűnt el.

Pedig mind a négy futballista szerepelt a Brazília elleni mérkőzés hivatalos jegyzőkönyvében, és ezt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) egyik szóvivője is megerősítette, aki elmondta, hogy a játékosok nem maradtak ki sérülés miatt.

„Ha sérült lett volna a négy futballista, arról tudtunk volna" – fogalmazott a szóvivő.

A La Stampa szerint azonban ők négyen mégsem kerültek be az észak-koreai keretbe a brazilok ellen, ám erről a FIFA-t a küldöttség nem tájékoztatta.

Ami még titokzatosabbá teszi az esetet, hogy Észak-Korea tegnapi edzése – amelyet a többi tréninghez hasonlóan zárt kapuk mögött tartottak – váratlanul idő előtt véget ért.

Az együttes szövetségi kapitányától, Kim Dzsong Huntól semmit sem lehet megtudni az ügyről, mivel megtiltották neki, hogy sajtótájékoztatókat tartson, és az ázsiai csapat többi képviselője sem hajlandó nyilatkozni a váratlannak nem nevezhető esetről.

Egyébként mind a négy futballista Észak-Koreában játszik, és a legidősebb közülük a 26 esztendős Kim Mjong Von, míg An Csol Hjok és Kim Kjong Il 22, Pak Szong Hjok pedig 20 éves.

A FIFA CÁFOL

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bejelentette: a sajtóértesülésekkel ellentétben nem tűnt el négy észak-koreai játékos, mindannyian a csapattal együtt készülnek.

 

Gordon Watson, a FIFA médiamunkatársa a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek elmondta: az eltűnésről szóló jelentések pletykán és a brazilok elleni meccs előtti jegyzőkönyv elgépelésén alapultak.

 

„Az elmúlt éjszaka találkoztam az észak-koreai delegáció tagjaival, és arról tájékoztattak, hogy minden játékos a válogatottal van" – mondta Watson.

Arra kérdésre, hogy a négy futballista esetleg politikai menedéket kért volna úgy felelt: szó sincs ilyen drámai eseményről, emberi hiba áll az ügy hátterében. (MTI)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik